Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2009 (170. évfolyam)
2009 / 7. sz. - TANULMÁNY - ORMOS MÁRIA: Válságok és megoldások történész szemmel
Magyar Tudomány • 2009/6 tól, Nagy-Britannia 1935-től (légierő-program) Franciaország 1936-tól fegyverkezni kezdett, és az úgynevezett győri program meghirdetését (1938) követően ezt tette Magyarország is. Magyarországon a legnagyobb ipari növekedés 1939 és 1942 között ment végbe, és e periódusban javult az általános életszínvonal is, míg a munkanélküliség eltűnt. Arról a segítségről már ne is szóljunk, amelyet a gazdasági világválság ahhoz nyújtott, hogy Németország teljhatalmú urává Hitler és a nemzetiszocialista párt váljon. Az út egyenesen vezetett a második világháborúhoz. Ez a világválság ékes bizonyítéka annak az állításnak, hogy az élet különböző szegmensei, az adott esetben elsősorban a gazdaság és a politika, de kíséretükben az ideológia és a tömegpszichológia is csak szoros, egymástól úgyszólván elválaszthatatlan egységes kontextusban értelmezhető. Az 1930-as évek második fele és az 1940-es évek eleje a puszta számok tükrében virágzó korszaknak lenne mondható, de minden más szempont szerint a legsúlyosabb válságtüneteket görgette magával. A gazdasági mutatók emelkedtek, csakhogy a konjunktúrát a fegyverkezés éltette, és a közgazdászok tudták, hogy a fegyverekbe invesztált összegek legnagyobb részét nem lehet a gazdaságba visszaforgatni. Másként szólva, mindenki állig eladósodik, aki a fegyvereket felhasználja és elhasználja. 1945-ben egy civilizáció állt romokban. A nemzetközi gazdasági rendszer darabokra tört. Európa jelentős részén viszszatértek a cseregazdasághoz. Ipari termékeket és nemesfémet cseréltek élelmiszerre, nem törődve semmiféle reális értékkel. A második világháborúban átélt demográfiai, anyagi, kulturális, etikai mélyválsághoz hasonlót az európai népek ismert történetük során még sosem szenvedtek el. A második világháború befejeztével Európa romokban állt, és a kérdés az volt, hogy vajon milyen módon áll újra lábára a gazdaság. A gyógyulás jelei nem nagyon mutatkoztak, amikor az amerikai külügyminiszter fantasztikus tervvel állt elő. Mondhatnánk, hogy a Marshall-segélyt a piaci mechanizmusok felismerése indította útjára, ám ezt az addig ismeretlen lépést kétségtelenül a politika tette meg, és nem a piaci automatizmus váltotta ki. Néhány brit közgazdász éppen ezért sorolta utóbb az elfogadhatatlan külső beavatkozások kategóriájába, és hangoztatta, hogy az európai, illetve a brit gazdaság magától is lábra tudott volna állni. Mégis tagadhatatlan, hogy a nyugat-európai gazdaságok az amerikai injekciózással egyidőben kezdtek magukhoz térni, és alapozták meg az 1960-as évek végéig tartó virágzásukat. Tamás Gáspár Miklós szerint a nyugati világ válsága 1968-ban kezdődött, és a magam részéről nagymértékben egyetértek a felfogásával, midőn az egész európai—amerikai életvitel és szemlélet válságát elemzi. Csak azt teszem hozzá az általa mondottakhoz, hogy nem csak a „korszellem" jutott válságba, de már döccenőkön haladt át az úgynevezett "jóléti gazdaság" is, és elkezdődött a nagy alkufolyamat a nyersanyagfogyasztó és a nyersanyagtermelő nagy közösségek között. Az utóbbi annyit jelentett, hogy a fennálló fejlett tőkés rendszert kívülről érkező impulzus zavarta meg. A szerényen „olajválságnak" nevezett jelenség valójában egy hosszú, válságos periódusnak lett a bevezetője. Az egykori gyarmati státusból kiszabadult, nyersanyagban, elsősorban olajban gazdag országok és néhány további ország hirtelen megjelent a piacon, és követelni kezdte, hogy a fejlett tőkés államok számára fontos nyersanyagaiért fizessék meg a piaci árat. Nemcsak az olajról