Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1980 (87. kötet = Új folyam 25. kötet)
1980 / 8-9. sz. - MEGEMLÉKEZÉSEK - BECK MIHÁLY: Bruckner Győző (1900-1980)
MEGEMLÉKEZÉSEK Tisztelettel és szeretettel készülődtünk, hogy 80. születésnapja alkalmából méltón ünnepeljük Bruckner Győző akadémikust, és ehelyett most szomorú szívvel kell emlékeznünk töretlen és nagy ívű pályájának kiemelkedő állomásaira, nagyszerű tudományos eredményeire. Bruckner Győző 1900. november 1-én született Késmárkon. A budapesti Műegyetemen szerzett 1925-ben vegyészmérnöki oklevelet, és ezután nyomban a Szegedi Tudományegyetemen kezdett dolgozni. Első munkája a perszulfát és a jodidion közötti reakció kinetikájának felderítésére irányult, e vizsgálatai alapján 1928-ban kitüntetéses doktori címet szerzett. Két külföldi tanulmányútja Schönberg berlini és Pregl grazi intézetébe nemcsak számára volt döntő jelentőségű, hanem rajta keresztül több mint fél évszázadra a magyar szerves kémia fejlődését is jelentős mértékben meghatározta. A szerves mikroanalízis meghonosításában és elterjedésében nagy szerepet játszott kivételes kísérletezői ügyessége is. Hazatérve mégis elsősorban a szerves kémia oktatása köti le, az akkori nyomorúságos körülmények között alig lehetett tudományos kutatásokra gondolni. Ennek feltételei csak az új egyetemi épületek átadása után, 1930—31-ben értek meg, és a 30-as évek derekán már több, nagy jelentőségű felfedezése születik. Pedig kutatómunkájában az is hátráltatta, hogy Széki Tibor Budapestre távozása után, 1935-től lényegében az intézetvezetés gondja is ránehezedett, noha a szerves kémiai intézet vezetésével formálisan csak 1940-ben, egyetemi tanári kinevezése után bízták meg. Erre az időszakra esik a reverzibilis N— - acil vándorlás felfedezése, amelyet a természetes szerves vegyületek térszerkezete meghatározásában később tanítványai értékesítettek. Egyes vegyületek tanulmányozása egy új gyűrűzáródási reakció felismerésére, az izokinolin gyűrű új szintézisének felfedezésére vezetett, melyet az irodalom Brucknerreakció néven tart számon. A világháború alatti időszak fontos eredménye a diénszintézis aromás rendszerekre való átvitele, melyért 1947-ben a Svéd Kémiai Társulat Scheele érmével tüntették ki. Bruckner Győző 1900—1980 695