Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 11. (1960)
1960 / 1. szám - MŰVÉSZET - Musza Ferenc: Orgonakultusz Mátyás udvarában
grafikus, s rajzainak, vázlatainak nagyméretű kompozícióvá való érlelése sohasem oly meggyőző erejű, mint a grafikában. A vonalak elvont területén, tollrajzokban, rézlemezre vitt vonalakban érzi magát a legotthonosabban. Bizonyos mértékig idealizáló, nagysíkú technika jellemzi Józsa János grafikáit. E rajzok előkészületeknek látszanak nagy festői, vagy szobrászi kompozíciókhoz, de ugyanakkor önálló értékűek is. A dekorációs munkák gépies rohanásában nem sodródott ugyan helytelen utakra, de szabad művészi megnyilatkozásait e nem rászabott feladatkör nyilván sokban bénítja, idejét leköti. Józsa János nagy formában gondolkodik, ugyanakkor a valóság igényes, tömörítő fegyelmére is gondolja van mind grafikáiban, mind festményeiben. Ezért tekintünk fokozott figyelemmel fejlődésének további útjára. Sajnos, a közvetlen jelen grafikai művészetének súlya nem mérhető le a hagyományossá vált tárlatok mérlegén, mert ezeken a grafika nem jutott jelentőségéhez mért szerephez. Pedig a grafika, a képzőművészetek e legmozgékonyabb, a mához legjobban tapadó vállfája, legalkalmasabb volna arra, hogy áttekinthetően bemutassa Debrecen ily irányú művészeti fejlődésének vonalát. A grafika a képzőművészetben azt a szerepet tölti be, mint a muzsikában a bensőséges kamarazene. Ahogy felszabadulásunk után oly örvendetesen megjavult kapcsolatunk a kamarazenével, s a muzsikának ez intim vállfája kilépett a burzsoá osztály szűk házi muzsikálásának arisztokratikus köréből, olyannyira kívánatos, hogy felfigyeljünk és értő szemmel közeledjünk a grafikához, a művészetek e halkszavú szépségeket hordozó területéhez. Tóth Ervin IRODALOM. * Soó Rezső: A mai debreceni grafika. (Debreceni Szemle, 1935.) Menyhárt József: Adatok Debrecen grafikai művészetéhez. Déri Múzeum Évkönyve, 1957. Koczka László: Debrecen művészetének tíz éve. Déri Múzeum Évkönyve, 1957. * Ő készítette az első, több lemezből nyomott rézkarcokat is. Itt mondok köszönetet Menyhárt József, Balla László s Nagy Ferenc művészeknek szíves szóbeli közléseiért, adataiért. T. Jf. Orgonakultusz Mátyás udvarában Művelődéstörténetünk szempontjából éppen nem közömbös dolog az, hogy az orgona, e csodálatos hangszer, melyet a hangszerek királyának szoktak nevezni — az államalakulás kezdeti, nehéz évszázadai után hamarosan megjelenik hazánkban. A bizánci császár 757-ben KIS PIPIN-NEK, Mihály görög fejedelem pedig 881-ben NAGY KÁROLY-nak ajándékozott kész orgonát s némelyek ebből arra következtetnek, hogy a görögországi orgonákat hazánkon keresztül szállították Németalföldre s a frankokhoz egyaránt, de erre vonatkozólag semmiféle bizonyítékunk nincs. Valószínűsége azonban megvan, mert az okleveleinkben elég sűrűn előforduló aranymívesek Bizánccal való összeköttetései,— mivel onnan nyert minták után dolgoztak — elég alkalmat s lehetőséget nyújtottak arra, hogy az orgonát hazánkba is eljuttassák. Ebből az időből bőségesen találunk külkereskedelmi közleményeket, amelyek az Árpádok alatti kereskedést hazánkban élénken ecsetelik, de ezekben nincs sehol említés arról, hogy orgona került volna hazánkba, még Görögországból sem, amellyel pedig igen nagy kereskedelmi kapcsolatai vannak az országnak nemcsak I. Ulászló idejében, amidőn annak Piroska leánya a görög császárhoz ment nőül, hanem még azután sem, bárha ebben a megelőző századokban Görögország volt az orgonazene művelésének helye. Az orgonáról az ez idő szerint első írásos bizonyítékot a hazánk közéletében is oly jelentős szerepet játszó leleszi prépostság hites levéltárában fedezhetjük fel, az első okmányt, mely 1367-ben kelt s amelyben RENYSPER ISTVÁN orgonamester bevádolja János leleszi prépostot, miszerint „a leleszi egyház számára készített orgonáért járó 40 forintot s egy lovat neki meg nem adta, aminek foly 124