Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1973 (80. kötet = Új folyam 18. kötet)

1973 / 1. sz. - SŐTÉR ISTVÁN: Petőfi Sándor

Petőfi Sándor Sőtér István 1 Költészetünk legnagyobbjainál sem találhatjuk meg az élet és a mű, a jellem és a meggyőződés, a közélet és a magánélet oly tökéletes egységét, mint Petőfinél, aki épp oly nagy költőnek, mint cselekvő politikusnak is. Mindazt, ami 1848-ban valóban forradalmi és a jövő felé mutató volt Kossuth mellett — és néha még nála is világosabban Petőfi fejezte ki. Meglepő, mily váratlanul — s aránylag mily későn bukkannak fel Petőfi műveiben a forradalmi tartalmak. Az 1844-es esztendőtől elégedetlenül búcsúzik: ,,Te koszorúját eltépted honomnak. Ifjú reménye mit fejére tett" — s ez az 1843—44-es országgyűlés sikertelensége miatt indokolt elégedetlen­ség talán első jele az érdeklődésnek, mit a köz ügye iránt tanúsít. De ugyanez országgyűlésen hangzott el Korpona követének, Szalay Lászlónak beszéde is, melyben a polgári forradalom jog-eszméi éles megfogalmazást nyertek, s mely a júliusi társadalom hibáira is bírálóan célzott. Ugyanezeket az eszméket Petőfi majd csak 1846-ban fejezi ki forradalmi hangsúllyal, a polgári társa­dalom bírálatára pedig alig is vet ügyet. Petőfi „átváltozása" csak 1845 végén kezdődik, s a következő esztendőben robban ki teljes indulatával. Kétségtelen: Petőfit egy korosztálynyi időköz választja el a centralista nem­zedéktől. Mégis, Petőfinek a forradalmi eszmékhez való viszonyát csak ebből, a forradalmi tartalmaktól mentes időszakából érthetjük meg. 1842-től 1845-ig, tehát a magyar forradalmat előkészítő reform-küzdelmek idején egy kedves, életvidám Petőfit ismerünk meg — legalábbis ilyennek akar megmutatkozni, amíg csak 1845-ben „ünnepélyesen" letépi álarcát: „Olvastátok vidám dalaimat? Azt gondoljátok, hogy lelkembül írom? Oh, dalaimban a kedv, nevetés, Csak olyan ez, mint virág a síron". Addig is téve­dett volna, aki e kedvet, nevetést léhaságnak vélte, de Petőfi visszahatólag igazolni kívánja életvidám költészetét, s egy alakuló költői programba illesz­teni: „Szenvedjen bár szívem: a víg dalok Ne szűnjenek meg. . . hátha általok Kissé vidítom szomorú hazámat". 1847-ben kijelenti majd, hogy Dickens az „egyetlen ember kinek irigye vagyok", mert „ez a legszebb küldetés a földön: másokat földeríteni". Dickens művének sajátos, ríkató-nevettető célzata némiképp valóban rokon a Petőfiével — mégis, ez utóbbi elbűvölő csélcsap­ságának, hetyke vidámságának, bort és lánykát éneklő életörömének igazi jelentőségét nem szabad csupán egy utólagos, programszerű célzatosságból megítélnünk. Petőfi szabadság-igénye ebben a korszakban tudatosul az előző, csavargó esztendők oly drágán megfizetett, de soha meg nem alkuvó szabadsága után, egy későbbi, a szabadságért politikailag, forradalmár­ként is harcolni kész korszak számára. 1 Magyar Tudomány 1973Д. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék