Akadémiai Közlöny, 1977 (26. évfolyam, 1-14. szám)
1977-01-21 / 1. szám
1977. január 21. AKADÉMIAI KÖZLÖNY 3 (2) A pályázó mindkét szakaszban legfeljebb három álláshelyre nyújthat be pályázatot (3) A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó — legfontosabb személyi adatait, — önéletrajzát, — tanulmányai befejezése után várható pedagógiai képesítését (tanároknál szak, szakpár), — az utolsó két félévben elért tanulmányi átlageredményét, — egyéb képesítését, nyelvismeretét, — végzett társadalmi munkáját, — igényét a pályázati felhívásban megjelölt juttatásokra. (4) A pedagógusképző intézmény elkészíti és csatolja a pályázathoz a pályázó jellemzését. (5) A pályázatot a felhívás megjelenésétől az első szakaszban 30, a második szakaszban pedig 15 napon belül a pályázati felhívást kiíró munkáltatóhoz címezve a pedagógusképző intézmény vezetőjéhez (a kar dékánjához) kell benyújtani. 7 § (1) A pedagógusképző intézmény vezetője (a kar dékánja) a benyújtott pályázatokat a hallgatókról készített jellemzés alapján véleményezi. Ugyanazon állásra érkező több pályázat esetén ajánlási sorrendet állapít meg. E munkába az intézmény párt- és KISZ-szervezetét, valamint az illetékes tanszékek (szakcsoport) képviselőit is be kell vonni. A pályázattal kapcsolatos véleményt és az ajánlási sorrendet a pályázóval ismertetni kell. (2) A pedagógusképző intézmény vezetője (a kar dékánja) a 6. § (5) bekezdésében előírt határidőt követő 10 napon belül a pályázatokat köteles megküldeni a pályázati felhívást kibocsátó munkáltatónak. 8 § (1) A pályázati felhívást kibocsátó munkáltató a hozzáérkezett pályázatokat — a pedagógusképző intézmény ajánlási sorrendjét figyelembe véve — 10 napon belül elbírálja. Az elbírálásnál ki kell kérni a munkahelyi szakszervezet és az illetékes pártszervezet véleményét. (2) Ha a pályázati felhívásra egy pályázat érkezett és a pályázó képesítése (tanár esetében az egyik szakja) megegyezik a meghirdetett igénnyel, a pályázatot csak különös indokok esetén lehet elutasítani. (3) A pedagógusképző intézmény megkerülésével benyújtott pályázatot — érdemi elbírálás nélkül — el kell küldeni a pedagógusképző intézményhez. 9. § (1) A munkáltató a beérkezett pályázatokra vonatkozó döntésről a 8. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül értesíti a pályázót, az 1. § a) pontjában meghatározott intézmények — a döntés indokainak ismertetésével — a szakmai irányítást közvetlenül ellátó művelődésügyi szakigazgatási szervet is. Ezzel egyidőben az elutasított pályázók anyagát visszaküldi a pedagógusképző intézmény vezetőjéhez. (2) Az 1. § a) és b) pontjában meghatározott munkáltatók a pályázat elfogadásáról szóló értesítést a pályázóval a kinevezési okirat (munkaszerződés) megküldésével köztik. Ha a pályázatot elnyert hallgató az állást nem fogadja el, ezt azonnal írásban közölnie kell a munkáltatóval. Erre a kötelezettségére a munkáltatónak az érdekeltet a kinevezési okirat kísérő levelében figyelmeztetnie kell. (3) Az 1. § c) pontjában meghatározott munkáltatók a pályázat elfogadásáról szóló, az (1) bekezdés alapján elküldött értesítést követő 14 napon belül kötnek írásban munkaszerződést. (4) A munkáltató a munkaszerződés megkötéséről haladéktalanul tájékoztatja a pedagógusképző intézményt, valamint az 1. § a) pontjában meghatározott intézmények a szakmai irányítást közvetlenül ellátó művelődésügyi szakigazgatási szervet. Ha a pályázó az elfogadott pályázatát munkaszerződéssel nem erősítette meg, anyagát a pedagógusképző intézményhez vissza kell küldeni. (5) A szakmai irányítást közvetlenül ellátó művelődésügyi szakigazgatási szervek a megkötött munkaszerződésekről összefoglaló jelentésben tájékoztatják a művelődésügyi osztályt. 10. § (1) Pályakezdőt a pályázati szakaszok lezárása után az 1. § a) pontjában meghatározott intézményekben — az előírt megyei keretszámon belül — a pályakezdők, valamint az állományban levők számára meghirdetett és be nem töltött állásokra a művelődésügyi osztály engedélyével lehet alkalmazni. A pályázatot közvetlenül a munkáltatóhoz kell benyújtani. Az elbírálásnál ki kell kérni a munkahelyi szakszervezet és az illetékes pártszervezet véleményét. (2) Az 1. § b) és c) pontjában meghatározott munkáltatók a pályázati szakaszok lezárása után az engedélyezett és be nem töltött álláshelyekre vonatkozó pályázati felhívásokat a pedagógusképző intézményekben ismét közzétehetik. Az 5—9. § rendelkezéseit ebben az esetben is alkalmazni kell. 1. § Munkaviszonyban álló pályakezdőket az óvodák, az alsó- és középfokú oktatási-nevelési intézmények a 12 — 14. § rendelkezései szerint alkalmazhatnak. Pályázati eljárás a munkaviszonyban álló pedagógus képesítésnek részére 12. § (1)Az 1. § a) és b) pontjában meghatározott intézmények a munkaviszonyban álló pedagógus képesítésnek részére minden évben egy alkalom- MAGYAR TudomÁnyos akadémy