Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1981 (88. kötet = Új folyam 26. kötet)

1981 / 6. sz. - A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 1981. ÉVI, 141. KÖZGYŰLÉSE - Az Akadémia új tiszteleti tagjai

FERNAND BRAUDEL, a Collège de France nyugalmazott professzora, az École Prati­que des Hautes Études VI. szekciójának volt elnöke, a La Maison des science de l'Homme párizsi Kultúrtörténeti Intézet vezetője, aki a koraújkori Európa-történet területén fejt ki nemzetközileg elismert tevékenységet. Algírban kezdte tanári működését, majd bekapcsolódott a Marc Bloch és L­ucien Fevre által kezdeménye­zett Annales című folyóirat körébe, amely a másik két szerkesztő korai halála után az ő irányítása alá került. Személyéhez fűződik a gazdaságtörténetnek számos rokon tudománnyal kiépített gyümölcsöző kapcsolata, valamint az az interdiszcip­lináris módszer, amely a kvantifikációval kiegészítve általánosan elterjedt. Eredeti történetelméleti gondolata az eltérő törté­neti tartamok közötti megkülönböztetés, ezen belül is az ún. langue durée hang­súlyozása. Első, immár klasszikussá vált nagy műve, La Méditerranée á l'époque de Philippe­­., 1966-ban jelent meg tel­jesen átdolgozott új kiadásban. 1969-ben adták ki történetelméleti tanulmányait Écrits sur l'histoire címen, s 1979-ben látott napvilágot háromkötetes főműve: Civilisation matérielle, économie et capi­talisme, XV—XVIII, siècle. Kezdemé­nyező szerepe volt a magyar—francia történész-kapcsolatok újrafelvételében és elmélyítésében. Számos külföldi akadémia tiszteletbeli tagja, több történeti társaság tiszteletbeli elnöke, a francia Becsületrend lovagja, a Polonia Restituta és más jeles kitüntetések birtokosa. CHRISTOPHER HILL, az oxfordi Balliol College nyugalmazott professzora, a mai angol történetírás egyik legkiemelkedőbb személyisége. Marxista indíttatású mun­kássága az európai fejlődés szempontjából kulcsfontosságú angol forradalom köré csoportosul, azok társadalmi, gazdasági, ideológiai vonatkozásait könyvek sorában elemzi. Különös figyelmet szentel az anglikán egyház, a reformáció és az angol forradalom összefüggéseinek. Kutatásai­nak körét az angol forradalom egész év­századára, majd pedig a reformáció kez­detétől az ipari forradalomig terjedő két és fél évszázadra kiterjeszti. A legrango­sabb és egyben haladó szellemű angol történész folyóiratnak, a Past and Present­nek hosszú időn keresztül szerkesztőségi tagja volt. Több kötete magyarul is meg­jelent, így „Az angol forradalom 1640" (Budapest, 1948), amelyen magyarországi történész nemzedékek nevelkedtek, majd Az Akadémia új tiszteleti tagjai „Az angol forradalom évszázada 1603— 1714" (Budapest, 1968). 1968-ban járt Budapesten, előadást tartott és személyes kapcsolatot épített ki magyar történé­szekkel. A kis számú feudális kori angol— magyar kapcsolatokban­­ a magyar ku­tatók egyik legrégibb, állandó angol part­nere, aki élénk érdeklődéssel kíséri a kor­szakával, különösen pedig a reformáció­val, az antitrinitarizmussal és a puritán mozgalommal kapcsolatos magyarországi kutatásokat. JÜRGEN HABERMAS, a Max Planck Institut Starnberg professzora. Az ötvenes évek végén tűnt fel filozófiai és szociológiai írásaival és hamarosan mint a Max Hork­heimer és Theodor W. Adorno vezette frankfurti iskola második nemzedékének legjelentősebb képviselőjét tartották szá­mon. Az elmúlt két évtizednek legnagyobb hatású, baloldali orientációjú filozófusa az NSZK-ban, világszerte ismert és becsült gondolkodó. Habermas a magasan fejlett tőkés társadalmak társadalomelméleteivel foglalkozó és azt megalkotni akaró gon­dolkodó, aki bírálat tárgyává tette a pozitivista tudományelméletet, az empi­rikus szociológiát, az ortodox gazdaság­tant, a pluralista politikaelméleteket és a tradicionális német filozófiát, majd meg­kísérelte megalkotni saját társadalomel­méletét, kidolgozva annak alapkategó­riáit. A hetvenes évek elejétől megjelenő, elmélet-szintetizáló törekvésű írásaiban átfogó társadalomelmélet körvonalazódik, amelynek pillérei Marx, Freud, Piaget és Godelier, illetve Keynes, Parsons és G. H. Mead. Munkássága a hetvenes években a magasan fejlett kapitalizmus két — össze­függő — jelenség körét fogja át. Az egyik: a válságstabilizáció magyarázata, a másik: a demokratikus politizálás elméleti keret­fel­tételeinek kidolgozása. Legfontosabb művei: A társadalmi nyilvánosság szer­kezetváltozása (1962), Elmélet és gyakor­lat (1963), Megismerés és érdek (1968), Technika és tudomány mint „ideológia" (1968), A társadalomtudományok logiká­járól (1970), Protesztmozgalom és főiskolai reform (1969), Társadalomelmélet vagy társadalmi technológia (1971), Kultúra és kritika (1973), Legitimációs problémák a kései kapitalizmusban (1973), A törté­nelmi materializmus rekonstrukciójához (1976). BAY ZOLTÁN, a washingtoni National Bureau of Standards Atomfizikai Osztá­lyának nyugalmazott vezetője. Bay Zoltán

Next