Magyar Tudomány, 1996 (103. kötet = Új folyam 41. kötet)

1996 / 6. sz. - INTERJÚ - STAAR GYULA: Az ember és a könyve : Simonyi Károly és A fizika kultúrtörténete

Az ember és a könyve A múlt év novemberében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár különös kiállítást rendezett Megtartották a rongyos könyvek bemutatóját. Azokét a könyvekét melyekből már csak egy példányuk van, ezért nem kölcsönözhetők, szó szerint rongyossá olvasták őket A kiállított könyvek között olyan alapművek voltak, mint Arisztotelész Nikomakhoszi etikája, Plutarkhosz Párhuzamos életrajzai, Schiller válogatott művei, Platón összes művei­, és Simonyi Károly A fizika kultúrtörténete című könyve. Mindez azt jelzi hogy vannak biztos igazodási pontok, s azt is, hogy itt az ideje A fizika kultúrtörténete negyedik magyar kiadásának. Simonyi Károly 1985-ben megkapta az Állami Díjat, majd a Magyar Köztársaság Zászló­rendjét, a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává fogadta, 1992-ben pedig 11 akadémikus ajánló fejezte ki abbéli szándékát hogy őt Akadémiánk tagjai sorában szeretné látni. Simonyi Károly akadémikus lett A fizika kultúrtörténetét időközben német nyelvre is lefordították, múlt évben jelent meg második, bővített kiadása. Úgy gondolom, érdekes lehet megismernünk a szerző gondolatait aki 80 éve magasából tekint le művére, megalkotásának körüdményeire, fogadtatására. Simonyi Károly már jó ideje feljogosított a tegezésre, s kérte, ezen az interjú kedvéért se változtassunk. — Professzor úr, könyvek szentélyében, visszavonultan élsz. Otthonod falát beborítják az értékes, szebbnél szebb könyvek. Vonzódásod a könyvekhez szembeötlő. Honnan gyökerezik? — Magyarország nyugati szélén, Egyházasfaluban születtem. Hetedik gyerek voltam a tízes sorban. Korán kezembe kerültek idősebb testvéreim tankönyvei. Lapozgattam, nézegettem őket, elsősorban a képek ragadtak meg. Folyton nyaggattam a testvéreket, mi van az ábrák alá írva. Egy idő után megunták, egyszerűbbnek tartották, ha megtanítanak olvasni, így azután amire iskolába kerültem, már folyékonyan olvastam a tankönyvemet. Egy házasfaluban találkoztam először a szép könyvvel is. Itt alakult ki bennem az igény olyan könyvek iránt, melyeknek nemcsak a tartalma vonzó, hanem esztétikailag is igényesek, a maguk testiségében is szépek. — Egy apró faluban milyen szép könyvvel találkozhattál? — A misekönyvvel. A falu plébánosa nagyon szeretett, sokat lábatlankodtam körülötte. Megtanított ministrálni, aminek óriási előnye volt, hozzászoktatott a latin szövegmondáshoz, megtanultam a szavakat, a kiejtésüket... És közben ott volt ez a csodálatosan szép könyv, a misekönyv. Különben plébánosunknak, Kapui Eleknek köszönhetem azt is, hogy elindul­hattam az értelmiségivé válás útján. Nosztalgiám mindmáig megmaradt a szép könyvek iránt. Úgy hatvanéves lehettem, amikor az egyik antikváriumban megláttam egy gyönyörű misekönyvet, vörös bőrkötésben. Azonnal megvettem, láthatod, azóta itt érzöm. Valami még A fizika kultúrtörténetébe is lecsapódott ebből a nosztalgiámból. — Az idézetek piros színnel való nyomása, a könyv szövegének fekete-piros együttese, a szép méltóságteljes kiállítás....? — Igen, mindebben kissé benne rejtőzik az én hajdani misekönyv-szeretetem. • — Professzor úr, ha téged egy lakatlan szigetre számű­zne valamilyen hatalom, biztos vagyok benne, hogy először a könyvek csomagolásával kezdenéd a készülődést. Miket vinnél magaddal? — Tudod, nekem az élet élesben is feltette ezt a kérdést. A második világháború vége felé bevonultattak katonának... Három könyvvel indultam a háborúba. Dsida Jenő Angyalok citeráján verseskötetet, egy kisméretű német elméleti atomfizika könyvet és egy filozófiai alapvetés kötetet vittem magammal. 719 Magyar Tudomány 1996. 6. szám

Next