Alföld. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 6. (1955)

1955 / 3. szám - Demeter Andor: Egy lopás története (elbeszélés)

GYERMEKEKRŐL Emlékezést, elbeszélést, előadást és gondolatokat egy könyvről talál olvasónk az elkövetkező oldalakon. Ha átérzi azt a felelősséget, amivel ifjúságunknak, tartozunk, nem fog csodálkozni. Pedagógus, író, fiatalkorúak bírája szól ezekről a lapokról. Megmutatják, hogy milyen feladatok elé állíthatja a nevelés problémája a társadal­mat, a szülőt, ifjúsági szerveinket. Most, amikor minden erőnkkel azon vagyunk, hogy egészséges, derűs, elszánt ifjúságot neveljünk, amikor ifjúsági szervezetünk, a DISZ nagyszerű feladatok előtt áll, most jó tudnunk, hogy igenis, nem egy példája van már köztünk annak az új, szocialista ifjúságnak, melyről egy „igaz történet“ számol be, viszont nem egy olyan probléma foglalkoztat bennünket, melynek meg­oldása égető feladatunk. Az Alföld eddig is fontos szerepet tulajdonított annak, hogy az ifjúság kérdéseivel foglalkozzék, ismertettük java ifjúsági irodalmunkat is. Sze­­retnén­k, ha íróink minél aktívabban vennék ki részüket ebből a munkából, s ne csak gondjainkra figyelmezzenek, hanem találják meg a mi nevelésű ifjúságunk szép példáit is. Demeter Andor: Egy lopás története, sőt kettőé Akik ismernek sokgyerekes családokat, azok számára nem újság, hogy a gye­rekek, születtek légyen bár egy anyától, egy atyától, mind megannyifélék. Aligha akad közöttük egy-egy, aki jellemében, szokásaiban is hasonlít a másikhoz. Ilyen­formán nekünk éppen ötféle gyerekünk van. Azért csak ennyi, mert nincsenek többen, legalább is egyelőre. Csüti, anyakönyvezett nevén Judit a legidősebb, most jár a harmadikba, tehát az év végén avatják úttörővé. Testvérei közül mindenben kiválik, szorgalomban, ön­zetlenségben, megbízhatóságban, egyszóval jellemben. Rá mindig számíthatunk. Ezzel szemben Kaiti, legnagyobb húga ... hajjaj !.. . Még a szeme sem áll jól. Ő lesz az oka, ha néhány év múlva nem nézhetek emelt fővel a becsületes emberek szemébe. Néhány hete, szeptember elején indult el betűország meghódítására. No persze, azért nem akad el a lélekzete a nagy igyekvésben. Pedig amilyen éles ésszel volt komisz már úgyszólván a bölcsőjében, nem volt hiú ábránd azt gondolnunk, hogy valamennyi között ő lesz a legokosabb. Váratlan ötleteiben nemcsak a gyer­meki baj a meglepő, hanem az agyafúrtság is. Ezek szerint nem is az eszével volna baj. Sőt bizonyos, hogy éppen nem azzal, hiszen remek mesékkel ejt ámulatba bennünket Katikánk, akárhányszor igen kíno­san. Magyarán szólva hazudik, mintha könyvből olvasná. Pedig az olvasás körül még „vannak hiányosságok“. Vannak ám ! Minap épp azt a mesét akarta eladni nekünk, hogy az É betűt azért nem tudja elolvasni, mert még csak írni tanulták, olvasni nem. Nevetnünk kellett rajta. Aki hazudik, az lop is. Hát nem okozott nagy meglepetést, amikor néhány napja egy ügyes színes ceruzakészlettel érkezett haza unokatestvéreitől. Mindjárt gyanús volt, nagyon dugdosott valamit egyik zsebéből a másikba. Szokatlan merészsége, úgy látszik, et magát is zavarba hozta, mert meg-megdöccent, akadozott a máskor olyan folyékony mese. A keresztkérdésektől aztán pillanatok alatt megtört, — azaz dehogy is tört meg !... — csak éppen kiderült, hogy — ne kerteljünk sokat ! — lopta a hat szál színest. Feleségem vádoló szemmel nézett rám. Szinte már-már hallottam : „Na tessék, itt van, most már lop is a kedvenced... ennek is te vagy az oka, mert elnézed minden komiszságát... csinálhat, amit akar, mert ugye milyen helyeetes“ — így szokta gú­nyosan nyújtani. Minthogy azonban nem gyakorló pedagógus, a gyerekek előtt nem kaptam ki. Még az a szerencse, hogy otthon egy-kettő mindig akad körülöttem. Családfői tekintélyem roncsait mégis csak meg kellett óvnom valahogy, no meg tolvajt igazán nem nevelünk. Elővettem hát Katit. Szívhezszóló erkölcsi oktatásban részesítettem. Szó volt benne a személyi tulajdon megbecsüléséről, vázoltam a jog­rend és erkölcs összefüggéseit, kitértem rá, milyen felemelő éreznünk az emberek

Next