Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 34. (1983)
1983 / 7. szám - TANULMÁNY - Görömbei András: Költő a fekete aszály évadján. Vázlat Buda Ferencről
GÖRÖMBEI ANDRÁS költő a fekete aszály évadján VÁZLAT BUDA FERENCRŐL Buda Ferenc Debrecenben született, de ez a város neki is csak szülőföldet és iskolákat adott, bensőséges otthont már nem, „roppant szelei” őt is kivetették, miként a régebbi és mai irodalom oly sok jeles alakját. Húszéves volt 1956-ban, az országos tragédia nemcsak érzületében, de egzisztenciájában is megrendítette. A keményen megszenvedett és megküzdött szegénységgel sem érte be a sorsa, „ama keresztben fújó vihar” után egyetemi óráról kísérték börtönbe. Bizakodó tekintetét hamar megszabdalta a történelem, költészete mégis az utóbbi évtizedben hangolódott tragikussá. Egyre ritkább szavú lírájának metamorfózisa szembetűnő. Az 1963-as Füvek példája című kötet bőséggel számba veszi a szegénységet, sebeket, nyavalyákat, gondokat. A versekben József Attila és Nagy László érezhető igézetének következtében is - a költői személyiséget környező világ a tél, fagy, ridegség képzeteiből épül legtöbbször, a versvilágot szinte uralja a motívummá emelt vas: vassisakos a mennybolt, vasízű a virradat, vasszínűek a vizek, vasszelídségűek a füvek. A költői személyiség azonban a konok szembeszegülést választja magatartásformának. A versek struktúrája is e szerint épül: a külső közeg és az élmények bemutatása, érzékletes megjelenítése után ellentétező kötőszó vezeti be az öntanúsítást. „De nékem a füvek példája erőt ad”, „de én meg nem állok sohasem”, „de eljöttem világgá”. Ezt a verbálisan is kinyilvánított különállást a kő- és vasvilágtól sokféle belső indok motiválja. Mindenekelőtt az a hit, hogy van értelme és távlata a küzdelemnek a személyiség és a nemzet sorsát illetően egyaránt. S a hit a tisztesség csillagához szegődött, kínból született költői szó erejében: „győzelmük már törvény”. Erőt ad a fiatalság érzése, távlata, olykor hetykesége s a tiszta dalban megszólaló bensőséges szerelem. Ne rejtőzz el, úgyis látlak! Rád csukom a szempillámat. A személyiséget földre roskasztó aljasságokkal, történelmi tragédiákkal, tomboló „toronymagas” éjszakával szemben tanúsított teremtő konokságot belülről igazolja a költői szemlélet természete. Buda Ferencnek olyan bensőséges kapcsolata van a tárgyi világgal, hogy megszemélyesítő metaforái az eleven szemléletesség erejével szelídítik meg a természetet. Helyesebben: a természetre rácsodálkozó költő képzettársításai vallanak gyakran a személyiség belső derűjéről: „pucér kis esőgyerekeiek földre hullván fenékre esnek”. Kert című versében a megelevenítő szemléletesség hatalmas leltárrá bővül, a zörgő fejű mák, hadirendben guggoló káposzták, a szívós fattyaival családot alapító körtefa a természetszemléletben tanúsítja Buda Ferencnek a debreceni botanizáló költőelődhöz hasonlítható világszeretet, piciny növényeknek süvegelő gesztusát. A Buda-vers horizontja persze más természetű, közösségi indulatú, sorsformáló szándékú. A Füvek példája kiegyensúlyozott világképű könyv, felkomorlik benne a világ, de a költő kezében tavaszi ág van. Nagy biztonsággal tudja a mesterségét is, hibátlanul szólal meg dalban, égő virágénekben, nagyobb verskompozíciókban egyaránt. Képalkotó készsége meglepően erős, csupán