Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2009 (170. évfolyam)

2009 / Klnsz. 12. - Ajánlások - GAZDASÁG- ÉS JOGTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA

Gazdaság-és Jogtudományok Osztálya Széchenyi professzori ösztöndíjas. Két országos szakmai folyóirat főszerkesztője (Európai Jog, Európai Bírósági ítéletek). 1999-től az MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztá­lya Állam- és Jogtudományi Bizottságának alelnöke, 2007-től pedig elnöke. Két nemzet­közi konferenciának volt elnöke. 2009-től a Vienna International Arbitral Centre tanács­adó testületének tagja. 2007-ben az Académie Internationale de Droit Comparé levelező tagjává választották. Ajánlók: Harmathy Attila, Körinek László, Mádi Ferenc, Szabó András, Vékás Lajos GR Kolosi Tamás Budapesten született 1946-ban. 1985 óta a szociológiai tudományok doktora. A TÁRKI Társadalomkutatási Intézetének elnöke, az ELTE egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a társadalmi rétegződés kutatása és az empirikus kutatás módszerei. Legfontosabb nemzetközileg is sokat idézett kutatási eredménye a társadalmi rétegződés sokdimenziós modelljének megalkotása, a struktúra „L" modelljének leírása. Az utóbbi 20 évben főként a rendszerváltás hatása a társadalmi egyenlőtlenségek rendszerére és az egyének életpályájára foglalkoztatta. Több tanulmányát publikálta a legrangosabb ame­rikai, német, lengyel folyóiratokban. Jelentős tudományszervezői szerepe volt előbb a „rétegződésmodell-vizsgálat" vezetésében, majd jó néhány nemzetközi kutatásban (ISSP, igazságosságvizsgálat), illetve a rövidesen 25 éves TARKI létrehozásában és a nemzetközi empirikus módszertani sztenderdek, illetve matematikai statisztikai modellek hazai elter­jesztésében. A jelölt legfontosabb tudományos munkái: Társadalmi struktúra és szocializmus (Social Structure and Socialism), Budapest, 1974; Equality and Inequality under Socialism, SAGE Studies in International Sociology 29. (Edmund Wink-Lipinskivel) London, 1983; Tagolt társadalom (Stratificated Society), Gondolat, Budapest, 1987; Stratification and Social Structure in Hungary. In: Annual Review of Sociology, vol. 14,1988, 405—419. Images of Class: Public Perceptions in Hungary and Australia (társszerző: Evans, M. D. R-Kelley, J.), American Sociological Review, vol. 57, 1992/4, 461—482. A terhes babapiskóta. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. Újratervezés, a Háztartások Életpálya Vizsgálata (Tóth István Györggyel), TÁRKI, Budapest, 2009. Ajánlók: Huszár Tibor, Fergéné Kecskeméti Zsuzsa, Szelényi Iván GR Nováky Erzsébet Keszthelyen született 1945-ben. 1991 óta a közgazdaság-tudomány doktora. A Budapesti Corvinus Egyetem Jövőkutatás Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Szűkebb szakterülete a jövőkutatás. A Jövőkutatási Bizottság elnöke, a Gazdaságtudományi Minősítő Bizottság alelnöke. A World Futures Studies Federation Executive Boardjának két periódusban választott tagja. А ВСЕ Gazdaságinformatikai Doktori Iskola jövőkutatás alprogramjának vezetője. Iskolateremtő egyéniség. Tudományos eredményeit a jövőkutatási módszertan fejlesztése-

Next