Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 1998 (105. kötet = Új folyam 43. kötet)

1998 / 6. sz. - GYÁNI GÁBOR: Fin de siecle történetírás

Fin de siècle történetírás hermeneutika jóvoltából került be újfent a történetírás látókörébe. A történeti megismerés, mint kifejezetten interpretáló­ interpretatív tevékenység fogalma az­után Hayden White történeti tropológia néven ismert reprezentáció elméletében nyerte el mai közkeletű értelmét.30 White elméletének röviden szólva az a lényege, hogy az események kaotikus rendetlensége nem közvetlenül, hanem az eseményekből konstruált tények alkotta elbeszélés formájában lesz történelemmé. Tényeket pedig úgy állítunk elő, hogy erkölcsi jelentéssel ruházzuk fel az önmagukban minden értelem nélküli esemé­nyeket, vagyis magát a múltat. A jelentésadás gyakorlatilag a narráció nyelvi, retorikai és kompozíciós technikáinak az egyidejű felhasználásával történik. A történetírás, állítja tehát White, szükségképpen konstruál, hiszen a valóságos események jól megírt történetek formájában való tálalása nem valósulhatna meg a képzelőerő segítsége nélkül. Annak hiányában ugyanis nem lehetséges a múltbeli világot úgy ábrázolni, hogy az koherens, teljes és lezárt képet alkosson. S miután számos efféle narratív technika kínálja magát, kiválasztásuk szabja meg, hogy milyen értelmet tulajdonítunk a múltnak, amikor mint történelmet előadjuk. „Nem az a kérdés itt, hogy mik a tények — írja White —, hanem inkább az, hogyan írandók le a tények annak érdekében, hogy az egyik fajta magyarázat jogosságát inkább igazolják, mint a másikét."31 Nem folytatva tovább a felettébb izgalmas (és széles körben vitatott) reprezen­táció-elméletnek a bemutatását, gondolom, ennyi alapján is világos, hogy ez a napjaink történetírói gyakorlatától egyáltalán nem független, elméletileg tudato­sított episztemológiai szkepszis vagy relativizmus egyáltalán nem erősíti a nemzeti történetírás paradigmáját. A kérdésről azért mégis érdemes legalább röviden szólni. Nemzeti és a választható identitás A nemzeti történelem történészek által alkotott fogalmának belső koherenciát és homogenitást az kölcsönöz, hogy a konstruálás során nagy szerephez jut a belefoglalás és a kirekesztés mechanizmusa.32 Valójában: „A kirekesztés gyakrab­ban játszik fontosabb szerepet, mint a belefoglalás: nincs nemzet 'Feinbild' nél­kül."33 Ennek eredményeként bizonyos történetek, amelyek nem illenének bele az egységesnek ható képbe, a nemzeti történelem szempontjából feleslegesnek és érdektelennek minősülnek. Alkalmasint ez a helyzet az államtörténeten kívüli események tág körével. Ami abból fakad, hogy a modern nemzet, vagyis a nem­zetállam tulajdonképpeni magva, fő szerveződési góca vitathatatlanul az állam. Mint Gellner írja: „Politikailag központosított egységek és egy olyan morális­ politikai légkör létezése, melyben magától értetődőnek tekintik, s normatív módon kezelik az ilyen központosított egységeket, szükséges, bár semmiképpen sem elégséges feltétele a nacionalizmusnak."34 Modern nemzetek elsőként éppen ott, tehát a nyugat-európai országokban jöttek létre, ahol egy csapásra (Franciaország), vagy hosszú folyamat keretében (Anglia) végbement az állam szervezeti rendjének a demokratizálása. Ennek nyomán alakult át az állam nemzetállammá.35 Magyar Tudomány 1998. 6. szám

Next