Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 13. (1962)
1962 / 2. szám - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Az utolsó esztendők (Kner Imre emlékezete)
Szíj Rezső Az utolsó esztendők (Kner Imre emlékezete) „A tömegek lelkét meg kell nyitni az élet értelmét adó szépségek megértése, átélésének lehetősége előtt, hozzáférhetővé kell tenni a milliók számára a kultúra igazi eredményeit.” Ezt hirdette s ez a törekvés hatotta át minden ténykedését, ez jelentette élete értelmét. Azt a gyakorlati magatartást pedig, mellyel élete minden percét kitöltő programját, már 1919-ben ebben az egész embert jellemző egyetlen szóban foglalta össze: komolyság. „Nagy pillanatokban, az élet fordulópontjain akár az egyén, akár a társadalom életéről van szó, ez az első emberi kötelesség. Szent komolysággal kell szembenézni feladatainkkal és kötelességérzetünknek mérhetetlenül meg kell növekednie”.* Mikor belépett a magyar könyvkultúra hajlékába, fordulóponton érezte magát is, korát is. Visszanézett a régmúltba, mert folytonosságot akart közte, a jelen és a jövő között, hogy tapasztalatok alapján teljes joggal szólhasson hozzá a jelen és jövő kérdéseihez, így vélte elkerülhetőnek a felesleges munkát olyan eredményekért, amelyeket előző nemzedékek már megoldottak, így lett nála a tradíció élő eleven anyag, a jövő ihletője. így ismerte fel a modern igényeket, a könyv nagy tömegnevelő értékét, s ezért tudta, hogy aki ezt a szellemi táplálékot a közönség elé teszi, az roppant felelősséget vállal magára. Ő valóban szent komolysággal vállalta. S ez a felelősség nem csökkent akkor sem, amikor Hitler nyíltan rálépett a téboly útjára. Kner Imre korán észrevette a távoli látóhatáron felvonulni készülő viharfelhőket. Ettől kezdve remény és kétség párharcában az utóbbi árnya egyre nő, s ő versenyt fut az idővel, hogy amit lehet, elvégezzen s átadja örökségül azoknak, akik készek tőle tanulni. Élénk figyelemmel kíséri az eseményeket s ő, a liberálisan gondolkodó polgár, hogyan is tudná azonosítani magát a halálkamrák tervezését megkezdő „új” világgal. „A legnemesebb cél sem igazolhat olyan módszereket, amelyek meglevő értékek pusztításával járnak, még akkor sem, ha a más értékeiről van szó” - vallotta. A remény szirmai hogyne fagynának le benne fokozatosan, amikor pár évvel később hírét veszi, hogy Herbert Rechnertől, a Philobiblon kiadójától, elvették hatezer kötetes szakkönyvtárát, lefoglalták hétezerötszáz kiadványát, őt magát kiutasították Bécsből, lakását feldúlták, iratait szemétbe taposták, köztük kiadatlan Bodoni levelet is. - Mi várhat az ő nyolcezer kötetes szakkönyvtárára, világhírű üzemére s mindarra, amit harminchat éven át tanult, azért, hogy mások éljenek belőle? 1938-at írnak ekkor s azt mondja, sejtelme sincs, mit hoz a jövő. Aki így látja a helyzetet, nagyon is tudja, hogy minden szörnyűségre fel kell készülnie. „Úgy állok itt - írja Fitz Józsefnek —, mint fűszál a viharban... de ezt az egyet tudom: most is és mindig magyarnak érzem magam, nem gondolok egy percig sem arra, hogy elmenjek innen, nemcsak mert nem tudok máshol, mint Magyarországon és magyarul élni. Ha visszagondolok arra a 36 * Almanach 1922, 83. 1. A könyv művészete 27. 1.