Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 20. (1969)
1969 / 4. szám - TANULMÁNY - Hankiss Elemér: Szabolcsi Miklós: A verselemzés kérdéseihez (József Attila: Eszmélet)
épp azért, hogy értelmezni tudja őket, amikor csak teheti, egybeveti más költőknél, más korok költőjénél megállapított számszerűségekkel, s így a költői kifejezés történeti változásaira is reá tud mutatni. Sajnos, igen ritkán teheti meg ezt, mert a magyar köznyelv és a magyar költői nyelv történeti-statisztikai feldolgozása még jóformán a kezdet kezdeténél sem tart. Hiányára Szabolcsi Miklós tanulmánya újra felhívja a figyelmet. A hetedik fejezetben irodalomtörténeti szempont jelentkezik. A szerző Villon Nagy Testamentum áhal jelöli meg az Eszmélet egyik lehetséges előképét. Rokon a két vers formája, felépítése, hangvétele; közös bennük a „vallomásos hang", ,,a belső vita", „a közvetlen személyesség", „a kíméletlen őszinteség", „az élettel való vidáman keserű leszámolás" és így tovább (45-49. lap). A nyolcadik és egyben leghosszabb fejezetben a szerző, immár kifejezetten tartalmi és történeti szempontokat érvényesítve, strófáról strófára haladva értelmezi a verset. A kilencedikben az így kapott eredményeket egybeveti a korábbi formális elemzés eredményeivel, és fölrajzolja a vers átfogó szerkezetét, struktúráját, majd az utolsó három fejezetben belehelyezi a verset a nagyobb összefüggésekbe, nagyobb struktúrákba; meghatározza a helyét előbb a költő életében, életművében, majd a társadalom-, eszme- és irodalomtörténeti folyamatban. E sokoldalú, formális és tartalmi, szinkron és diakron, irodalom- és eszmetörténeti elemzés végül felszínre hozza azt a domináns mozzanatot, amely - úgy látszik - a vers minden mozzanatában és rétegében jelen van s a verset végső fokon egységbe fogja, szerves struktúrává lényegíti át. A vita, az egymásnak feszülő ellentétek küzdelme az a domináns mozzanat, amelyet a szerző a formális elemekben, a rímképletben, a strófaépítkezésben, a verstani és színtaktikai mozzanatok interferenciájában éppúgy megtalál, mint a versen belül egymásnak feszülő ellentétes élményekben, emberi magatartásokban, ellentétes gondolatokban, sőt, gondolatrendszerekben, filozófiákban. Ezeknek a vers egészét átszövő ellentéteknek a föltárása után fogalmazza meg a szerző tanulmánya konklúzióját: „Keresztút, válaszút, összefoglalás, eddigi pályája lezárása az Eszmélet, megformálásában is végérvényesnek szánt, bonyolult, összetett mű. A gyerekkor - felnőtté válás, az ösztön — tudat, az álom - ébrenlét, egyéniség - valóság, a kint - bent, a törvény - kivétel, szabadság — szükségszerűség, szeretet - keménység, a világ és a kor nagy, filozófiailag megfogalmazott ellentmondásai" feszülnek, küzdenek egymással e versben, ellentmondások, „amelyeket a költő mélyen megélt, magáévá szenvedett", s így, a nagy korproblémák és a személyes sorsproblémák e robbanásszerű találkozása végül is nemcsak egy verset, hanem egyben egy új költői műfajt is létrehozott: „a drámai-filozófiai költeményt, a dialektikus vita versét, olyan komplex verstípust, amelynek napjainkban lesz csak folytatása líránkban" (83-85. lap). Hogy a vers domináns mozzanata valóban a vita, az egymásnak feszülő ellentétek küzdelme, ahhoz aligha férhet kétség. A formális elemek szintjén ugyan nem olyan intenzívek és markánsak ezek a feszültségek, mint ahogy azt a szerző a konklúziók levonásának hevében érzi,a konkrét elemzés során maga is gyakran utalt arra, hogy a vers nyelvi anyagának bizonyos rétegeit a „kiegyensúlyozottság", a „harmónia", a „klasszicitásra való törekvés" jellemzi, s hogy ez a harmónia csak „kontrasztként" illik bele a vers dinamikus-drámai struktúrájába), a gondolati, érzelmi, szemléleti mozzanatok szintjén viszont valóban páratlanul drámai küzdelem folyik az ellentétes emberi magatartás- és gondolatformák között. Van azonban itt, az elemzés konklúziójában egy pont, egy bökkenő, amelybe belekapaszkodhatnak azok, akik az elemzés újabb keletű, strukturalista és neostrukturalista módszereit idegenkedéssel figyelik. Lássuk, némi kitérővel, hol ez a pont. Mint minden vers, az Eszmélet is egy adott emberi Helyzetből fakad, egy adott emberi Helyzet fölmérésének, részben vagy egészében való megváltoztatásának, a belőle való szabadulásnak a kényszeréből, egy új Helyzet megteremtésének vágyából fakadt, s a vers így mint az ezzel a Helyzettel szemben kialakított emberi magatartás, mint