Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)
1981 / 5. szám - KRITIKA - Imre László: Lengyel Péter: Mellékszereplők
Lengyel Péter: Mellékszereplők Ha a Cseréptörés után olvassuk a jóval korábban keletkezett Mellékszereplőket, nemcsak az író világához, hanem epikai módszeréhez is közelebb jutunk. Az időrend felbontása, a visszatérő motívumok tűnődő, már-már szórakozott líraisága itt is egy életút, gyermekkor, kamaszkor, ifjúkor történetéhez kapcsolódik. Maga a cselekmény meglehetősen ösztövér, helyénvaló és funkcióval bíró tehát az „emlékcserepek” olyan egymás mellé helyezése, hogy ezek a maguk szolid kiemeléseivel váljanak jelentésessé. Szándékosan kerüli az értelmezés, elemzés alkalmait Lengyel Péter. Írói feladatának azt tartja, hogy burkolt vallomásossággal fűzze össze az emlékmozaikokat, a megjelenítés, a felidézés a lényeg nála, nem a folyamatszerűség, az okok felkutatása. Minden bizonynyal a filmművészet hatása is érvényesül egy-egy jelenet, kép felvillantásában, sajátos hangulatú rövid epizódok egymás mellé kerülésében. Következetesen tartózkodik a hagyományos epika világos, kauzális cselekményépítésétől, párbeszédfoszlányokra, az időben ide-oda szökdelő emlékezésre bízza a szereplők bemutatását, jellemzését. Ez a közvetettség válik átgondolt alakító eljárásává, amikor már lapokon keresztül olvasunk a regény szereplőiről, de még nem ismerjük őket. A mesterkéltnek ható módszer a valóságos életben való eligazodás az előbb zavart, homályos, majd töprengésre, megfigyelésre, utóbb önmegfigyelésre ösztönző tájékozódás megfelelője. Egy darabig nehéz kiismerni magunkat Dán Dóra, Madaras, Szász Erik és Orsolya előre-hátra futkosó megjelenítésében, elég később derül fény egymáshoz fűződő kapcsolataikra, a mű derekán jut tudomásunkra nem egy lényeges mozzanat. Mint a valóságban, melyben egyszerre előre és hátrafelé haladunk az időben, mert események történnek velünk, és közben megvilágosodnak előttünk az előzmények, a múlt is, úgy itt is kettőzött figyelemre van szükségünk. A Mellékszereplőket éppen ezért kétszer kellene elolvasni egyhuzamban. Először keresgélve, találgatva élvezni a rejtvényfejtést, az oknyomozást, kíváncsian figyelni, ahogy a mű végére a kép az olykor kusza elemekből váratlanul összeáll, az egyes mozzanatok a helyükre kerülnek, s lineáris időrendben kulcsot adnak az egyes hősök viselkedéséhez, döntéseihez. A második olvasás során minden részlet elnyeri végső értelmét, mert a szereplők s a köztük levő kapcsolatok is tisztázódnak. Nagyszabású játék folyik tehát itt a hagyományos epikai formával, amelynek linearitását szakadozottság, plasztikus jellemrajzát alig ismert szereplők körképe helyettesíti. A sajátos elbeszélői technika, a bújócskázó, eltakaró, felfedő, ismét homályba burkoló látásmód is az ifjúkor nézőpontját imitálja, hiszen kevéssé ismert, félreismert, felismert és kiismert alakok között zajlik le a kamasz öntudatra ébredése ráismerések és beismerések, utólagos emlékfelidézések, valamikori vélekedések újraértékelésének folyamatában. Felesleges volna az ősöket, a példaképeket nagy alapossággal számba venni, Kerouachtonjának hatása azonban annyira szembetűnő, hogy a Mellékszereplők rövid jellemzése során is szükséges szólni róla. Nem is a külső hasonlóságok miatt, a szaggatott, hűvös, magát közömbösnek mutató, ironikus elbeszélői modor okán például. Inkább valamiféle „belső forma” szintjén érvényesül ez a hatás, abban nevezetesen, ahogy Szász Erik, a „nagymenő”, mint Dean Moriarty, egyre lejjebb csúszik, egyre inkább fantommá, követhetetlen, nosztalgikus árnyképpé válik, de szüntelenül ott van az elbeszélés hátterében, hiszen a főszereplőnek a hozzá fűződő viszonyára épülnek a múlt eseményei. Az elbeszélés tempója, pillanatnyi lankadást nem ismerő villódzása, rohanása, a fiatalok ösztönös, sokszor kiszámíthatatlan viselkedése az újabb amerikai regény ihletésére mutat. S ez nem valamifajta összehasonlító szempont kedvéért érdekes, hanem azért, mert a Mellékszereplők valóban a magyar társadalom azon szakaszából veszi témáját, annak a nemzedéknek az életérzését közvetíti, amely a rock and rollal, a házibulikkal, majd a farmerdivattal különült el elődeitől. „Ezerkilencszázötvennyolcban Budapesten, főiskolai hallgatóknál nem lehetett amerikai folyóiratokat, virágdíszes fürdősapkát látni” - olvassuk Dán Dórával kapcsolatban. S valóban ez az az időszak, amikor a nyugatias életstílus, öltözködés bizonyos elemei egyre növekvő mértékben behatolnak a magyar tizenévesek világába. Az 50-es évek elzártsága, szigora, szektás