Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 25. (1974)
1974 / 3. szám - Szokolov, Mihail: Szikrák (regényrészlet, Aczél Géza fordítása)
Feleségéhez fordult: - A pátriárkánk kissé elszontyolodott. Töprenghet most, bizonyára. Ismerd el, hogy eltévelyedett. De akkor legalább családi körben ismerje el tévedéseit. Marija Fedorovna csöndesen válaszolt: - Lehet, hogy elismeri. Nem véletlen az, hogy az ülés megnyitása előtt ezeket mondta: „A párizsi nemzetközi szocialista kongresszuson én mondtam azt, hogy a mi felszabadító mozgalmunk vagy úgy győzedelmeskedik, mint a proletariátus mozgalma vagy sohasem győz . .Ennek ellenére Martovval együtt ülve maradtak. Gorkij elgondolkodott kissé, megint Plehanov felé nézett és valamiféle furcsa szánakozással ezeket mondta: - Némely dolgokban talán még megegyeznek Vlagyimir Iljiccsel, de a céljaik azok már örökre elváltak. Pedig nagy kár. Oroszországnak tett szolgálataiért én tisztelem őt. De hát hány nagyszerű ember harcol ezért a forradalomért! Töméntelen sok ... Plehanov, természetesen, nem hallhatta szavait. De úgy tűnt, semmit sem hall a körülötte zajló eseményekből, teljesen magába roskadt, fejét kissé lehajtva, karjait mellén keresztbe fonva, elmaradhatatlan kétsoros fekete kabátjában, melyet úgy gyűrt maga köré, mint valami betongyűrűt. Közben állandóan kedvenc gombját simogatta a mellén. Csak fehér ingéhez, közvetlen a gégéje alá kötött nyakkendője árasztott valamiféle világosságot és tisztaságot, ami benne, Plehanovban megvolt, s amit a feltűnő fehér nyakkendőről mindig jólesően konstatálhattak a többiek. Min töprenghetett ez a megdicsőült ember, aki mind Oroszországban, mind Európában elsőként volt számontartva a haladó emberek között? A párt sorsára kellett gondolnia, Leninre, önmagára. Hiszen nagyon jól tudta ő, s minden alkalommal újból és újból meggyőződhetett róla: Vlagyimir Uljanov-Lenin jön és győzedelmeskedik. Közben mindinkább eltávolodik tőle. Eltávolodását már a múlt évben, a stockholmi ülés vitáján észrevette, mikor a forradalom tapasztalataival gazdagodva elvei egyszeriben felülkerekedtek, és - mit takargassak? - amelyek a forradalmi tömegek vezérévé tették. Ma már gyakorlatilag a párt fele vele tart. Plehanov azonban büszke ember volt, nem közösködhetett más eszmékkel, még ha közel estek is az övéihez és ezért hallgatott. Most már felemelte a fejét, kissé mindig merengő, szomorkás, fáradt szemeit - melyeknél többet senki nem látott és olvasott a kortársak közül. Lenin eközben szokatlanul éles hangon beszélt és figyelmesen szemmel tartotta hallgatóságát. Ismerte az ülés összetételét, ceruzával a kezében kiszámolta bolsevik, lengyel és lett barátainak fölényét, mely elengedhetetlen feltétele az ülés sikeres kimenetelének. A mensevikek régóta tudták ezt, vajon nem ezért törekedtek-e minden alkalommal zavart kelteni az ülésszakok menetében, keresztkérdéseket téve fel ennek vagy annak a bolsevik szónoknak, kikiabálva a sorok közül, szót követelve vagy magyarázatot - egyszóval akkora zajt csaptak, hogy a tapasztalatlan szónok megzavarodott és dolgavégezetlen jött le a tribünről. A bolsevik küldöttek, persze, megkövetelték ezektől a hangoskodóktól, hogy csillapodjanak le és ne zavarják az előadásokat. Egy időre helyre is állt a rend, de csak az újabb felszólalásig. Lenin lélekben fel volt készülve a zavargások megfékezésére, nemegyszer megtörtént már vele az ilyesmi, és várta, hogy megint zavarják. Most azonban, különös módon, senki nem tett ellenvetéseket, provokatív kérdéseket sem intéztek hozzá, még csak szavait sem vitatták meg egymás között a hallgatók. El is gondolkodott ezen: „Nem akarnak idő előtt kiabálni? Valami fondorlatot terveznek? Vagy megvárják, mit és hogyan szól Plehanov és Martov? Nono, kedves uraim, majd meglátjuk, mi lesz ebből." De a teremben csönd volt, bár néhány mensevik küldött zavartan pislogott, kérdőn tekingetve Plehanovra: miért nem tett egyetlen ellenvetést sem, amilyet általában már megszoktak tőle? Vagy kezdené ő, csak a többiek miatt nem lehet. . . Plehanov azonban nem szólt semmit. Kissé felemelte a fejét és csak nézte, nézte figyelmes, fürkésző szemekkel az előadót. Ezúttal már nem hunyorgott, teljesen elmerült a hallottakban, figyelmet sem vetve arra, ami ezen kívül történik.