Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 14. (1963)

1963 / 7. szám - Dallos Attila: Blöff (elbeszélés)

- Gyere taxival! - kiáltottam a kagylóba. És máris rávetettem magam a következő feladatra. A Világkoncerten fellépő művészeket kellett kiválasztanom. Rohantunk az utcára. Pista egy koncertirodába helyszínrajzért, én a sarki új­ságosbódéhoz. Összevásároltam vagy ötven színház- és filmmagazint és ölben ci­peltem fel a zsákmányt. Teleszórtam a parkettet félmeztelen isteni nőkkel. Aztán kétségbeesetten ténferegtem a lábam alatt gyűrődő popsijukon. Csak a húsukat ér­tettem. A szövegből egy szót sem. Csöngettek. A matematika-pincér érkezett. Hórihorgas, szemüveges okosberci.- Tudsz franciául és angolul? - támadtam rá.- Igen, miért? - rémüldözött.- Akkor azonnal telefonozz valami barátodnak, aki hoz egy számológépet és szétkurblizza a jegyárakat. Te másra kellesz! Az én emberem rászállt a készülékre és gondoskodott helyettesről. Hiába, lassan szaporodunk. Neki térdel tünk a magazinoknak. Kizárólag a világ­sztárok érdekeltek.- Sophia Loren a nyár végéig Japánban filmezik, - hallottam a jó hírt.- Ez az! - lelkesedtem. - Tehát ő a Világkoncert legelső szereplője! Felírtam! - gyerünk tovább. Gerard Philippe egynapos londoni tartózkodás után Sabena-gépen folytatja út­ját Mexikóba - fordította a fiú.- Ő is fellép, hiszen hónapokig a színét sem látjuk Európában. — Tolmácsom rám bámult, magyarázatot várt, de leintettem. Tovább, tovább! Simone Signorét az olasz Riviérán tölti szabadságát. Elszontyolodtam. Az túl közel van. Bármikor ideérkezhet. De hol a férje? A ka­napétól térden elindulva feltúrtam utána a félvilágot, míg végre az asztal alatt meg­találtam. Yves Montand Moszkvában bújt el. Kéthetes turnéra. Menten felvettem a listára. Közben befutott Szanka Pista az Auditorium széksoraival a zsebében és a szá­molófiú a masinával. A sarokban kattogni kezdett a szorzógép és mi, Pistával meg­erősödve, belevetettük magunkat a mindent elborító, hidrogénezett hajzuhatagok és atombögyök közé. Sokszor megoldathatatlannak látszó nehézségekkel kellett meg- küzdenem. Itt volt mindjárt ez a Jean Marais. A hír szerint Párizs környéki villá­jában valamilyen kimondhatatlan nevű betegségben senyved. Pista és a srác nagy- nehezen megegyeztek a diagnózisban. A szegény Marais ínhüvelytokszalag-lazulást kapott, miközben a parkban a faj kutyáit pároztatta. Ha legalább a lábát törte volna, akkor felléptethetném. - De így? Igen ám, de Jean Marais-t a szűzlányok és a me­legférfiak egyformán imádják! Értük vállalnom kell a rizikót. Semmi húzódozás, egy ilyen húzódás remélhetőleg négy napnál tovább nem húzódik. Felírtam. Kicsit megkönnyebbültem, mikor Marylin Monroe az ölembe hullott. Az ötö­dik férjétől válik New York-ban és a hét végén hatodszor megy férjhez. Vele nem lesz gondom. Őt a kötelesség biztosan távoltartja Brüsszeltől. Vérszemet kaptam. Gina Lollobrigidát is akartam. Végig lapoztuk utána az egész képeslaphalmazt. Sehol semmi nyom. Lebukott ez a nő, vagy meghalt? De akkor írnának róla! Több kötetben előttünk hevert az egész világ pletykája és Lollo- ról egy szó sem! Telefonhoz ugrottam. Aztán átkozódva Pista kezébe nyomtam a kagylót. — Elég pimaszság, hogy második napja megérkeztem és a belgák még mindig nem tanul­tak meg a kedvemért magyarul. Pedig én három nyelven értük is gürizek. Hová tűnhetett Lollobrigida? Éppen most, amikor annyira megkívántam!- Itt van Brüsszelben! - röhögött Pista, kagylóval a fülén.- Nagyszerű! — pattantam fel. - Ha itt van, akkor rövidesen távozik. Kérdezd meg, hogy mikor utazik.- A szerkesztőség szerint holnap reggel elröpül.- Akkor holnap délután kirakhatom a plakátra! - szavaltam boldogan. - Mert nemcsak azt tudom szerepeltetni, akit fontos elfoglaltság visszatart attól, hogy négy 37

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék