Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2011 (172. évfolyam)
2011 / 7. sz. - KÖNYVSZEMLE - BÁRSONY ISTVÁN: Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor
Magyar Tudomány • 2011/7 Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor c. kötet 2011 márciusában jelent meg Erdősi Gyula és Kádár Katalin szerkesztésében. A Pontus Kft. gondozásában immár a harmadik kötetével jelentkezett az Iskolateremtő könyvsorozat. Ez a kötet a BME egyetemi tanáraira, az MTA doktoraira, Ladó Lászlóra és Kindler Józsefre emlékező könyvek után jelent meg. Bár indíttatásuk, végzettségük és szakmai pályájuk különböző, a szocializmus nehéz éveiben életükkel és munkásságukkal mindhárman az ország felemelkedését szolgálták, amiben nehéz helyzetükben is mindvégig hittek. Közös bennük, hogy legfőbb feladatuknak a jövő generációk nevelését tartották. Példájuk igen becses megújulásra érett társadalmunknak. Wilhelm Röpke írta: „Egyre inkább meggyőződésemmé válik annak rendkívüli fontossága, hogy a társadalomban kell lennie egy nem nagy, de mégis mértékadó csoportnak, amely bizonyos megváltoztathatatlan normákért és értékekért felelősséget érez. Ezt a felelősségérzetet azzal is megpecsételi, hogy az említett értékekhez életpéldájával is a legkeményebben ragaszkodik. Természetes nemességnek, nobilitas naturalis-nak nevezhetném ezeket az embereket, akiket a társadalom sohasem nélkülözhetett. Ma pedig, amikor annyi minden szétmállik és inog, még nagyobb szükségünk van erre a természetes nemességre, erre az elitre, amely nemesi címét csak a legmagasabb szintű teljesítményből származtatja. Az ilyen életet természetes méltóság övezi. Az emberek készségesen elismerik tekintélyét." (Röpke, Wilhelm: Emberséges társadalom — Emberséges gazdaság. Aula, 2003) Munkájukkal és egész, lemondásokkal teli életútjukkal, amelyre a szilárd jellemesség, érett ítélőképesség, makulátlan magánélet, a közösségért végzett munka, a jogért és igazságért való bátor és rendíthetetlen kiállás jellemző minden élethelyzetben—mindnyájunknak példát mutattak. A Simonyi-kötet szerkezete az emlékállítás szándékának megfelelően tagolt. Pálinkás József akadémikus, az MTA elnöke az Előszóban meleg szavakkal ajánlja az olvasó figyelmébe a közel hetven emlékező írását. Vajta László, a BME dékánja a visszaemlékezés-kötet hősét az egyetemi ifjúság elé állítja példaként, majd a szerkesztő ismerteti a kötet felépítését, melyben a barátok, munkatársak, tanítványok és tisztelők visszaemlékezései ismertetik meg az olvasót Simonyi Károly professzor életével és munkásságával. Mérey Imréné visszaemlékezése a kiváló tudós-professzor életútjának és emberi drámájának rövid bemutatása, amelyből kirajzolódnak a kiváló adottságokkal rendelkező, karizmatikus vezető, a kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott egyetemi oktató, a felkészültségével és empatikus hozzáállásával hallgatósága és munkatársai tiszteletét mindenkor kiváltó, megnyerő személyiség jellemző vonásai. 886