Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2000 (107. kötet = Új folyam 45. kötet)

2000 / 8. sz. - ÜRES-E A KAMRA? - PERECZ LÁSZLÓ - EGYED PÉTER - FEHÉR M. ISTVÁN - FILEP TAMÁS GUSZTÁV - GÁBOR ÉVA: Körkérdés a magyar filozófiai hagyományról

Üres-e a kamra? bizonyultak elég szilárdnak és tartósnak, s mintha valami fátum ülne az adott gondolkodó örökségén, ma is várja az újabb felfedezést. Az egyik üyen magyar filozófiai hagyomány Zalai Béla rendszerfilozófiája, rendszerel­mélete. Zalai Béla (1882-1915) mindössze 33 évet élt. Alig egy évüzed állt rendelkezésére, hogy felépítse, létrehozza monumentális, filozófiai, metafizikai, etikai, logikai rendszerel­méletét. Zalai semmi mással össze nem mérhető filozófiája kortársai jóvoltából" (kivételt képeznek a „négyek" - róluk rövidesen szót ejtünk ) a Zalai halálát követő több mint öt évtizedben: nem vált a magyar filozófiai gondolkodás szerves részévé. Joggal tehetnők fel a kérdést, miért nem váltották be a kortársak, Lukács György, Fogarasi Béla, Balázs Béla és mások azt a fogadalmukat, amit Zalai halálának hírére, a megrendülés pillanatában tettek, hogy ti. életmüvét méltó módon gondozni, mindenekelőtt kiadni, méltatni igyekeznek. Erre mind a mai napig nem sikerült elfogadható választ kapni. Mannheim Károly volt az, aki legkorábban (1918-ban) a Lélek és kultúra című prog­ramadó előadásában kimondta a következőket: „Számunkra Zalai, mint közöttünk élt kortárs azáltal lett fontossá, hogy a Kantot elhagyó periódus útja után éppen ezt a ten­denciát (ti. a szerkezetelemzések szempontjait) ragadta ki és folytatta a legkövetkezeteseb­ben, a szerkezeüátásunk élményeit mélyítette el. Mi közvetlenül hozzá kapcsolódtunk." Mi volt az az alapvető elméleti konstrukció, amihoz négyen: Mannheim Károly, Szilasi Vilmos, Häuser Arnold és Tolnay Károly - ki-ki a maga érdeklődési területén - az isme­retelméletben, a tudásszociológiában, a természetfilozófiában, a művészetelméletben, a művészetszociológiában kapcsolódtak? Zalai figyelmét kezdettől fogva az összfolyamat ragadta meg, azaz az egyes elemek egymáshoz való viszonya és kapcsolódásuk a centrumhoz: a szintetikus egység keresése, a gondolatrendszerek összefüggése. Zalai szerint az emberi szellem építi fel a konstrukciót, mert számára magától értetődő, hogy egységben kell élnie. Az emberből magából indul ki a világ rendszerezése, más szóval: „Az ember alapvető tette a rendszerezés!" Zalai ezt a gondolatot tette meg ismeretelmélete, etikája és logikája sarokpontjává. Ezt a központi gondolatot fejti ki a Közvetlen tapasztalás-összefüggés-rendszere (Doktori disszertáció, 1905), a Das Problem der philosophischen Systematisation (1911), az Allgemeine Theorie der Systeme (1913-1914) című müveiben, hogy csak néhányat említsünk a hagyatékban fennmaradt munkái közül. Mannheim volt az, aki legkövetkezetesebben kapcsolódott Zalaihoz és nemegyszer hangot is adott annak a véleményének, hogy milyen sokat köszönhet neki. Mannheim számos műve közvetlenül is árulkodik arról, hogy jelentős mértékben tette magáévá és építette be filozófiai és szociológiai gondolkodásába Zalai rendszerelméletét. Az ismeretel­mélet szerkezeti elemzése magyar és német változata (1918, 1922), A Strukturen des Denkens (1922), az Ideologische und soziologische Interpretation der geistigen Gebüde (1926) és még jó néhány más írása viseli magán Zalai nézeteinek közvetlen hatását. Ha­sonlóképpen megemlíthetnénk a többiek, Szijasi Vilmos, Häuser Arnold, Tolnay Károly nem egy munkáját is, elsősorban azokat, amelyek ugyancsak árulkodnak Zalai nézeteinek továbbélő hatásáról. Ennek a tanulmánynak már csak terjedelmi korlátai miatt sem lehet feladata, hogy részletesen nyomon kövesse Zalai reájuk gyakorolt közvetlen hatását. Neve­zettek valamennyien önként választották az emigrációt, s vitték magukkal a Zalaitól kapott tanításokat. S az itthon maradottak? Ők miért nem tartották érdemesnek visszanyúlni Zalaihoz? A válasz még ma is várat magára. Több évtizedes hallgatás után egy egészen más miliőben, egy egészen más, új filozófus generáció tesz kísérletet arra, hogy életre keltse Zalai struktúra- és rendszerelméletét. Idehaza a Lukács Archívum egyes kutatói, illetve Beöthy Ottó, ifj. Nagy Barna, Bacsó Béla és az amerikai Lee Congdon veszik újra kézbe Zalai magyar és németnyelvű munkáit, s igyekeznek átfogó képet nyújtani a századelő monumentális kísérletéről. Beöthy Ottó számba véve a teljes életművet, időrendi eligazítást ad, mikor születtek az egyes müvek, és hogyan bontakozott ki bennünk a rendszerelméleti koncepció. Bacsó Béla válogatott kö­tetbe gyűjti össze a figyelemre méltó Zalai-írásokat, s ezzel lehetővé teszi, hogy folyamato­san olvasva a szövegeket, el lehessen mélyedni Zalai rendszerelméletében. 992 Magyar Tudomány 2000. 8. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék