Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 19. (1968)
1968 / 1. szám - NÉPMŰVELÉS: VITA AZ ÍZLÉS, MŰVÉSZET ÉS VILÁGNÉZET PROBLÉMÁIRÓL - Veress József: Jegyzet a filmízlésről
My Fair Lady pompás szórakozás, tartalmas moziélmény, azaz a kaland, a bűnügyi vagy az operettfilm is lehet művészi (az alkotó tehetségétől, igényességétől, eszközeitől és mondanivalójától függően). Semmiképpen sem helyes azonban, ha a néző filméhségét csak a közepes iparosmunka fáradt gégéi, sztereotip fordulatai csillapítják. Természetesen ez is sznobizmus, ez is előítélet, jóllehet másfajta tartalommal, mint a modernség (olykor: modernkedés) imádata esetében. Az előítéletek a politikai fenntartások síkján is elő-előbukkannak. Hányszor hallani - tájékozott, kulturált, igényes nézők szájából is - ilyesfajta lekicsinylő megnyilatkozásokat: „Csehszlovák film? Akkor biztosan rossz!" „Bolgárok készítették? Nem nézem meg!" „Elvből nem megyek moziba, ha szovjet filmet adnak." Ehrenburg mondja az Emberek, évek, életem egyik fejezetében: „Nincs veszedelmesebb magatartás, mint amikor valaki előre képet alkot egy emberről vagy egy országról, anélkül, hogy alaposan ismerné, aztán minden igyekezetével azon van, hogy az előregyártott sémához igazítson mindent." Nos, az ilyen mércének semmiképpen sem lehet hitele: „ítélet" születik anélkül, hogy az illető az alkotást megtekintette volna. A megbélyegzés kifejezései mindenesetre árulkodók. Az Egy szöszi szerelme, A baracktolvaj, vagy a Jónapot, én vagyok feltűnő sikertelensége (egyegy csehszlovák, bolgár és szovjet filmről van szó) azért is gondolkodóba ejt, mert az elmarasztalók egy része Jirasekért, Vazovért, Solohovért rajong, tehát más művészeti ágak termékeiről szólva nem hangoztatja fenntartásait. (Csak zárójelben írom le, mert nyilvánvalóan nem ez az ellenszenv fő indítéka, hogy a sok közepes és gyenge csehszlovák, szovjet stb. film, melyet bemutattunk, kissé devalválta a szóban forgó filmgyártás hitelét s tápot adott a fanyalgásra.) A makacs tartózkodás akkor sem enged fel, ha egyik-másik filmet megelőzi a híre, a parádés nemzetközi fogadtatás, a beharangozó cikkek sora stb. Példa: az Üzlet a korzón c. Oscar-díjas csehszlovák film 15-20%-os látogatottság mellett pergett a debreceni mozikban. Az orosz csoda c. NDK-összeállítás statisztikai adatai még rosszabbak. Összefügg az előbbiekkel, hogy a nyugati filmkultúra érdemein felül élvezi a bizalmat és a népszerűséget; pozíciói akkor is megingathatatlannak látszanak, ha nem rukkol elő figyelemreméltó teljesítménnyel. A magyarázat? Köztudott, hogy a válogatás szigorú elvek alapján történik; többnyire csak a legjobb francia, angol, olasz stb. produkciókat vásároljuk meg (néhány bóvli kivételével: erről fentebb már esett szó). Így születnek a legendák: Angliában csak jó, legfeljebb középszerű filmeket készítenek, a népi demokratikus országokban viszont magas a selejt-százalék. Hogyan lehetne segíteni a dolgon, miképpen csökkenthetnénk a már-már egészségtelen nyugati filmimádatot? A forgalmazás irányítói bizonyára csóválják a fejüket, ha e sorokat olvassák, mégis megkockáztatom a naivnak tetsző prepozíciót: az illúzióromboláshoz úgy is hozzájárulhatnánk, ha - azon túl, hogy még következetesebb elveket érvényesítünk a népi demokratikus export-importban - bemutatunk néhány egészen gyatra nyugati selejtet, fáradt szuperprodukciót: lám, ilyesmire is képesek Hollywoodban vagy a Cinecittában. (Az a gyanúm, hogy ennek a feladatnak a rövidesen nálunk is látható Cleopatra megfelel.) Az Elméleti Munkaközösség „egyes társadalmi rétegek"-ről szólt a fenti idézetben. De vajon milyen csoportokról van szó? Ismét Bényeire hivatkozom: „A közönség kategorizálása az ízlés alapján roppant nehéz." (Alföld 1966/11. 37. 1.) Kíséreljük meg számba venni az eszmeköröket. A konzervatív ideálok hangadói többnyire öregek, vagy olyanok, akik a régi felszabadulás előtti élményeket babonás hittel őrzik s ma is vissza-visszaidézik. Nekik csak az a fő, hogy a film álomvilágba ringasson, terelje el a figyelmet a napi gondokról s lehetőleg ne adjon fel talányokat, ne késztessen szellemi erőfeszítésre. Egészen fiatalok is tartoznak a hasonló elveket vallók közé: a kalandfilmek és a krimi feltétlen hívei és csodálói, a szirupos giccsek kedvelői, a „csak a könnyű kikapcsolódást" keresők százezrei. Főként az ifjúság azon része, melynek nincs módjában esztétikailag pallérozódni, nem vesz részt szervezett oktatásban s környezetében is hiába keres iskolázott, tájékozott, biztos ízlésű segítőket. Vannak, akik világnézeti, szemléleti stb. okokból jelentik be fenntartásaikat; akadnak, akik kétségbe vonják a film művészet-jellegét; sokak számára a csúcsot az operettfilm jelenti — a skála, sajnos, eléggé széles. Előfordul persze, hogy egyesek igénylik ízlésük, művészetfelfogásuk revideálását, csak éppen nem teszik meg a szükséges lépéseket az irányban, hogy a művek lénye