Építünk - Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 5. (1954)

1954 / 3. szám - NAPLÓ - Nagy-Idai Sándor: Debrecennek szól

Nos ez a kis számadás csak mellékesként esett. De nem mellékes a­ nagy kérdés: Hova? H­ov­a ? S azt hiszem, nem a munkaviszonyok ilyetén romlása teszi fel a kérdést. Inkább felteszi a kérdést a stand a korcsma előtt: a könyvektől menekülők köpködője, — ma még az ajtón kívül. És a vállalkozók életkora! Ugye el lehet ezen tűnődni? De hogy szavam ne felejtsem, mégis mi végre vagyon ez így? Ugyebár biciklire futotta? És ugyebár féldecire is? És ruhákra is a fiuknak, meg egyebekre is. Akkor a bicikliőrzők 10—20 forintja nélkül kenyérre hogy nem futja a családnak? Mert ha elvétve, szökőévenként valaki mégis megkérdezi a bicikliőrzőt: —­ Oszt mit csinálsz a pénzzel, komám? — A bicikliőrző azt feleli: Kenyérre kell... S a hő­szív rögvest összefacsarodik, s gondol egyet-mást, és őriztet. És egyszercsak uramfia, vajmi nagy dolog történik. Egy biciklista gondolkozni kezd, s eközben előveszi a sanda gyanú ezzel a kenyérüggyel kapcsolatban. Elkap néhány őrzőt, s dörgő hangon kérdezi: — Hogy nincs kenyeretek? Ha micsoda keresztkérdés! És az elszánt őrző így felel: elszántan elszelel. Arcán dermedt csalafinta mosollyal. S még mit ki nem talál az a biciklista! Hogy az a 10—20 forint nemigen kenyérre kell. Inkább valami másra kell. Ami­ről nem tud a mama. És a biciklistának kinyílik a szeme. És attól fogvást nem őriztet. Mitagadás, nagy ritkán előfordul olyan biciklista is, aki nem filozofál. Azt tartja, rendjénvaló, hogy neki biciklija van, nemkülönben az is, hogy ott a sarkon be kell térnie egy fordulóra, s evégből a biciklit meg őrizni kell. Hát ez rendjén is van, csak nem fiuk által, jó emberek! Biciklitartóval, meg lakattal! A fiuknak más a dol­guk délutánonként, mert 10 év múlva is más lesz a dolguk. Tudok én egy idevágó mesét. Egyszer élt egy paidagógosz az üveghegyen is túl. Hát vándorútra kelt az isten­adta. S ahogy mendegélt, találkozott egy szép fiúval. De az olyan szép volt, mint egy görög isten. S olyan is maradt az a nagybűnök után is, akárcsak Dorian Gray. Élete még alig volt egy arasznyi, s már többet kóstolt, mint sok szürke öreg. Előbb csak mindig játszogatott délutánonként. Aztán barátkozott Aztán rávágta az ajtót síró anyjára és ment titkos útján. S egyszercsak már ott is volt a karzaton, fent az alj­ban, ami az ő hite szerint a szép magasság. Mert szigorú törvények voltak azon az úton minden lépésére, s a megkezdett útról nem volt letérés, csak egyre tovább. Köz­tetek, jó emberek, ahova vágyott. Kezdetben vala az utcák felderítése. Azután jött a kapukulcslopás, ugyanott, közel egy szakajtóra való. S még azután, a törvények sze­rint: ácsorgás a korcsma előtt, csengő-lopás, szelep-lopás, pumpa-lopás,­­ kislopások szóval. Egy lépéssel arra­ a telefonfülke megtarhálása következett néhányszor. És tovább fart az erkölcstelenség tőkéje, fényes társadalmi kísérettel: templomi persely, sportszertárak, dinamók a korcsma udvaráról, zsák krumpli meg oldalszalonna a pad­lásról, —­ szóval nagy lopások. Annak rendje-módja szerint akadt a közelben orgazda is, — így hát jön pénz. Ebből meg Fehér Szalon, feketekávé, rumok és új barátok, lányok és asszonyok 13 éves fejjel, a „tiszta erkölcs” halotti torán. Na, szegény erkölcs ez megkapta! Mert ezen az úton tényleg hol lyukad ki Dorian Gray 23 éves korára? Na ugye hogy nem kenyérre kellett a 16 éves orgazda pénze! ... Az anya meg­várta, várta gyermekét magános útjáról, az emberek közül, ahol járt... Mert ott a gyermek magában van bizony, ha a feje tetején táncol is. Ki vesz észre egy nem-felnőttet? Mit szóltak ehhez emberek? Hát először szólt a paidagógosz, szegény feje. Csak annyit, hogy ez így van. Éppen csak ennyit. No hiszen, betörték a fejét! És aztán szólt egy nagyokos ember. Szemét­ fülét jól befogta: —­ De mégis ilyet! Nem szabad ilyet mondani! Mi lesz, ha más is meghallja? Még rosszat gondolnak. És rájönnek az emberek 1954-ben, hogy ez így van. Hogy még ma változtatnak rajta? Ugyan! Nem érünk arra most! Nem is kell azt úgy el­sietni. Jön az magától. — Neked pedig paidagógosz ennélfogva hallgass a neved! A te szavad gonosz szó, mert igaz szó. Lám, lám, így volt bizony. Micsoda találkozás! A paidagógosz mégis megkérdezte, bár ugyancsak reszketett:

Next