Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1957 (64. kötet = Új folyam 2. kötet)

1957 / 1-4. sz. - KÖNYVSZEMLE - KNIEZSA ISTVÁN: A magyar nyelv szláv jövevényszavai (Király Péter)

KÖNYVSZEMLE KNIEZSA ISTVÁN: A magyar nyelv szláv jövevényszavai 1/1 — 2. Akadémiai Kiadó Budapest, 1955. 1044 l. Kniezsa István akadémikusnak nem ez az első összefoglaló műve, amellyel a magyar nyelvtudományt gazdagította. Az 1938-ban megjelent „Magyarország népei a XI. században" és az 1952-ben kiadott „Helyesírásunk története a könyvnyom­tatás koráig" c. műve a magyar nyelv­tudomány fontos kézikönyvei közé tar­tozik. S ugyanez mondható most megjelent könyvéről is. Fontos határkő ez a mű a magyar-szláv nyelvi kapcsolatok kutatá­sában, s betetőzését jelenti azoknak a munkáknak, amelyeket e téren MIKLO­SICH, ASBÓTH és MELICH kezdett el. Kniezsa I. tehát nem járt már töretlen úton. A szláv-magyar lexikális hatások kutatásában már eddig is számos ered­ményt értek el, s egyes területeken a szláv jövevényszavak problematikáját már rész­letesen elemezték (így pl. Melich a keresz­tény terminológia kérdését). Ennek elle­nére a „szláv hatás", amely mint köztu­domású, hosszú időn át és több irányból érte a magyar nyelvet, mégpedig igen nagy kiterjedésben,­­­ teljes terjedelmében eddig még nem volt tisztázva sem részleteiben, sem műveltségi ágak szerinti megoszlás­ban összefoglalóan. A szerző már egyetemi tanulmányainak befejezése után kezdett foglalkozni a szláv jövevényszavak kérdésével s 1930-ban már jelentős szóanyaggal rendelkezett. Azóta hűséggel kitartott e témánál, s számos cikkben és előadásban számolt be kutatásairól. Ennek során főleg két terü­leten ért el figyelemre méltó eredménye­ket ; egyrészt kimutatta, hogy a déli szláv (a főleg szlovén és szerb-horvát) átvételek mellett nyugati szláv (elsősor­ban szlovák és cseh) jövevényszavakkal is kell számolnunk, másrészt pontosabban igyekezett tisztázni az átadó, ill. közve­títő nyelv bonyolult problematikáját is. Világos, hogy mindeme kérdés megoldá­sára csak olyan kutató vállalkozhatott, aki e terület művelésében a hosszú évek folyamán tapasztalatokra tett szert, s aki tisztában volt a számításba vehető vala­mennyi nyelv minden fontos kérdésével. A jelenlegi mű a szerző munkájának még csak első fele, ún. szótári része. A szerző a jövevényszavak (pontosabban : a köznyelv, a szótározott tájszavak és a régi magyar nyelvemlékek szláv eredetű szavainak­ etimológiáját dolgozta ki, há­rom csoportra osztva őket. Ezek : 1. a kétségtelenül szláv eredetű szavak (ösz­szesen 800, ebből 460 szó beletartozik a modern magyar irodalmi nyelv szókin­csébe ; a többi tájszó) ; 2. a kétes eredetű szavak (800) ; és 3. az eddig tévesen szlávból magyarázott, nem szláv eredetű szavak (kb. 430 szó). A szerzőnek e mun­kája során hatalmas anyaggal kellett meg­birkóznia. A rendelkezésére álló források azonban sajnos nem voltak mindenben teljesek. Munkájának eredményességét bi­zonyos fokig gátolta pl. az a körülmény, hogy a szláv nyelvek jövevényszavai még szinte egyáltalán nincsenek feldolgozva, valamint az, hogy több szláv nyelv törté­neti, etimológiai és nyelvjárási szótárát még nem adták ki. A szerző ennek elle­nére derekas munkát végzett, s e műve­it nemzetközi viszonylatban is a szláv nyelvi hatásokat kutató szlavisták élvona­lába emeli. Kniezsa munkájának célja nem a régi eredmények összegezése volt, hanem ezek kritikai vizsgálata, valamint a kutatás továbblendítése , helyesebb szófejtések kidolgozása, új lehetőségek felvetése, s mindezek után a szintézis megrajzolása. A módszer tekintetében munkája nem elvont etimologizálás, hanem az egyedül járható út, a szintetikus módszer alkalmazása , vagyis a hangtörténet, szóföldrajz és a művelődéstörténet adta tanulságok kriti­kai felhasználása. Természetesen ilyen nagy műnél elképzelhetetlen, hogy minden

Next