Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 34. (1983)

1983 / 2. szám - FÓRUM - Az irodalom szerepe ma (A debreceni irodalmi napok tanácskozásának szerk. szövege: Bata I., Tornai J., Petrőczi É., Czigány Gy., Jókai A., Hankiss E., Földényi L., Nádudvari Nagy J., Szilágyi Á., Csengey D., Varga Cs., Kamarás I., Székelyhidi Á., Bertha Z., Páskándi G., Kunszabó F., Tóth D., Simon Z., Jovánov M., Petrőczi É., Molnár Z., Csurka I., Szilágyi Á., Görömbei A., Fekete Gy.

fórum irodalom szerepe ma A fenti címen rendezte meg 1982. november 18-19-én a Művelődési Minisztérium Irodalmi Osztálya, a Magyar Írók Szövetsége, Debrecen város Tanácsa, az Alföld Szerkesztősége és a Köl­csey Ferenc Művelődési Központ a Debreceni irodalmi napokat. Közleményünk a tanácskozáson elhangzott előadások és hozzászólások szerkesztett, esetenként jelentősen rövidített szövege. A té­mát az itt következő vitaanyagon túl is nyitottnak tekintjük, és szívesen fogadunk további érdemi gondolatokat, természetesen a közleményeinkkel polemizáló írásokat is. ВАТА IMRE Olyan az irodalom is, mint bármelyik alapvető emberi létmegnyilvánulás, alaphajlam, vagyis kétségessé tenni nem lehet, mert ha valamennyien kétségbe von­juk is, mindig akad valaki, aki „mint a sárgarigó az erdei lombban: / míg le nem hull egy vén fatörzs elé, / harsányan énekel, majd megszakad belé!” (Weöres) Iga­za van Illyésnek, a verset nem lehet abbahagyni. Korunk szelleme mégis jelzi az ellenkezőt, tanúi és részesei vagyunk az antiságnak; minduntalan föltűnik a moz­dulat, amivel az irodalom képviselője látványosan visszaveszi a kilencedik szimfó­niát. A visszavétel azonban mindig csak közbülső gesztus marad, mert addig van értelmes tartalma, amíg van mit visszavenni. A kettő tehát együtt érvényes: A har­sányan éneklő önfeledettség és a hisztérikusan ismétlődő visszavétel. Sőt. Mintha megint az volna az ambíciója az időszerű modernségnek, hogy keresse az új történeteket. Futólag értesültem róla, Párizsban folyóiratot indítot­tak Roman címmel, az új francia regényt remélik így serkenteni a lapalapítók. Gab­riel Garcia Márquez Űj Tükör-beli írása, az Elsüllyedt meséim tengere pedig mint­ha egyenesen azt sugalmazná, hogy az irodalom elsüllyedt mesékből táplálkozik. Annál többet ér az elbeszélés, minél több mesét áldoztak föl érte. Ügy merül föl az elbeszélés az elsüllyedt mesékből, mint Venus Anadyomené a tenger habjaiból. Míg egy történet maradandó alakot ölthet, tucatnyi hullik vissza az alaktalanság­ba. Ez a márquezi elképzelés engem a természeti folytonosságban tapasztalt pa­zarlásra emlékeztet, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a modern vetőgép pon­tosan adagolja a vetőmagot. A természet pazarol, de a természetet kultúrává sze­lídítő ember ismeri a tenyésztési optimumot is. Ha az irodalom léte evidencia, akkor a szerepe is nyilvánvaló lesz. Ám ahogy ez a lét ma oly polarizáltnak, dramatikusnak tűnik föl előttünk, hasonlóképpen polarizált, dramatikus a szerep is. Sokan olvasnak vagy kevesen? - kérdezzük azon szőkébb körön belül, ahol vagyunk. Attól függ, mihez viszonyítunk. Mi sem köny- nyebb, mint a mát a régebbi múlttal összehasonlítani! Az ilyen összehasonlítás azon­ban csak mennyiségek közt mutatja az arányt, s javunkra billentené a mérleget, de mi nem igazolni akarjuk magunkat, hanem megérteni azt, amiben vagyunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék