Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1974 (81. kötet = Új folyam 19. kötet)
1974 / 11. sz. - KÖNYVSZEMLE - MÉSZÁROS SÁNDOR: Paczolay Gyula: Tudományok és rendszerek. Tudományterületek közös törvényszerűsége. Tudományszervezési füzetek 8. Budapest: Akad. K., 1973. 292 p. [ismertetés]
A szerző e tanulmányában olyan általános összefüggéseket tár fel, melyek a legkülönbözőbb tudományterületeken, a társadalomtudományokban és a természettudományokban egyaránt érvényesülnek. Szemléletmódját tekintve kísérlet egy átfogó dinamikus rendszerelmélet következetes alkalmazására a természettudományok és társadalomtudományok széles körére a fizikától a pszichológián át a diplomáciáig. Az 1. fejezet lényegében általános rendszerelméleti bevezetés. Időszerű ez különösen azért, mivel a tudomány fejlődésével egy időben napjainkban jelentős differenciálódási folyamat tapasztalható. Ugyanakkor kialakultak az integrációs folyamatok feltételei is. A tudományágak közti — interdiszciplináris — kutatások rohamos fejlődésére jellemző, hogy megjelentek a két vagy több tudományterületet összefoglaló „hibrid" tudományok, mint például a matematikai logika, a molekuláris biológia vagy a szociálpszichológia. Önálló összefoglaló tudományágként jelentkezett a hasonlóságelmélet és a modellezés vagy az általános összefüggések keresése az ún. strukturalista kutatások alapgondolataként. Ezek a törekvések abban gyökereznek, hogy ontológiai szempontból a világ statikusan és dinamikusan is heterogén összefüggő egész, következésképp a természet nem tagozódik tudományágakra, mint például az egyetemek. Mégis minden emberi tevékenység — munka, vizsgálat, kutatás — során az egységes anyagi világnak mindig csak az adott vizsgálat szempontjából lényeges részével lépünk kapcsolatba, amelyet e tevékenység feltételei határoznak meg és határoznak el. A szerző a rendszer fogalmán igen következetesen az anyagi rendszernek az alábbiakban definiált fogalmát érti: „Anyagi rendszer (matematikai kifejezéssel: halmaz, röviden: rendszer) mindaz, ami az anyagi világban adott esetben bármilyen formában, környezetének valamely részével — pl. a gondolkodó, szemlélő, cselekvő vagy kutató emberrel — szemben, fizikailag vagy gondolatban elhatároltan vagy elhatárolhatóan, egységes egészként jelentkezik." E meghatározás magában foglalja a különböző tudományterületek és a köznapi nyelv rendszerfogalmát, valamint a filozófiai „dolog", illetve „jelenség" fogalmát is, így ez utóbbiak — adott feltételek között — az általános rendszerfogalom speciális eseteinek tekinthetők. Ugyanakkor a rendszerelméleti megfontolások alapján a rendszerek tervezésére szolgáló módszerek összességét rendszertechnikának nevezi. A szerző megállapításaival összefüggésben számos tudományterületről idéz párhuzamosan, olykor talán — a fő célkitűzést némileg elhomályosító — soknak is tűnő konkrét példát. Nyilvánvaló, hogy a rendszerelmélet törvényei és összefüggései szükségszerűen relativitási összefüggések, ami azt jelenti, hogy nemcsak a fizikában, hanem általánosságban sehol sincs abszolút vonatkoztatási rendszer. Minden olyan megállapítás, amely arra vonatkozik, hogy egy objektív összefüggés szoros vagy laza, egy különbség kicsi vagy nagy, egy változás lassú vagy gyors, egy átmenet fokozatos vagy éles, a természettudományokban és a társadalomtudományokban egyaránt elfogadott önkényes mértékegység, illetve intervallum használatán alapul. Egy rendszer mélyebb szinten való vizsgálatakor általában az alábbi jelenségek észlelhetők: a rendszer alkotóelemeire, belső struktúrájára és belső folyamataira vonatkozó új részletek felmerülése, zajhatások, energiabefektetési problémák stb. Ezért a rendszerek osztályozása különböző megfontolások és kritériumok alapján történhet. A legegyszerűbb megoldás a rendszerek szerkezetének összetettsége, komplexitása alapján való beosztás. Eszerint megkülönböztethetők egyszerű és összetett rendszerek, ez utóbbiakon belül pedig egyszerű és bonyolult szerkezetű összetett rendszerek. Paczolay Gyula: Tudományok és rendszerek Tudományterületek közös törvényszerűsége Tudományszervezési füzetek 8. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973. 292 l.