Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1974 (81. kötet = Új folyam 19. kötet)
1974 / 6. sz. - KÖNYVSZEMLE - GÁBOR ÉVA: G. M. Dobrov: A tudomány tudománya. Budapest: Gondolat és Kossuth Kvk., 1973. 362 p. [ismertetés]
Az utóbbi években tanúi lehettünk annak, hogy a már meglevő, dinamikusan fejlődő tudományok mellett, újabb és újabb diszciplínák jöttek létre. Ezek közül jellegénél és szerepénél fogva azonnal kitűnt egy egészen sajátos profilú új tudomány, a tudománytan, vagy ahogy egyes körökben nevezték és nevezik a tudományelmélet, a tudomány tudománya (science of science). A tudománytan a tudomány optimális működését, emberi, tárgyi, szervezeti feltételeit, a tudomány potencialitását, a különböző tudományok egymásra gyakorolt hatását stb. kezdte vizsgálni. A tudománytan gyors fejlődésnek indult, s rövidesen megjelentek az eredményeit, problémáit és feladatait tárgyaló monografikus munkák. A szocialista országokban a tervszerű tudományfejlesztés igényei fordították elsősorban a kutatók figyelmét a tudománytan elméleti és metodológiai problémáira. G. M. Dobrov, az ismert szovjet tudománykutató az alábbiakban ismertetett és recenzált művében átfogó elemzést ad a tudománytan eddigi eredményeiről és várható fejlődéséről. Monográfiájában gazdag tényanyag birtokában, sokoldalúan tárgyalja a tudománytan főbb elméleti és gyakorlati kérdéseit. A szerző álláspontja szerint a tudománytan ,,a tudományos rendszerek működésére vonatkozó tapasztalat komplex vizsgálata és elméleti általánosítása abból a célból, hogy előre lehessen jelezni a tudományos-műszaki politikát, továbbá hogy fokozni lehessen a tudományos potenciált és növelni lehessen a tudományos folyamat hatékonyságát a szervezési és társadalmi ráhatás eszközeivel." (34. 1.) A tudománytan maga komplex elméletrendszer, amely felöleli a tudományosműszaki prognosztikát, a tudományökonómiát, a tudományos potenciál kutatását, a tudományszociológiát, a tudósok munkájának tudományos megszervezését, a tudománymetriát, a tudománypolitika alapjait stb. Mint minden mai tudományos diszciplínának, a tudománytannak is megvan a maga előtörténete (Descartes, Mengyelejev, Ostwald, Bernai és mások műveiben). Csak a 20. század 60-as éveiben jöttek létre a tudománytan műveléséhez a szükséges és elégséges feltételek. A tudomány közvetlen termelőerővé válása következtében világosabbá váltak a tudomány és technika, a tudomány és termelés, a tudomány és társadalom közötti összefüggések, a nagytömegű ismerethalmaz lehetővé és elkerülhetetlenné tette a tudományos rendszerek összehasonlító vizsgálatát. Az információkat feldolgozó modern technikai apparátus „ontotta" az elemzéshez szükséges adatokat. A tudomány egyre növekvő igényei (ember, anyag, energia, pénz) szükségessé tették, még ott is, ahol nem érvényesül egységes össznemzeti-állami politika, a gazdaságosság szempontjainak messzemenő figyelembevételét. A tudománytan hamar megtalálta helyét a tudományok komplex rendszerében és kezdte megoldani (de legalább is megválaszolni) a hozzá átutalt problémákat. Rögtön kiépítette kapcsolatát a kibernetikával, az információelmélettel, az operációkutatással, a matematikával. A tudománytan a kezdet kezdetétől a következő problémacsoportokat ölelte fel: 1. Egy adott ország gazdasági potenciáljának vizsgálata — a tudományos potenciál felmérése; 2. A társadalom anyagi-műszaki bázisának — a tudományos fejlődés ütemének és színvonalának vizsgálata; 3. A munkaerő-források struktúrájának elemzése és a szakkáderek újratermelése — a tudományos dolgozók létszámnövekedésének, összetételének és tartalékának vizsgálata; 4. Az új technika közgazdasági hatékonyságának problémája — a tudományos kutatómunka eredményességének és a tudomány hatékonyságának értékelésével összefüggő problémák; 5. A termelés előkészítő stádiumának vizsgálata — a tudományos eredmények gyakorlati megvalósítására vonatkozó tapasztalatok elemzése; 6. A népgazdaság tervezése és előrejelzése — a tudományos-műszaki KÖNYVSZEMLE G. M. Dobrev: A tudomány tudománya Gondolat és Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973. 362., 56 ábra, 23 táblázat