Magyar Akadémiai Értesítő, 1859 (Mathematikai és Természettudományi osztályok)

Számok - 1859 / 1. szám

4 Г), KÉRY IMRE: Egyedül 33 évig tartott, tehát elég hoszszas itteni tar­tózkodásom jogosít fel, sőt teszi kötelességemmé , hogy erőm­höz mérvén azt az akadémia tisztelt természettudományi osz­tályának bemutassam. Számos és tán lényeges hiányai miatt egyelőre is annak szíves elnézésére számolván. Arad megyének pórnépe kevés kivétellel, tehát szinte kirekesztőleg oláh, oláhul rumun, görögül és szerbül vláh, blethh. Tán nem lesz fölösleges arról, mikor és minő kö­rülmények között telepedtek az oláhok ezen hajdankor ma­gyarok által lakta megyében , némely történelmi adatokat fel­hozni ? ,, fi ők nem őslakói­g megy: пек, Almás Ungvárig, Árpád pedig egész foglalása alatt, de különösen Ménmaroshoz tar­tozott Arad megyében ily nevü lakosokkal nem találkozott. Tuhut vezér Erdély elfoglalása alkalmával azonban találko­zott rumánokkal Almás vizénél, kiket le is győzött ; de ezek is csak annyiban tartathatának Erdély őslakóinak, mennyi­ben Traján által Deczebal legyőzésére mint katonák bevitet­vén, a dákok által elhagyott földön letelepedének. Aljád a Maros, Tisza, Duna és Erdély közti tért el­foglalandó, Glád fejedelem elleni hadjáratában az utóbbi segít­ségére jött táborban találkozott rumánokkal, kiket a szintén Glád segítségére összesereglett bolgárok a Hoemus tájáról ma­gukkal hozzanak ; valamennyien legyőzetvén hadi marta­lékul estek, a vezérek között felosztattak, s így szolgaságra iitettek, mely állapotban földmivelésre szoríttatván, testületet nem képeztek. Szent István az erdélyi Gyulát, Salamon Nándorfehér­várnál a görögöket, szent László a Temesnél a kunokat, és több következő királyok szintén a görögöket, kiknek tá­boraiban oláhok besorozva voltak, legyőzvén, a martalé­kul esett hadi­foglyok között igen számos oláh találkozott. Annyira ment ezen oláhok száma, hogy már 1198-ik év táján a magyar urak földein nagyobb csoportokban voltak láthatók, a nélkül azonban, hogy valami polgári különtestületet képez­tek volna, sőt annyira voltak elhagyatva, hogy még lelke-

Next