Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 15. (1964)
1964 / 3. szám - KÖNYVEK KÖZT - Fülöp László: Orbán Ottó: A teremtés napja
kötődik s tágul a végtelenbe. Ez az érdekes mértani szerkesztés nemcsak az Északi szélre jellemző, a Por és hamut s ciklusa több más kötetét is így építi fel Remenyik. A környezet megkötő ereje, a szűk világából kiszabadult ember foglalkoztatja az Élők és holtakban, itt inkább az erős hatásra törekedve. Az Északi szél mintha átmenet lenne a kettő között. Főhőse, Konrád Viktor, lelkileg teljesen átalakul. Az itthoni precíz kishivatalnokból Dél-Amerikában gátlástalan szélhámos válik. Elkezdődik kalandos, semmitől nem riadó élete. Körülötte az emberi gyöngeség, a jóság és gonoszság kavalkádja félelmetes, kiszámíthatatlan fortissimóba erősödik. Kibontakozó tragédiáját a csillapíthatatlan élni vágyás sietteti. Misztikus nyomás nehezedik rá, mert a világot áttekinteni, az igazságot megérteni nem tudja. Riadtan érzi tehetetlen sodródását, de - kicsit jóleső érzéssel is - a „kalandnak" nem áll ellen. Ő sem különb, mint testvére, Ödön? a családi örökség súlya reá is ránehezedik? - ez az alapgondolat egyik variációja. Az intellektuális boncolgatás mellett, a műben ott van a magyar valóság képe is, sőt a világméretű társadalmierkölcsi bomlás is teret kap. Reményik, e különös kutatás közben, nem feledkezik meg a környezetről. Híven festi a hátteret, amely hőseinek változatos és furcsa életét kíséri. Az Apocalipsis reménytelenségmotívuma leginkább Ödön szeretője körül erősödik fel. A kis Toncsi keserű életében, családja szomorú sorsában eltorzul az emberség, elsatnyul a szeretet. A sorsukból előtörő fájdalom csendes szomorúsága új távlatot ad a két Konrád emberi nyomorúságának is. De morális ítéletében az író tanácstalan; a racionális gondolatok és a világos érzések helyébe a szimbólum, a misztikum hatol be. A Viktor-motívum egyszerre elszabadul, fékezhetetlen szárnyalása minden mást elhalkít. ... . . Adódik néha egy-két pillanat, ez az egész . . . Utána jön a halál. . . Mindnyájunk számára jön, Ödön számára éppúgy, mint az én számomra vagy a maga számára és kívülünk millió és millió ember számára, akik meghaltak és elsüllyedtek nyomtalanul ... És az egészben csak ez az egyetlen, ami végtelenül szomorú . . . hogy vége lesz egyszer az egésznek, és az ember csak pillanatokra érzi, hogy él..." Viktor felfokozott érzelmi hullámzását végtelen magányossága okozza. Nem kapcsolódik emberi közösséghez, szerelme is csupa szeszélyes bizonytalanság. Társtalanul bolyong a világban, nyomasztó múltjának súlya alatt. Az író halk, megbocsájtó lírája átlengi az elbeszéléseket, feltörő keserűsége közel viszi a főhős nosztalgiájához, a befejezéseiben megszokott pontos mérlegelést, és lezárását most Konrád Viktor fájdalmas bölcselkedése váltja fel. Mindez meglágyítja a körvonalakat s átforrósítja az alkotást. Ez viszont az író bizonytalan érzéseire, a megírás időpontjára vezethető vissza. A félelem, a veszély, az öntudatlan sodródás érzete világossá válik, ha tudjuk, hogy a könyvet 1943-ban írta Remenyik, háttere a viszonylag nyugodt életrend felbomlása, egy értelmetlen háború, az erkölcsi hanyatlás. Az Apocalipsis Humana olyan rendszer, melynek tagjai külön-külön is érthetőek, de egészében mélyebb, nagyobb tartalmat hordoznak. A sorozat mélységét a szimbólumok adják. Por és hamu. Élők és holtak. Ősök és utódok, Vész és kaland, mondják a címek szavai. S valóban, ezeknek a szimbólumoknak a síkján bomlanak ki, emberi sorsokba vezetnek, messze a történelembe nyúló távlatok. Ami ezt a második síkot közel hozza, az az író jelenléte, aki az optikát kezeli, aki figyelmeztet és elhatárol, aki a végtelenre állított objektívnek alapértéket ad. Az Északi szél Remenyik nagy lélegzetű ciklusának egyik legjobb darabja, őszinte, fájdalmas, írói és emberi vallomás egy szomorú korból. (Magvető, 1963) FURKÓ ZOLTÁN Orbán Ottó: A teremtés napja Nehéz ehhez a kötethez közel férkőzni. Nem valamiféle pózok riasztanak; ilyeneket aligha találunk benne, a hiteles őszinteséghez sem ragasztunk kérdőjeleket, az elementáris vonzás mégis hiányzik. Az igazán magához vonzó lírából mindig éreznünk kell valamiképp a frisslevegős áramok delejét, a költő felszabadult, görcsöket tépő teljes jelenlétét, a feltárulkozások forró lüktetését. „A teremtés napja" csak fogyatékosan, csonkultan hordozza ezeket a minőségeket. A fojtottság néha, pillanatokra oldódik csupán, a lélekben őrzött sérüléseket, tragikus emlékek kísértéseit, a hideg zártságot ritkán oldja a kedély, így a szerelem bűvölete, vagy a parttalanul nagynak érzett élet, a hatalmasnak látott természet látványai- 218