Építünk - Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 5. (1954)
1954 / 4. szám - VITA - Juhász Géza: Népi írók
VITA Juhász Géza: A népi írók. A népi írókrólbeszélek, de nem „a felszabadulás után”. Ellenkezőleg azt javaslom, hogy tekintsük mozgalmunkat 1944-es befejezettnek. Ha népi u. n. „narodnyik” ideológiáról esik szó, azt értsük rajta, amit a felszabadulás előtt hirdettek a népi írók. Amit a felszabadulás óta írnak, azt többé nem mint egy együttes tagjai, nem mint népi írók alkották, hanem külön-külön mint Szabó Pál vagy Erdélyi József stb., még ha maradt is köztük némi — részint önként vállalt, részint rájuk tukmált — szolidaritás. Feladatomat természetesen nem zárom le 1944-et. A népi írók problémája nemcsak mint irodalomtörténeti probléma érdekel, hanem mint politikai kérdés is. De be kell vallanom : az, ami valaha a legtöbb politikai izgalmat okozta, a népi írók mint népi írók — tehát a felszabadulás előtti működésük méregelése, megítélése, vagy akár, ha azt követelné az igazság : elítélése — ezt én ma már elsősorban irodalomtörténeti kérdésnek látom, — amelyről ideje a köztudatnak is tudomásul venni, hogy mint folyamat végkép lezárult, tehát mint probléma is lezárandó. Viszont azt az örvendetes tényt, hogy ezek a volt népi írók nagyrészt ma is dolgoznak, mégpedig magasrendű esztétikai vonalon, politikai szempontból szeretném értékelni : a Hazafias Népfront új légkörében. 1. Az irodalomtörténeti kérdés az : milyen műveiben állta ki a népi írók mozgalma a történelem próbáját. (Erre itt ma persze még csak címjegyzékkel sem kívánok válaszolni.) 2. A politikai kérdés az : miféle esztétikai sajátságaik révén segíthetik rendkívül hathatósan fejlődésünk új szakaszát a volt népi írók. Az idő rövidsége folytán kénytelen vagyok az árnyalatokról lemondani, sőt a tárgyalás gyorsítása érdekében az észszerűség olyan elemi törvénye ellen is vétkezem, hogy nem a mozgalom kibontakozásával kezdem, hanem a népi írók marxista értékelésének történetét bocsátom előre : Révai József 1938-as könyvétől Horváth Márton fölszólalásáig. Pártunk III. Kongresszusán. Csak ezután foglalkozom magukkal a népi írókkal. Marxista értékelésük egyes fejlődésfokai madártávlatból így mutatkoznak : Először gyakorlati, gazdaságpolitikai szempontból, szigorúan az alap szempontjából hangzott el Révai bírálata, főkép a falukutatók konkrét kiútkeresése fölött. Már Lukács György — a felszabadulás után — elsősorban ideológiai jelentőségüket mérte le, irodalompolitikai szempontból. Gondolom, itt most még tovább juthatnánk, éspedig abban az irányban, amelyet Horváth Márton kongresszusi beszéde jelez. Horváth fölszólalása, mint köztudomású, nem a népi írókkal foglalkozott. Sőt egyenesen azt jelentette ki : „Semmi sem volna helytelenebb, mintha... valami új narodnyik-vita anyagát kovácsolnánk.” (MDP. III. kong. rövidített jegyzőkönyve. Bp. 1954. 188. 1.) Mégis, azt hiszem, indokolt, ha jelenlegi „narodnyik”-vitánkban idézzük a következő megállapítását : „Ha csak a politikai nézeteltéréseink alapján akarnánk megítélni,... akkor béka-perspektívából néznénk ezeket az írókat és szemet hunynánk az előtt, ami a leglényegesebb. Legkiválóbb íróinkkal, művészeinkkel is előfordul, hogy elmaradott rétegek nézeteit tolmácsolják politikai állásfoglalásaikban, sőt néhány művükben is. A döntő azonban nem az, ami elválaszt, hanem ami összekovácsol velük.” (U. o.) *Az Irodalomtörténeti Társaságban 1954 november 15-én elhangzott előadás, amelyet vita követett. A kérdésről november 2-án Debrecenben már lefolyt egy elővita. A budapesti előadás meghívójára tévedésből ez a cím került: „A népi írók a felszabadulás után.” Szerkesztőségünk is mint vitacikket közli ; nem egy részletben eltér a véleményünk, különösen az értékeléseket illetően, s úgy gondoljuk, hogy nemcsak nevek hiányoznak még e seregszemléből (Szabó Lőrinc, Gulyás Pál stb.), de problémák is, melyek természetesen egy ilyen tanulmányba nehezen sűríthetők bele. Közlésével további termékeny vitának szeretnénk lehetőséget adni. (Szerk.) 75