Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1983 (90. kötet = Új folyam 28. kötet)

1983 / 10. sz. - KÖNYVSZEMLE - SCHEIBER SÁNDOR: Arany János Összes Művei XVI. Levelezés II. 1852-1856.(Akadémiai Kiadó, 1982. 1262 l.) Sajtó alá rendezte: Sáfrán Györgyi - Bisztray Gyula - Sándor István

Az Arany-levelezés I. kötete megjelené­sekor ezen a helyen elmondottuk a kiadás­történet legfőbb tudnivalóit (1976. 4. sz. 322-323.). A II. kötet 620 levelet tartal­maz. Ebből 272 kiadatlan volt éspedig 51 Aranytól, 221 Aranynak. A nagyon gondos és pontos jegyzetek mellett igen nagy hasznát veszi az olvasó az Adattár­nak. Célja: „hogy az egyes személyek, folyóiratok Arannyal való kapcsolatai — az egyes kötetek felölelte években — minél teljesebbek legyenek. Egyes személyeknél nemcsak kapcsolatuk a költővel nyert hangsúlyt, hanem ahol van, közöljük a másoknak írt levelek Arany-vonatkozá­sait is." Hadd említsem meg ezért, hogy a buda­pesti Egyetemi Könyvtárban találhatók Lévay József levelei Kazinczy Gáborhoz (88 db). Sok szó esik bennük Aranyról. A bennünket érintő korszakból íme három részlet. „Ép­en most kaptam Aranynak kisebb költeményeit két kötetben. A véletlen vagy is inkább pesti bizományosaim példátlan hanyagsága az által is kényes helyzetbe hozott, hogy nekem és Aranynak épen egy napon kellett megjelennünk. E kis véletlen befolyást gyakorol az én verseim megítélésében, még olyanokra is, kik tán a maguk lábán járnak. Coreggio és Barabás képei egymás mellett !" (1856. I. 8.). „Engedje egy­úttal e sorokhoz mel­lékelnem ... a körösi gymnasiumnak ez évi programját . . . csupán Arany érteke­zésének megolvasása végett küldöm, ha ugyan nem ünnep után járok még vele kegyednél. Szerettem volna, h­a Arany szabatosan meghatározza itt a rhytmus értelmezését s nem mond olyan formát, hogy a magyar versidomokban nem szük­ség a költőnek bizonyos, meghatározott, merev mértékhez ragaszkodnia, felhozván a cigány példáját, ki tetszése szerint majd ő, majd ama húron játszik" (1856. VIII. 15.). Bozzai Pál verseinek elküldésével kapcsolatban azt írja: „Kertbeninek nem első vastag botlása az, hogy Bozzait Petőfi választott tanítványának nevezi. A hazugság alapja annyi, hogy Petőfi mele­gen fogadta Bozzait, belőle sokat remélt; Hugo V. fuvallatát sejtette benne s hogy egy ízben Arany János Petőfit gyanította a Bozzai álnév alatt. Ez azonban mind oly parányiság, melyen csak Kertbeniek épít­hetnek valamit" (1856. IX. 28.). Egyre szélesedik az a kör, amely ebben az időszakban Arany felé fordul. írók, költők maguk fölé emelik. Nagykőröst egymaga is irodalmi középponttá teszi. Szerkesztők kérik közreműködését. Tőle várják meginduló vállalkozásuk fémjel­zését. Ő maga szinte szenvedélyesen hangoz­tatja, hogy ismeri munkáinak valós érté­két, tehetségének határait. Greguss bírála­táról megjegyzi: „Én azt hiszem, így is többet adott, mint érdemlem. Ezt pedig nem szerénykedésből mondom, mert jó­formán ismerem a helyet, mit hazai köl­tőink közt elfoglalok. Tudom, hogy szá­mosan meghaladnak géniuszra nézve — Zrí­nyitől Petőfiig — , csaknem mindnyájan természeti könnyűség s termékenységben — sokan a nyelv s költői dictió­májában. Az én érdemem ama — félig sükerült — törekvés, formát és tárgyat összhangzásba hozni — egészet alkotni. E tekintetben tudom, hogy áll régibb költészetünk — tudom, hogy én itt még a kezdők, úttörők közt állok" (710—1). Erdélyi Jánosnak válaszul írja bírálatára: „Végre azt kell érintenem, hogy sohse féltsen kegyed engem az elbizakodástól. Senki sem érzi jobban, mint én, hogy a­mit tettem, az többnyire kísérlet, tapogatózás, jobbra és balra. Igen jól tudom, mennyire maradtam eszményképem mögött egyik vagy másik versemben. Kevés az, a­mit tettem, de ezután annyit sem teszek már. Átok gyanánt fekszik rajtam — mint sokun­kon — a közelebbi néhány év — ez szegte szárnyamat, érzem, hiába akarom magam­ra vitázni az ellenkezőt. Ha valami, a költészet meggyőződés dolga, — vezércik­ket lehet írni meggyőződés nélkül is, de jó verset nem. Aztán beteges is vagyok, teher a szellemi foglalkozás. Ily állapotban a magasztalás nem hogy elkényeztetne, de fáj, mint amelyet csak kevéssé érdemlek a múltra, — és nincs reményem, megér­demlem a jövőre nézve. Óhajtom, hogy ne KÖNYVSZEMLE Arany János Összes Művei XVI. Levelezés II. 1852-1856. Sajtó alá rendezte: Sáfrán Györgyi - Biszkray Gyula—Sándor István

Next