Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 3. (1952)
1952 / 4. szám - KRITIKA - Kovács Kálmán: Fábián Sándor: Gyónás című novellájáról
80 napra hajlandónak mutatja magát a harc továbbfolytatására) igyekeznénk kielemezni. A Csokonai Színház kiváló teljesítményére a legnagyobb dicséret, hogy méltó volt ehhez a nagy magyar darabhoz. Lendvay Ferenc lendületes, nagytempójú rendezése érvényre juttatta a dráma robbanó feszültségét. Kossuth szerepében Téri Árpádnak a legnehezebb színészi feladatot , az emberi nagyság, a belső összeomlással dacoló lélek küzdelmét kellett volna megoldania. Alakítása az öreg Kossuth szerepében felülmúlhatatlanul élethű, tökéletes ábrázolás volt. Meg kell mondanunk, hogy a Csokonai Színház ennyire meggyőző, a végsőkig hiteles játékot még пещ nyújtott. Szavának minden rezdülése, még a kezére ráboruló kabátujj is olyan volt, mint ahogy bennünk él. Milyen veszélyes pillanat a pózra Kossuth és Józsa felismerése, közeledése, ölelkezése ! —s milyen csodálatosan, könnyeztetően emberien oldotta meg Téri és Mádi Szabó egyaránt. Két valóságos ember ölelésébe egy vezérét vesztett nép és hitét az utolsó percig megőrző igazi vezér találkozása forrott bele. Sehol nem volt helyénvalóbb való ez a szó : „Kossuth apánk“. Ezzel szemben az első két felvonásban nem tudta a méltóság, nagyság, lobogó meggyőződés színvonalára emelni szerepét. Amikor pl. Molnár alezredes a temesvári csata elvesztését jelentette, ezt nem a forradalmi kormányzóhoz méltó magatartással fogadja, mint aki fel van készülve minden eshetőségre, annál is inkább, mivel a csata elvesztésének lehetőségét már előzőleg is felvetette. A mo-anológ túlságos realizálása is inkább azt a benyomást keltette, mintha a székekkel, fallal beszélne, semmint a vívódás látomásos kínjait. Kossuth mozgása a valóságban kemény, férfias, Téri Árpádnak vigyáznia kell a groteszk kézlóbálásokra, merev, darabos gesztusokra, mozdulatokra. Mádi Szabó Gábor Józsa szerepében elsősorban ízes beszédével, erőt éreztető nyugalmával, egyszerűségével, az árnyalatok finomságával tűnt ki. A két első felvonásban azonban túlságosan feszes volt nem jobbágyhoz illően, hiszen Kossuthhoz is azért ment, hogy a két karjával védelmezze. Mindezt a szavaival szépen érzékeltette, de nem a tartásával. Több józanság, természetesség kellett volna, mint népfelkelőhöz is. Aki olyan szabadon öntudatos tudott lenne, mint Józsa a miniszterekkel, azt Kossuthtal szemben sem köthette апут nyira a jobbágyi hűség. E kettőt kell a továbbiakban kiegyenlítenie. Bángyörgyi Karóig mérték-/ tartó eszközökkel, az apró részletek gondos kidolgozásával törpeségében is gyűlöletes emberalakot formált Görgeybő. Bángyörgyi jól tette, hogy a katonai kiválóságait nem kisebbítette Görgey korlátolt osztályérdekeinek kihangsúlyozásával s nem játszotta túl ezt az egyébként bonyolult szerepet. Görgey alakítása a második felvo násban a maga nemében jobban sikerült, mint Kossuthé, ezért a kontraszt nem érvényesülhetett eléggé. Solti Bertalan IhászЪап az urát féltő, gondozó, minden mozdulatát figyelemmel kísérő, gondolataival is azonosuló titkárt tökéletes életszerűséggel tolmácsolta. A kormányra általában is jellemző, hogy a tehetetlenséget pipogyasággal pótolják, különösen Mensáros László Csányi szerepében. Nem érződik, hogy rájuk nehezedik a sorsdöntő percek súlya, széthullnak jellemekké, mintha nem is egy kormány állna előttünk, hanem egy értelmetlenül összeverődött, egymástól idegen társaság. Rácz András szűkszavú szerepe elhitette a puhány arisztokratikus jellemet (Batthyány), de Körösztös István kapkodó hevessége nagyon kirítt, Tyll Attila Szemere szerepében pedig a lélektelen, formális megoldásokat kereste (ideges ujjú játék, kidüllesztett mell, stb.). Thuróczy Gyula Horváth Mihály alakítása