Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)
1973 / 11. szám - VALLOMÁSOK CSOKONAIRÓL - Kiss Dénes: Levél Csokonai életéről és haláláról
Miért is időzök ilyen hosszan Keszthelynél? Úgy esett, hogy az Ifjúsági Magazin megbízott azzal még a télen, hogy írjak a Helikoni ünnepségekről. Február vagy március lehetett, amikor a másik, Keszthely új, Balaton-parti modern szállodájában töltöttem el egy szélzúgásos, téli éjszakát. Több pokrócba burkolózva olvastam egy helyi kiadványt, amit Bécsi János adott kölcsön az éjszakára, s amelyben sokat emlegették Csokonait, akit Festetics is támogatott. A kiadvány több levelet is közölt a költőtől. (Megjegyzem, Festetics is azért lett kegyvesztett az udvarnál többek között, mert követelte a magyar nyelvű vezénylést.) Ott olvastam el a híradást arról a csurgói bemutatóról, amelyen részt vett a gróf is. A műsor végén Csokonai és a diákjai elénekelték a Rákóczi-indulót. Festetics kissé megijedt. Nem azért, mert félt, hanem azért, mert ha ez kitudódik, bezárhatják az általa alapított iskolát, ahol Csokonai mint helyettesítő, emlékezetes időt töltött. A levelek azt bizonyították, hogy Festetics azután sem tévesztette szem elől a költőt, miután elhagyta Csurgót. Anyagilag is támogatta pénzes leveleivel. Keszthely abban az időben a magyar ocsúdás központja volt, nem véletlenül adtam akkor cikkem címéül ezt: A magyar Weimar. Ablakom alatt csak hajnali három felé csitult el az ordítozás. Nem messze van oda a Festetics-kastély, a magyar Helikon szülőhelye. Mindenesetre, nem ilyen „vigadásra" gondolt költőnk a Magyar! Hajnal hasad című versében, amelynek sokkal inkább ezt a sorát idézhettem magamnak a következő reggelen, mint mást: „Kik most finnyás orral néznek magyarunkra." Igen, e „finnyások" közé tartoztam azon az éjszakán és hajnalon: „Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat, / Víg egünkön mutasd mosolyogó arcádat." Különösen szomorú a kép, ha idézzük a költő további sorait is: ,,Ezt minap egy magyar jámbor énekelte, S benne a huszadik századot képzelte." A „minapi jámborral" találkozhattam a televízió képernyőjén július 6-án. Öröm volt hallgatni a pajkos Csokonait. No, gondoltam, ez igazán kitűnő műsornak indul. De aztán kiderült, hogy Csokonai csak „aranyfedezet" volt költőtársaival. Mert utána olyan silánysággal szolgáltak Kazimir Károly végzős színiiskolásai - önszántukból választott műsorban -, amelyre csak talán ötven évvel ezelőtt lehetett példa, a sokat emlegetett „úri Magyarországon". Sok mindent „megtudott" az ország ebből a műsorból. Többek között azt is, hogy a földbuta cselédlány mindenkinél nagyobb tolvaj, hiszen ahol ő szolgál, ott már más nem tud lopni. . . Azon kellett tűnődnöm, hogyan került oda szegény Csokonai? S miféle erkölcsöt, tartást, szellemet képviselnek azok a fiatal színészek, akik saját maguk ilyen műsort állítottak össze? Sajnos sem Csokonai, sem más nem tudta „fedezni" azt a szemetet, amely azon az estén beömlött a lakásokba. (Megint a legszívesebben más szót használtam volna!) S nem védekezhettem, eszembe kellett, hogy jusson ez a két sor: „Neve, ha van, csak áruvédjegy, / mint akármely mosóporé". Áruvédjegy az épületek falán vagy éppen a televízió műsorában ! Befejezésül röviden azt mondom: a költők utóélete, hatása akkor igazi, ha az élet dolgaiban, mindennapjaiban van jelen és nem könyvek, folyóiratok, sokaknak távoli szigetein. Ezért választottam ezt a formát a válaszadásra. Persze magamnak is, bizonyára másnak is, akad törleszteni valója Csokonaival szemben. De igazában az lehet a cél, hogy máig is ható szelleme, emberi tartása élő valóság legyen, ne csak esetleges iskolai feladat, amit osztályozni lehet. S itt vetek közbe még valamit. Kedves Szerkesztőm, ha Ön vagy más körkérdést intézne mai, középiskolát - mondjuk gimnáziumot - végzett fiatalokhoz, hány lenne ebben az országban, aki Csokonait választaná példaképül? Nem is első példaképként, de mondjuk tíz név között - magyar írókat tekintve! - hány mai fiatalnak jutna eszébe leírni Csokonai Vitéz Mihály nevét... ? A két kérdés közül egyikre se válaszoltam pontosan. Túlléptem a terjedelmet is, de az életből való tudósítás sokkal többet elárul a valóságból, mint mondjuk az irodalmi köztudat! Én magam mindig is szeretném érezni emberi, költői tartásának hatását!