Akadémiai Közlöny, 1976 (25. évfolyam, 1-13. szám)

1976-02-10 / 1. szám

4 AKADÉMIAI KÖZLÖNY 1976. február 10. A munkaügyi miniszter és a pénzügyminiszter 19/1975. (XII. 28.) MüM—PM számú együttes rendelete az igazgatási és adminisztratív-ügyviteli létszám­­felvételi zárlatról A Minisztertanácstól kapott felhatalmazás alap­ján — az Országos Tervhivatal elnökével, a Szakszervezetek Országos Tanácsával, a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Tanácsával, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával és a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsával egyetértés­ben — a következőket rendeljük: 1.§. A rendelet hatálya kiterjed a 2. §-ban foglalt kivétellel: a) a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, a tanácsok és ezek igazgatási ágazatba sorolt szervezetei, valamint a minisztériumok el­látó szervezetei (a továbbiakban együtt: igazga­tási szervezetek) által foglalkoztatottak teljes lét­számára; b) a költségvetésből gazdálkodó egyéb szerve­zetek és intézmények — ideértve a folyószámlás költségvetési szerveket is — (a továbbiakban együtt: költségvetési intézmények) által foglal­koztatott adminisztratív-ügyviteli dolgozókra. (1/a. sz. melléklet) c) a vállalatokat, irányító, elkülönült szerveze­tek (tröszt, központ stb.), az egyesülések (a to­vábbiakban együtt: vállalati irányító szervezet) által foglalkoztatottak teljes létszámára; d) az állami vállalatok, a vállalati gazdálkodás rendszerében működő egyéb állami szervezetek — ideértve a pénzintézeteket, a költségvetési üzemeket — a takarékszövetkezetek, a társadalmi szervezetek vállalatai, az ipari, a fogyasztási-, ér­tékesítési- és beszerző szövetkezetek, a mezőgaz­dasági és halászati termelőszövetkezetek, a mező­­gazdasági szakszövetkezetek, a szövetkezeti válla­latok, továbbá mindezek jogi személyiséggel ren­delkező társulásai, valamint a vízgazdálkodási társulatok (a továbbiakban együtt: vállalat) által munkaviszony keretében, vagy szövetkezeti tag­ként adminisztratív-ügyviteli munkakörben fog­lalkoztatottakra. (2. sz. melléklet; a pénzintéze­tek, és a költésgvetési üzemek, valamint a takarék­­szövetkezetek tekintetében az 1/b. sz. melléklet). 2­2­ §• A rendelet hatálya nem terjed ki: a) a fegyveres erőkre és a fegyveres testüle­tekre; b) a választás útján betöltött állásokra; c) a társadalmi tanulmányi ösztöndíj-szerződés alapján munkába állókra, ha a szerződést 1975. december 15-ét megelőző időben kötötték meg; d) a vállalatoknál az idényjellegű foglalkozta­tásra. Ennek körét és időtartamát az ágazati mi­niszter határozza meg. I. Az igazgatási szervezetekre és a költségvetési intézményekre vonatkozó rendelkezések 3. §. . (1) Az igazgatási szervezeteknél meg kell álla­pítani: a) az állandó főfoglalkozású dolgozók 1976. ja­nuár 1-i állapot szerinti tényleges állományi lét­számát. Ez tartalmazza a bérlista szerinti dolgo­zók létszámát, a betegállományban és szülési sza­­­badságon levőket, valamint a nem sorkatonai mi­nőségben katonai szolgálatot teljesítőket (a továb­biakban együtt: tényleges állományi létszám). Az így megállapított létszám nem haladhatja meg az 1975. év december 31-ig engedélyezett zárólét­számot, b) az 1976. január 1-én be nem töltött (üres) állások számát. A megállapításnál az 1975. decem­ber 31-ig engedélyezett zárólétszámból kell kiin­dulni, melyből le kell vonni a tényleges állományi létszámot, továbbá a választás útján betölthető, de be nem töltött létszámot; c) az időszaki főfoglalkozásúak 1975. évi tény­legesen felhasznált béralapját. (2) A költségvetési intézményeknél meg kell állapítani az 1/a számú mellékletben felsorolt munkakörökben az állandó főfoglalkozásúak 1976. január 1-i tényleges állományi létszámát. 4. §. (1) Az igazgatási szervezeteknél zárolni kell: a) a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerint megálla­pított be nem töltött álláshelyeket, azok munka­köri besorolás szerinti bérével.; b) a 3. § (1) bekezdés c) pontja szerint megálla­pított és az 1976. évi engedélyezett béralap kü­lönbözetének összegét. (2) Az 1976. évi bérszintfejlesztést csak az (1) bekezdés a)—b) pontja szerint csökkentett bér­alap után lehet számítani. 5. §. (1) Az igazgatási szervezeteknél: a) az állandó főfoglalkozásúaknál 1976. január 1-től felvételi zárlat lép életbe; b) az időszaki főfoglalkozásúaknál 1976. év­ben csak az 1975. évi ténylegesen kifizetett bér­­szintfejlesztéssel növelt béralap használható fel. (2) A költségvetési intézményeknél az 1/a szá­mú mellékletben felsorolt munkakörök tekinteté­ben az állandó főfoglalkozásúaknál 1976. január 1-től felvételi zárlat lép életbe. 6. §. Az igazgatási szervezetek és költségvetési intéz­mények 1976. január 15-ig benyújtott jelentése alapján a felügyeletet gyakorló miniszter, orszá­gos hatáskörű szerv vezetője, megyei (fővárosi) tanácselnök 1976. január 31-ig a Pénzügyminisz­tériumnak köteles bejelenteni.

Next