Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 16. (1965)

1965 / 6. szám - MŰVÉSZET - Bőgel József: A Kossuth Lajos Tudományegyetem előtti szobrokról

a Kossuth Lajos Tudományegyetem előtti szobrokról Szokás újabban Debrecennek szobrokat juttatni, szerezni, de szokás elemzés nélkül, vagy egye­nesen felavató ünnepség nélkül, titokban elhelyezni ezeket. (Mint az Oláh Gáborét a Nagyerdőn, s a Horváth Árpádét a színház előtt.) Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy krónikát és elem­zést írjunk egyszerre a címben már említett szobrokról s az otthonukul szolgáló térről. A kró­nika közelebb vihet bennünket annak megértéséhez, hogy nem elég csupán jót akarni s­em­; a szocialista társadalmi és kulturális élet adta lehetőségekkel, hanem körültekintően kell a jót cselekednünk. A krónika elősegíti majd a kapott művek elemzését is, amely különben feleletet kíván adni arra: miképpen kapcsolódnak bele az új alkotások Debrecen képzőművészeti ha­gyományaiba és az új képzőművészeti törekvésekbe. Előre is jelezzük, hogy írásunk csak a fej­lődést kívánja szolgálni, s nem vonja kétségbe senki jó indulatát, még szakértelmét sem, annál is inkább, mivel a következőkből kiderül: külön-külön mindenki a helyén volt, jót akart, s szokásos jelzővel élve „megfelelően" járt el. S az eredmény sem nívótlan, nem rossz, nem el­ítélendő, csak éppen az a minőségi-eszmei többlet hiányzik, ami ennyi jó szándék, hozzáértés és egészséges tendencia következményeképpen elvárható lenne, fejlődésünk jelenlegi szakaszá­ban. Kezdődjék hát a krónika. Az egyetemi építkezések már 1914-ben megindultak, de a központi egyetemi épület - a mai Kossuth Lajos Tudományegyetem - Korb Flóris műegyetemi tanár tervei szerint csak 1928-33 között fejeződött be. A tervezőnek kétségkívül nem volt könnyű dolga. Figyelembe kellett vennie a szecesszió eredményeit és stílustörekvéseit, az építés elhúzó­dása következtében a neobarokk építészeti tendenciákat is, élnie kellett az új építési technika (vasbeton építészet) nyújtotta előnyökkel, s nem utolsósorban tiszteletben kellett tartania a debreceni építészeti hagyományokat, a magyar klasszicizmus nagyszerű helyi eredményeit, Így jött létre - mindezeket az elemeket magába olvasztva -, a nagy tömegű, szépen tagolt épület, melynek „108 méter hosszú homlokzatát középen egy erősen hangsúlyos, öt nyílástengelyes ri­­zalit uralja, melynek középső három nyílását enyhe hajlású timpanon zárja le. . . Hangsúlyos az épület két végén előugró, egy-egy nyílástengelyt tartalmazó kisebb rizalit, míg a beugró rész 7-7 nyílástengellyel, mértéktartóbb homlokzattal rendelkezik. Az épület előtt, annak tengelyé­ben, gyertyánsövénnyel keretezett igen nagy méretű téren kétlépcsős vízmedence áll, mely a háromemeletes épületet még jobban kiemeli." (A képzőművészetek Debrecenben. Debrecen, 1961. Debrecen M. J. Városi Tanács kiadása, 43. old.) Próbáljuk az eddigi fejtegetések és az idézet tanulságait összefoglalni: a Központi Egyetem épülete ugyan - stílustörténetileg - nem egysé­ges, összhatásában azonban fenséges, világosan tagolt s elsősorban a nagy klasszicista építészeti hagyományokat idéző és tisztelő alkotás, az előtte levő térség­­tervezése tulajdonképpen Borsos József építőművész, a magyar szecesszió egyik legtehetségesebb vidéki alkotóművésze, a város egykori műszaki tanácsosa, a Krematórium, az egyetemi templom stb. tervezője nevéhez fűző­dik) pedig az épülettel összhangban a francia klasszicizmus szigorú mértani formákban gondol­kozó nagy parktervezőinek elveit tükrözi. Szabályosan, ugyancsak világos szerkesztési elvek alapján elhelyezett, gondosan nyesett, nyírt növényekről, pázsitfelületekről, sétányokról beszél­hetünk a Borsos-féle térrel kapcsolatban, a sétálót sehonnan nem érheti semmiféle meglepetés, minden a rendet, a tisztaságot, az egyszerűséget árasztja magából. Nem kívánt nyújtani eredeti­leg a kétlépcsős medence sem meglepő élményeket: sima vízfelületével arra szolgált, hogy nap­sütéses időben az előtte megálló ember megpillantja benne az épület tükörképét, s így figyel­mét rögtön felhívja, tekintetét felemelje az épület logikusan szerkesztett arányaira. A vízmedence komor egyszerűsége már az egyetemes klasszicizmus hatását is mutatja, másrészt debreceni hagyomány: lásd a krematórium előtti parkot! Egy feladata volt hát az egész térnek s benne a medencének: ki kellett emelnie az épület, mint ahogy azt az előbb idézett jellemzésben Sápi Lajos oly találóan megfogalmazta. Mindazoknak tehát, akik bármikor változtatni akartak és akar­nak a téren, figyelembe kell venniük az épületet és a tér adottságait, stílusát, nem utolsósorban összhangját is. Már itt megjegyezzük, hogy mindezek alapján nem változtatható meg például a tér funkciója, nem bontható meg a két tervező által szerencsésen megvalósított stílusok feletti hangulati egység, s nem billenthető el a tér egyensúlya semmilyen vonatkozásban. A tények makacsok, a hagyományokhoz tisztelettel kell nyúlni. A felszabadulás előtt már történt bizonyos változás a térség életében. A Kollégium négyszázéves jubileumának utórezgéseként itt állítják fel

Next