Magyar Tudomány, 1993 (100. kötet = Új folyam 38. kötet)
1993 / 2. sz. - KÖNYVSZEMLE - PRITZ PÁL: A moszkvai magyar követség jelentései, 1935-1941. [ismertetés]
A MOSZKVAI MAGYAR KÖVETSÉG JELENTÉSEI 1935—41 A két nagy háború közötti korszak magyar külpolitikájának történetével foglalkozó kutatás egyik pozitív vonása, hogy a megszületett feldolgozások, összefoglalások mellett szép számmal vannak olyan forráskiadványok is — gondolunk itt elsősorban a Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936—1945 című sorozat impozáns köteteire —, amelyek azokat a diplomáciai iratokat tartalmazzák, amelyek a feldolgozások forrásbázisának gerincét adják, tehát egyszerre nyújtanak segítséget a feldolgozások ellenőrzéséhez, valamint a további kutatásokhoz. E forráskiadványokat most érdemlegesen gyarapította az a kötet, amely a moszkvai magyar követség 1053 politikai jelentéséből közöl 228 iratot Peter Pastor válogatásában. Az első jelentés 1935 áprilisából, az utolsó pedig 1941 júniusából való, tehát az aktapublikáció tulajdonképpen a követség korszakbéli egész históriáját átfogja, hiszen a magyar—szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételére csupán 1934 februárjában került sor, a moszkvai követség tényleges felállítása 1935 tavaszára tolódott, hazánknak a Szovjetunióval való végzetes 1941. júniusi szembekerülése pedig egyben a követség megszüntetését is jelentette. Az említett hat esztendő magyar részről két követ, Jungerth-Arnóthy Mihály és Kristóffy József nevével fonódott össze. Mindketten nagy tapasztalatokkal rendelkező diplomaták voltak, főleg Jungerth-Arnóthy jelentésein érződik a széles látókör, a politikai tehetség és nem csekély mértékben a szinte irodalmi stílus. Jungerth 1939 februárjáig volt Moszkvában, amikor a Szovjetunió — válaszképpen Magyarországnak az Antikommintern Paktumhoz való csatlakozására — bezárta budapesti követségét, a magyar féltől pedig a moszkvai képviselet megszüntetését várta el; az összezsugorodó kapcsolatok vitelét harmadik államban lévő diplomatáira bízta. Ezzel tehát azt is mondjuk, hogy a történeti tudatba beivódott felfogással ellentétben nem a diplomáciai kapcsolatok megszakítására, hanem „csupán" szüneteltetésére került sor. Jóllehet kifejezetten szakmai kiadványról van szó, amelyből elsősorban a történetírással ,hiivatalból" foglalkozók profitálhatnak, egyben azonban olyan olvasmányos munkáról is, amelyet mindenki haszonnal forgathat, aki érdeklődik a múlt, konkrétan a korabeli nemzetközi kapcsolatok, ezen belül is természetesen főleg a Szovjetunió és a Közép-kelet-európai térség közötti viszony alakulása iránt, valamint mélyebb bepillantást akar nyerni az említett évek sok emberi tragédiát hordozó nemzetközi kommunista mozgalmába, a Szovjetunió belpolitikai életének alakulásába. A jelentések megírása óta a történetírás is sok mindent feltárt ezekből az évekből, és főleg az utóbbi esztendőkben a megnyíló levéltárakból szerezhető ismeretek révén látunk számos kérdésben tisztábban. A legtöbb esetben ezek az új ismeretek nem tették elavulttá a kötetben közölt dokumentumokat, s ez már önmagában is elismerést jelent Jungerth-Amnóthy, Kristóffy és munkatársai számára, így az iratok fontos segítséget nyújthatnak a korabeli magyar diplomácia teljesítményének pontosabb lemérésére, diplomatáink külpolitikai gondolkodása részleteiben is pontos megismerésére. A korabeli magyar külpolitika adott meghatározottságai miatt nem tudta kiaknázni azokat a lehetőségeket, amelyek abból fakadtak, hogy a Szovjetunió elítélte a versailles-i békerendszert, így a trianoni békeszerződést is. Másfelől Moszkvában úgy látták, hogy Magyarország a németek oldalán áll, és ezért igazából a szovjet külpolitika fő irányvonala a kisantantnak kedvezett. Az iratok olvasása azért is igen izgalmas, mert megeleveníti a harmincas évek világát, amikor a magyar diplomácián belül kissé magára hagyatott moszkvai követ szívós küzdelmet folytatott azért, hogy a szovjet diplomácia Magyar Tudomány 1993. 2. szám 239 Könyvszemle