egyszerű, őszinte volt. Novák István Aulich szerepéből végképp hiányzott a nagy katonát és a később vértanúságot szenvedő hős ereje, méltósága. A Kossuth feleségét játszó Lászlóffy Katalin a darab egyetlen nem hálás szerepét igyekezett: emberi tartalommal kitölteni, bár túlságosan nagy szenvedéllyel kezdte s ezért nem tudta fokozni ; izgalmát csökkentenie kell. Nagy Béla Molnár Ferdinánd szerepéből kihozta ennek minden ellenszenves vonását, azonban nem tudta egyéniségként megformálni. Alakítása inkább csak a gerinctelenség általános vonásait mutatta be s így bizonyos katonás feszesség hijján valójában puhánnyá sematizlta. Ezáltal nem tűnt ki eléggé ennek az ellenségnek egész veszedelmessége, s megmagyarázhatatlan maradt Görgeyre gyakorolt nagy hatása. Rudas László és Sárközi Zoltán kis szerepeikben, megfelelő alakítást nyújtottak. Az előadás sikeréhez a szép, nemes egyszerűségű színpadképek, különösen a monumentális hatású kazamata-kép, jelentősen hozzájárultak. A Csokonai Színháznak ez a kimagasló teljesítménye jó bizonyítéka, a vidéki színházkultúra magas színvonalának, a színház helyes iránytásának, állandó, erőteljes fejlődésének. JULIA VIKTOR Fábián Sándor: Gyónás című novellájáról A novella eszmei tartalma konkrét élményből született. Egy család életében ábrázolja az összefonódott földbirtokos és klerikális érdekszövetséget, melyben népünknek csak nyomor és kiszolgáltatottság volt a sorsa. Az a bánásmód, ami hősének jut, tipikus. A család örökös rettegése, életének teljes bizonytalansága, testi-lelki védtelensége általános volt az úri Magyarországon. Az eszmei mondanivaló szempontjából komoly jelentősége van a végső tragikumnak is. A pap-tiszttartó és a cseléd ellentétéből, az embertelen rendszer ellentétéből adódik a konfliktus. Amikor Fábián Sándor a cseléd helyzetét, kiszolgáltatottságát ábrázolja, akkor a hős pusztulásával ezt az ellentétet végletekig fokozza, így kap nagyobb hangsúlyt az eszmeiség, kiemelődik, s a szuggesztív hatás is igen felfokozódik. Az eszmeiség ilyen irányú fokozásához az szükséges, hogy az író az ábrázolás művészetének eszközeit teljesen birtokolja. Az élet produkálta konfliktus végső kimenetelét az ábrázolás külsőségességén túl a belső folyamatok rajzával is indokolni kell. A hős megveretése, a testi-lelki összetörés, a bizonytalanság, amibe ő és családja sodródott ugyanis nem indokolják a lázálom súlya alatt Tiszába rohanó Kiss András cselekedetét. A külső események és belső lelki folyamatok rajzának egységéből kell az eredménynek adódnia, így kell felragyogni az író elhitető erejének. A novella első mozzanatának hangulata bevezető szerepet kap. A szép tavaszi rügyfakadásban egy kisfiú felszabadult, szélesen jókedvű testén végigcsattan a nagygazda ostora. Amikor a természet feléledt mozgásában a kikelet halvány sejtelme bontakozik ki, akkor ez a kisfiú kiserkent vérét törölgeti le magáról. Ez az ellentét lesz előzménye a konfliktus megindulásának, a szénaadási jelenetnek. E jelenetben Kiss András habozását egyszerű félelem indokolja. Fél az intézőtől, és ezért adja rettegve a szénát. Ennek a mozzanatnak kell átfejlődni a gyónás pillanatához, hogy a klerikalizmus lényege lelepleződjék. Az író célja az, hogy a pappal árultassa be a hőst, viszont a konfliktusnak ezt az állomását következetlenül indokolja. Miért gyónt Kiss András? — kérdezheti az olvasó. A rettegés indokolt, de csak az intézőtől való félelem. E félelem pedig egészen más természetű, mint a lelkiismeretfurdalás. Bűnnek nem érezheti tettét, mert a lopás illegális törvény volt az uradalomban, így tehát nem tartozik tette a papra. Nem lelkiismeretfurdalás a tett következménye, hanem félelem az ispántól, s ez nem tartozik istenre. Ez a gyónási mozzanat kiváló írói ötlet, de kiaknázása csak akkor volna