Akadémiai Értesítő, 20. kötet (1909. évfolyam)

Előadások és czikkek - Thallóczy Lajos: Kállay Béni tiszt. tag emlékezete

K Kállay Béni emlékezete. 329 rem­ek engedett pihenőt. Neki nem adatott meg, hogy boldogan pihenjen a lobogó tűz körül. Ha nem ismerték az országban, lassanként a nép is megszokta, hogy törődnek vele. Az elért eredményekről ítéljen a história pártatlanul. Itt csak jelezni akartam, hogy Kállay, a miniszter, miként dolgozott. Elérte azt, hogy Herczegovina megbékélése bekövetkezett, az ú. n. mozgó csendőri osztályokkal biztosította a határt s az életbiztonságot. Már 1882 szeptember 29-én bátran mondhatta Nikita fejedelemnek, hogy „nem volna lejális, ha ő maga az annexio esetére — melyről akkor szó sem volt — a reménynek csak leghalványabb sugarát tükröztetné eleje bizonyos területek átengedését illetőleg, mert meggyőződése, hogy a politikában épp úgy, mint a magánéletben akkor áll elő a legjobb köl­csönös viszony, ha csak azt ígérjük, a­mit megtarthatunk". S csönd lett a Herczegovinában. Kállay „boldogult a népeivel", mert ezzel az élet­zel kisérték útjában. 1883-tól kezdve megindult a kormányzat munkája Bosz­niában az állami élet minden terén, egyfelől bizonyos passivi­tástól gátoltatva, másfelől a monarchia két államának viszony­lagos közönye mellett. Erre én hímet varrni nem akarok. Nem itt kell arról beszámolni , a dicséret ízléstelen, e nagy emlék nem szorul rá, a kritika pedig nem az én tisztem. Néhány megjegyzést azonban nem fojthatok el magam­ban. Fölvetették sokan, kivált a sentimentális érzésű politikusok, hogy íme mennyit tett Kállay e két tartományért s a nép hálája nemcsak hogy nem nyilatkozott meg iránta, hanem ellenke­zőleg, kivált az újabb időkben, nem egy jelét adta ellenszen­vének. Ez igaz. A felelet nehéz erre a megjegyzésre. Kállay nagyon szerette a bosnyák népet. Megvallotta ezt a nyilvánosság előtt Budapesten, kifejezte rokonszenvét az osztrák delegáció előtt, mondván : „Büszke vagyok, hogy Boszniát kormányozhatom, érzem, hogy összenőttem ezzel az országgal, s nincs más és magasz­tosabb feladatom, mint hogy ez országot és népét előbbre vigyem a haladás terén, az ország és a nép javára, de az osztrák-magyar monarchia nagy előnyére is, ha ugyan e monar­chiában valósággal meg is értik ez országok fontosságát és értékét." (1896 jún. 18.) Hálára sohasem számított, sőt nagyon is jól tudta, hogy nem számíthat. Hiszen a népek tudvalevőleg a saját fajtájukbeli próféták iránt sem szoktak háladatosak lenni. Hát a másfajta­béliek, a­kik ugyan az ő javukra sajátságaiknak tekintetbe vételével, de mégis csak rákényszerítik őket arra, a­mire a saját erejükből sohasem lettek volna képesek, a hála érzetét keltsék bennök? Az az új eszmeáramlat, mely e népben elma-

Next