Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1957 (64. kötet = Új folyam 2. kötet)
1957 / 1-4. sz. - KÖNYVSZEMLE - KNIEZSA ISTVÁN: A magyar nyelv szláv jövevényszavai (Király Péter)
KÖNYVSZEMLE KNIEZSA ISTVÁN: A magyar nyelv szláv jövevényszavai 1/1 — 2. Akadémiai Kiadó Budapest, 1955. 1044 l. Kniezsa István akadémikusnak nem ez az első összefoglaló műve, amellyel a magyar nyelvtudományt gazdagította. Az 1938-ban megjelent „Magyarország népei a XI. században" és az 1952-ben kiadott „Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig" c. műve a magyar nyelvtudomány fontos kézikönyvei közé tartozik. S ugyanez mondható most megjelent könyvéről is. Fontos határkő ez a mű a magyar-szláv nyelvi kapcsolatok kutatásában, s betetőzését jelenti azoknak a munkáknak, amelyeket e téren MIKLOSICH, ASBÓTH és MELICH kezdett el. Kniezsa I. tehát nem járt már töretlen úton. A szláv-magyar lexikális hatások kutatásában már eddig is számos eredményt értek el, s egyes területeken a szláv jövevényszavak problematikáját már részletesen elemezték (így pl. Melich a keresztény terminológia kérdését). Ennek ellenére a „szláv hatás", amely mint köztudomású, hosszú időn át és több irányból érte a magyar nyelvet, mégpedig igen nagy kiterjedésben, teljes terjedelmében eddig még nem volt tisztázva sem részleteiben, sem műveltségi ágak szerinti megoszlásban összefoglalóan. A szerző már egyetemi tanulmányainak befejezése után kezdett foglalkozni a szláv jövevényszavak kérdésével s 1930-ban már jelentős szóanyaggal rendelkezett. Azóta hűséggel kitartott e témánál, s számos cikkben és előadásban számolt be kutatásairól. Ennek során főleg két területen ért el figyelemre méltó eredményeket ; egyrészt kimutatta, hogy a déli szláv (a főleg szlovén és szerb-horvát) átvételek mellett nyugati szláv (elsősorban szlovák és cseh) jövevényszavakkal is kell számolnunk, másrészt pontosabban igyekezett tisztázni az átadó, ill. közvetítő nyelv bonyolult problematikáját is. Világos, hogy mindeme kérdés megoldására csak olyan kutató vállalkozhatott, aki e terület művelésében a hosszú évek folyamán tapasztalatokra tett szert, s aki tisztában volt a számításba vehető valamennyi nyelv minden fontos kérdésével. A jelenlegi mű a szerző munkájának még csak első fele, ún. szótári része. A szerző a jövevényszavak (pontosabban : a köznyelv, a szótározott tájszavak és a régi magyar nyelvemlékek szláv eredetű szavainak etimológiáját dolgozta ki, három csoportra osztva őket. Ezek : 1. a kétségtelenül szláv eredetű szavak (öszszesen 800, ebből 460 szó beletartozik a modern magyar irodalmi nyelv szókincsébe ; a többi tájszó) ; 2. a kétes eredetű szavak (800) ; és 3. az eddig tévesen szlávból magyarázott, nem szláv eredetű szavak (kb. 430 szó). A szerzőnek e munkája során hatalmas anyaggal kellett megbirkóznia. A rendelkezésére álló források azonban sajnos nem voltak mindenben teljesek. Munkájának eredményességét bizonyos fokig gátolta pl. az a körülmény, hogy a szláv nyelvek jövevényszavai még szinte egyáltalán nincsenek feldolgozva, valamint az, hogy több szláv nyelv történeti, etimológiai és nyelvjárási szótárát még nem adták ki. A szerző ennek ellenére derekas munkát végzett, s e műveit nemzetközi viszonylatban is a szláv nyelvi hatásokat kutató szlavisták élvonalába emeli. Kniezsa munkájának célja nem a régi eredmények összegezése volt, hanem ezek kritikai vizsgálata, valamint a kutatás továbblendítése , helyesebb szófejtések kidolgozása, új lehetőségek felvetése, s mindezek után a szintézis megrajzolása. A módszer tekintetében munkája nem elvont etimologizálás, hanem az egyedül járható út, a szintetikus módszer alkalmazása , vagyis a hangtörténet, szóföldrajz és a művelődéstörténet adta tanulságok kritikai felhasználása. Természetesen ilyen nagy műnél elképzelhetetlen, hogy minden