Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 11. (1960)

1960 / 1. szám - MŰVÉSZET - Musza Ferenc: Orgonakultusz Mátyás udvarában

kaihoz tartozó Felsőbányának. BONFI­­NI-nek, a király történetírójának fel­jegyzéseiből is olvashatunk erről, de a Budán, az 1950-es évektől folyó ásatások során fel is fedték a Zsigmond király által épített szt. János kápolnát, amelynek gazdag felszerelései között említi meg Bonfini az „úgynevezett hydrault, a vízi orgonát”. Ennek a budai várkápolnában levő orgonának híre messze terjedt az országon kívül is; a visegrádi udvari ká­polnában levő, ezüst sípokkal ellátott or­gonáról pedig VULTURÁRI PÉTER pápai követ feljegyzései tudósítanak. Ez a követ ugyanis” IV. Sixtus pápához 1483-ban írt jelentésében azt mondja el, hogy „olyan éneklő kar van a királyi udvarban, amilyet ő még azelőtt sohasem látott”.­­ Köztudomású, hogy a buda­vári orgona négyezer sípból állott s így Mátyás orgonája jóval felülmúlta a reimsi székesegyház orgonáját, mely 1469-ben kétezernégyszáz síppal készült — annyira, hogy Mátyásnak ezen or­gonái méltán vetélkedtek a renaissance kor angol, francia, német, holland és flamand orgonáival, amelyek e viharos történelmi időszak oly sok nyomorúsága dacára, mindig kivételes dísszel és szépséggel készültek. FREEMAN angol történetíró például elmondja, hogy a VIII. században már angol földön is díszítették az orgo­nát, s arany-ezüstből volt az, melyet Bizáncból küldtek az uralkodónak. Szin­tén ezüst sípokból készült az az orgona is, melyet 1482-ben az embruni Notre Dame-nak ajándékozott XI. Lajos s a toursi szt. Márton katedrális orgonája ugyancsak ezüst sípokból készült. Mind­ezeket Oláh Miklós korabeli történetíró könyvében is olvassuk, de FRANCESCO LANDINO „a vak orgonista”, Theat­rum Instrumentum című mun­kájában szintén említ orgonákat nemcsak arany vagy ezüstből, hanem alabástrom­­ból is. Mátyás budavári orgonájáról az is fel van jegyezve, hogy, az „nemcsak ajak, hanem nyelvsípokból is állott”, amelyek a XV. század módján aranyból és ezüstből készültek s maga az orgona­­szekrény is gazdagon volt díszítve. A cink és ón sípok vörös cinóberrel, a faré­szek barnával voltak festve. Arról nem tudunk, hogy az orgonákon egyéb fest­mények is lettek volna, mint ahogy ez ak­koriban szokás volt. BELLINI ugyanis a velencei szt. Márk, HOLBEIN pedig a bázeli katedrális orgonáját gyönyörű festményekkel díszítette. Amiképpen mindezekre oly nagy súlyt helyezett a nagyszerű műérzékkel ren­delkező fejedelem, azonképen tudta azt is, hogy honnan szerezze muzsikusait. Ismeretes, hogy a Mediciek bőkezűségével gyűjtötte udvarába a művészetek embe­reit. Igaz, hogy inkább Beatrix királyné hozta magával s később is az ő összeköt­tetései révén jutnak hazánkba az olasz muzsikusok, akiket annyira kedvelt, hogy őket, énekkarát s orgonáját mindenfelé magával vitte. Magától értetődik, hogy Beatrix, a későbbi királyné, a zene dol­gában is jó nevelést kapott az elméleti és gyakorlati zenében egyaránt. Amikor ARAGÓNIAI BEATRIX Magyaror­szágra jött, természetszerűleg hozta ma­gával Nápolynak zenei életét. Nápoly ugyanis nemcsak a muzsikának, hanem az orgonakészí­tésnek is központja volt, ahon­nan több jeles orgonakészítő került ki, mint pl. CONSTANTINO Di TANTI, aki 1453-ban jött Nápolyba és készítette RODRIGO Di BORGONA-nak az orgo­náját. 1456-ban pedig egy GERARDUS nevű holland jött Nápolyba és aragóniai gyöngyökkel kirakott orgonát készített. Az ifjabb RAFFAELO LIPPI eléggé élénken írja le a város zenei életét „De musica et poetica” című kéziratában és az ő palotájában is szólt a zene minden­féle hangszeren, de — mint írja — „mégis a legédesebb harmóniának hang­szerén”. BEATRIX ennek nyomán nagyszerű zenei programmal látta el új hazáját is. Házi kápolnájában harminc énekest al­kalmazott és ebben a külföldi udvarok példáját követte, mert pl. XI. Lajos francia király felesége, CARLOTTA DI SAVOIA, szintén saját énekkarral ren­delkezett. A budai várban is így rendez­kedett be Beatrix, aki 1483-ban, a feje­delmek akkori szokása szerint, énekkará­val együtt orgonáját is magával vitette. Ezt is külföldi gyakorlat szerint, mert tudjuk, hogy a savoyai herceget bizo­nyos JEAN AMADÉ DE LUZA nevű firenzei orgonista kíséri útjára, aki 1440. jan. 16-án Turinból Chamberibe vállán cipelte orgonáját, természetesen porta­­tivot. Ez a többféle ilyen körülménytől is befolyásolt zenei élet persze még nagyobb lendületet adott Mátyás azon igyekeze­tének, hogy a királyi udvar muzsikusait jól válogassa össze. Mindjárt uralkodá­sának első idejében PIETRO MANZO­­NO nyújtott be kérelmet Budáról FRAN­CESCO SFORZA-hoz hogy repatriál­hasson, mivel mint orgonista nem felelt meg Mátyás udvarában. Ekkor „BENE­DETTO DE TUROI UNGARO”­­ jött az udvarhoz Manzono ígéretével, hogy őt ott el fogja helyezni. Hogy mi lett a sorsa, nem tudjuk, de az bizonyos.

Next