Magyar Tudomány, 1991 (98. kötet = Új folyam 36. kötet)
1991 / 1. sz. - KÖNYVSZEMLE - GUNDA BÉLA: Liszka József: Magyar néprajzi kutatás Szlovákiában (1918-1938) [ismertetés]
Liszka József: MAGYAR NÉPRAJZI KUTATÁS SZLOVÁKIÁBAN (1918—1938) Csehszlovákiában a magyar tudományos élet 1945 után igen nehezen bontakozott ki. Ezt nemcsak az akkori idők jól ismert, bénító politikai eseményei okozták, ítésze volt benne annak is, hogy a masaryki köztársaság idején sem volt olyan magyar kutatógárda Szlovákiában, amely az irodalomtörténet, a történelem, a nyelvtudomány, a néprajz területén a maradandó, előresugárzó igényesség szellemében dolgozhatott volna. Az ún. Masaryk-akadémia — mint a szerző írja — „kisebbségi harcok áldozata lett". Lelkes ifjúsági falujáró és -kutató tervek, múzeumi szerveződések történtek ugyan, de ezek csak szociális élményt, szűkkörű honismereti törekvéseket jelentettek. Itt-ott feltűnik a népművészeti érdeklődés. De az a néhány tanár csak magának rajzol, szokásokat, munkamódokat jegyez le, amelyeket azután népszerűsítő cikkekben publikál. Semmi nyoma nincs annak, hogy a szlovákiai magyar értelmiség egyes tagjai, az egyetemi hallgatók valamiféle kapcsolatot kerestek volna a pozsonyi, prágai néprajzi intézményekkel, cseh és szlovák egyetemi katedrákkal, szakemberekkel (Václavik A., Stránská D., Chotek K. és mások). A magyarországi kapcsolat, Bátky Zs., Györffy I., Solymossy S. érdeklődése és segítsége is csak alkalmi. Az ifjúsági mozgalomban nagy jelentőségű Sarlósok körében sem terebélyesedett ki olyan szociográfiai, etnográfiai, népnyelvi kutatás, amely nyomába szegődhetett volna a szepességi szászok könyveket író, folyóiratokat szerkesztő kutatóinak, akik be tudtak kapcsolódni a német tudományos élet vérkeringésébe (1. például a késmárki Institut für Heimatforschung működését). Ugyanakkor a Magyarországon élő szepességi szász származású tanárok is elmélyült kutatómunkát folytattak szülőföldjükön: Gréb J. aszódi gimnáziumi tanár akadémiai szintű munkákat tett le az asztalra. Néhány magyar kutató törekvése inkább küzdelem volt, és Dudich László (Lekér), Thain János (Érsekújvár), Tichy Kálmán (Rimaszombat) tevékenysége is csak igen szűk kép figyelmét keltette fel. Amilyen lelkesen léptek a falukutatás területére a regös cserkészekből lett Sarlósok, éppen olyan reménytelenül, néhány nyomot hátrahagyva el is távoztak onnan. Pedig Balogh Edgár felhívásai a Vetés c. röpiratban, cikkei az Ethnographiában, Morvay Gyula gazdaságnéprajzi megfigyelései az elmélyült tudományos tevékenység lehetőségét takarták. A Sarlósok néprajzi megtorpanásának Fábry Zoltán sokat idézett cikke (Etnográfiai szocializmus, Korunk 1929) is okozója lehetett; gátat vetett a szlovákiai fiatal magyar értelmiség minden egészséges hungarológiai gondolkodásának. Mindez jórészt kiderül Liszka József könyvéből. A mozgékony, kitűnően tájékozott szerző figyelmeztet arra, hogy Somorja, Komárom, Rimaszombat, Ipolyság, Érsekújvár és más települések múzeumaiban milyen jellegű néprajzi gyűjteményt őrizhettek, amelyek a maguk szekrényekbe zárt mozdulatlanságával is figyelmeztető jelei voltak az Északi-Kárpátok alatt meghúzódó magyar népi hagyományoknak. Örülünk annak, hogy Thain János és Tichy Kálmán munkálkodása mégis csak nyújtott valamit a népművészet számára. Ma is meglevő becses rajzaiknak talán egyszer akad kiadója is. Khin Antal tevékenysége több, mint morzsa; ő nemcsak a csallóközi halászat kutatója, hanem számtalan népszokás megfigyelője és feljegyzője is. Sajnáljuk, hogy Liszka József a szlovákiai magyar néprajzi kutatás történetét az 1938-as esztendővel lezárta. Érsekújvárott — már a magyar határokon belül — kezdett felderengeni egy tudományos intézmény körvonala. Több kiadványuk is napvilágot látott. Értékes néprajzi tevékenység indult meg a középiskolákban, amely elsősorban Bakos Józsefnek köszönhető. Együtt dolgozunk ... és Nagy magyar értékeink védelmében . . . c. kiadványaik ma már könyvészeti ritkaságok. Éppenúgy, mint Bakos József Mátyusföldi gyermekjátékok c. munkája, amelyet később (1963) az MTA adott ki. Manga János palócföldi kutatásai is csak 1938 után bontakoznak ki. A régi Sarlósok egyike-másika (pl. Orekó István ) ekkor kezdi publikálni korábbi gyűjtéseit. Mindezek azonban megtörnek az újabb politikai változások gátján. Hasznos lett volna azok munkásságával is foglalkozni, akik 1938 után a megalakult szlovák állam területén maradtak. Ekkor fordul a pozsonyi Toldy Kör figyelme a néprajz felé, megindul a Honismereti Könyvtár, s egy-egy rövidebb munkában ismerteti Arany A. László (a nyelvtudomány kitűnő teoretikusa) a szlovákiai néprajzi csoportokat, Gyürky Ákos a Zobor vidékét. Olvashattam — Arany A. László révén — Zagiba Ferencnek egy úttörő kéziratát a magyar népdalokról. Magyar Tudomány 1991. 1. szám