Magyar Akadémiai Értesítő, 1858 (18. évfolyam)
ÉRTEKEZÉSEK - Mathematikai és természettudományi osztályok - Adalék a kaba-debreceni lebkőrőli értesítéshez. Török Józseftől
62Г) AKADÉMIAI TÁRGYALÁSOK. azon §. értelmében megerősítés végett a cs. kir. magyar generál-kormányzóságnak felterjesztetni rendeltetett. — A mélt. Alelnök úr benyújtotta b. Sina Simon úrnak Bécsben aug. 14. költ levelét, mely mellett alapítványlevelet küld ugyanazon kerettel nyolcvanezer profiról, melynek tőkéjét kamatostul az akadémiai épületre fordíttatni kivánja. Hazafiúi mély bálával fogadtatván e nagyszerű áldozat, a nemes bárónak e hála levél által, s midőn körünkben lesz, igazgatósági küldöttség által kijelentetni rendeltetett. Igazgatósági gyűlés dec. 18. és 19. 1858. Ugyanazon ig. tt. jelenlétében. — A nagy gyűlés által utalványozás végett feljelentett valamennyi nagy és Marczibányi-jutalmak, úgy pályadíjak, az élő Szerzőknek kiadatni rendeltettek ; a megholtakra nézve az igazgatóság mindenkorra fentartván magának a külön intézkedést, a) a Petőfi Sándor munkáját illető jutalom az elhunyt jeles költő Zsolt fia részére, a Kemény-Kovács-féle munkának oda itélt Marczibányi-jutalom Nagyajtai Kovács István úrnak , a Szalay Teleki munkáknak itélt nagy jutalom Szalay L. úrnak, a Repicky János pályamunkájának oda itélt pályadíj , özvegyének kifizettetni rendeltettek ; ellenben Jászay és Frank urak egyenes örökösök nélkül halván el, a munkáiknak szánt jutalmak kiadatlanok maradtak. A pályadíjak rendezése, úgy a pályairatok kiadása iránti javaslata a nagygyűlésnek helyben hagyatott, valamint az új jutalomfeladatokra kért öszvegek is megajánltattak. A Kazinczy Ferenc százados ünnepére vonatkozó nagygyűlési javaslatok szinte elfogadtattak, úgy mégis hogy a két történeti-széptani pályakérdés egybe vonatott ckép : „Kívántatik egy történeti és széptani emlékirat Kazinczy Ferencről mint költőről, prózairóról és műfordítóról, tekintve a nyelv átalakítására gyakorlott hatását is." Jutalma 50 db arany ; határnap aug. 20. 1859. Az ugyanez alkalomra javaslott költői pályázat feladata így hangzik : „Költemény kivántatik, melynek tárgya : Kazinczy Ferenc emlékezete"; jutalma 50 av., határnap aug. 20. 1859. Továbbá a mélt. Alelnök úr előadására s a Kazinczy-Bizottmány javaslatára Toldy Ferenc által készítendő élet- és korrajznak : „Kazinczy Ferenc és kora" az Évkönyvek alakjában a százados ünnepig megjelenhetésére a szükséges költség megajánltatott. — Következett az akadémiai épület ügyének , s egyéb pénztári ügyek tárgyalása. Ezek közt volt az újabb alapítványok és adományok bejelentése is, ú. m.