Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 17. (1966)
1966 / 5. szám - TANULMÁNY - Szíj Rezső: Szabó Lőrinc és Kner Imre kapcsolatához
TaMIMáN/ Szabó Lőrinc és Kner Imre kapcsolatához Az 1922-es esztendő karácsonyi könyvvására a Kner-kiadványokra nézve rossz eredménnyel zárult. Kner Imre írja Szabó Lőrincnek 1923. január 4-én: „Mint tudja, a könyvkiadás helyzete egyenesen kétségbeejtő. A karácsonyi könyvpiac összforgalma nem tett ki annyit kiadványaimból, mint amennyit a múlt évben írói honoráriumokra kifizettem, a sok befektetett papiros és munka hever. További tőkét elvonni nincs már módomban, és így fel kell hagynom a kísérletezéssel, s addig, amíg gyökeres javulás nem áll be a viszonyokban, le kell mondanom arról, hogy kiadó legyek". De végképpen mégsem tud lemondani. Önmagát ölné meg, ha nem keresne valami kiadói lehetőséget, amely bármilyen szerény is, mégis alkalmas arra, hogy egyrészt művészi törekvéseit megvalósítsa, másrészt, hogy szűkebb körével és a közönség iránta érdeklődő rétegével a kapcsolatot fenntartsa. E nélkül raktáron levő könyvei sem fogynának, bár azok továbbra sem kelnek jobban, számtalan kísérlete ellenére sem. Egy út marad csak a számára, éspedig az, hogy évente néhány kisebb terjedelmű könyvecskét adjon ki, amelynek tartalma irodalmi és művészi értékénél fogva indokolja a külön kötetben való megjelenést - ugyanakkor alkalmas arra is, hogy igazi művészi kivitelben készüljön. Most már ő előtte is kis példányszám lebeg, mert nagyról nem is álmodhat. Olyan természetű dolgokra gondol, mint amilyen Byron Mazeppa-kiadványa volt. Kéri Szabó Lőrincet, hogy ha van kedve valami effélét lefordítani, tegye meg, mert szívesen vállalkozik a kiadására. Szabó Lőrinc felkérése azért vált szükségessé, mert Király György (1887-1922) még 1922 elején, 35 éves korában elhunyt. A jeles tudós elvesztése komoly következményekkel járt Knerék további kiadói tevékenységére. Kner Imre később úgy nyilatkozott, hogy a Monumenta Literarum további sorozata és egyéb kiadványok azért maradtak el, mert Király György elhunyt. Emlékének a Nyugat egész számmal áldozott, s benne Kner Imre cikke is olvasható: „ ... a hallatlan problémaérzékenységű író művészi intuíciójával tudta az apró adatok értékét, jellemző és embert megmutató igazi értelmét megtalálni és kivirágoztatni. Olyan ember volt, aki tisztában volt a tradíció igazi értékével és jelentőségével, akiben a generáció közösségtudata, az emberi és kortársi szolidaritás érzése hallatlanul ki volt fejlődve és minden lépésének irányítója volt. Tudta, érezte, hogy abban az anyagban, amelyet ő életmunkája anyagává választott, a tanulságok rengeteg kincse van elrejtve, hogy a tanulás, a tudás és a tanítás az írás célja, értelme, nem a múltba való elmerülés, hanem az, hogy belőle megismerjük idáig vezető utunkat és következtetni tudjunk arra a jövőre, melynek előkészítésén építve munkálni mindnyájunk legszentebb kötelessége . .. „A legutolsó időkig tagadta betegségét, új munkákról és egészsége javulásáról beszélt, s egy nappal halála előtt írt kétsoros levele így végződik: »Nagyon rosszul vagyok, jó munkát. . .« Egész ember volt, ritka ember, példaként világító és örökké felejthetetlen mindazoknak, akik közelről, igazán ismerhették." (Nyugat, 1922. I. 698. 1.) Ilyen ember kiesése a közös munkából nyilvánvalóan érzékeny veszteséget jelentett Kner Imre nem is gondolt arra, hogy egyetlen emberrel helyettesítheti. Több íróhoz fordult felhívással további kiadói tervei kialakítása érdekében. E tekintetben kétségtelenül Szabó Lőrinccel való levelezése tarthat érdeklődésre leginkább számot, mert benne mindkét fél gondolkodása, irodalomszemlélete konkrét példákon szemlélhető, sőt emberi karakterük is szinte tapintható. Szabó Lőrinc fiatalos, kamaszos közvetlen-