Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2002 (109. kötet = Új folyam 47. kötet)

2002 / 2. sz. - MEGEMLÉKEZÉSEK - CSURGAY ÁRPÁD - CSURGAYNÉ ILDIKÓ: Simonyi Károly (1916-2001)

SIMONYI KÁROLY (1916 - 2001) 2001. október 9-én, életének 85. évében elhunyt Simonyi Károly, a műszaki fizika és a villamosságtan nagyszent tudósa, mérnök­generációk legendás szírír tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eu­rópai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, Kossuth- és Állami- Díjas, az Akadémiai Aranyérem (2000) és számos más hazai és nemzetközi kitüntetés tulajdonosa. A 20. szá­zad magyar szellemi életének kiemelkedő alakja, mérnökök között a legnagyobbak egyike távozott el. A nagyközönség a könyvek embereként ismerte meg, aki járható hidat épített a „két kultúra" közé. Diákjai számára a katedra „varázslója" volt. Azok, akik nagyon közel álltak hozzá, szerénységével h­itelesített láng­elméjét csodálták és ezzel párosuló igaz em­berségét, melyet az embertelenség éveiben is megőrzött. Élete utolsó pillanatáig dolgozott. Nem­csak az előadóteremben, írásaival és példá­jával is mindig tanított. Ötven éven át a Mű­egyetem katedráiról, közben öt évig a KFKI laboratóriumából is, majd tizenkét éven át Karvaly utcai otthonából szólt a rá figyelők­höz. Írásai a jövő értelmiségének, különösen az ifjú nemzedékeknek szóló fontos üzenet hordozói eltávoztával is. Életútja a Sopron vám­egyei Egyházas­faluból indult­­ melynek díszpolgárává vá­lasztották. Negyemlekes, földműves család­ba született hetedik gyermekként 1916. október 18-án. A tehetségére felfigyelő plé­bános közbenjárásával tíz évesen Budapes­ten élő rokonaihoz került, a Ganz gyár mér­nökének, Kandó Kálmán munkatársának otthonába. Serdülő koráig szerzetes pap, később matematika-fizika szakos tanár akart lenni. Nevelőapja, Mayer Miksa beszélte le erről a szándékáról: „Ne jegyezd el magad a szegénységgel. Mérnökként amúgy is akár­mi lehetsz, akár tanár is" - mondta. Az Árpád Reálgimnázium diákja volt. Hamarosan ki­tűnt matematikában és fizikában mutatott tehetségével, kiváló nyelvérzékével, de ér­deklődéssel olvasta az irodalomtörténeti, a történelmi és a filozófiai műveket is. Szívta magába a kultúrát, A nyugat-európait és a környező ország kultúráját is. 1934-től a Műegyetem hallgatójaként Szentmártony Tibort, Pattantyús Á. Gézát, Pogány Bélát, Verebély Lászlót, Bay Zoltánt hallgatta. A kvantummechanika klasszikusait, közöttük Neumann Jánost olvasta, de köz­ben „mezei jogászként" doktorált a pécsi Ma­gyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen is. „Tizennyolc évesen úgy gondoltam - írja visszaemlékezésében -, hogy míg a társada­lom rendjét a jogászok szabják meg, a terme­lési folyamatokat a mérnökök. Nyilvánvaló, hogy az alap és a felépítmény nálunk seho­gyan sincs egyensúlyban. Itt rendet kell te­remteni. Ezért kell nekem jogot tanulnom és technikát." 1939-ben jogi doktorátussal és gépész­mérnöki oklevéllel a kezében először a Mű­egyetem Villamos Gépek és Mérések tan­székén helyezkedett el, de atomfizika iránti érdeklődését követve h­amarosan Bay Zoltán Atomfizika Tanszékének munkájába kap.

Next