Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 34. (1983)

1983 / 8. szám - Páskándi Géza: Szekértől elfutott lovak (történelmi dráma, III. felvonás)

hozzám a hittérítők, mint a szellem bélpoklosához a lelki orvosok ... (Gúny.) Elfutottam szekeredtől, Rákóczi, hát visszabaktatok. Tiszta maradhat-e a hi­tem útja, ha ennyi áldozat kíséri, mint véres útikövek... maradhat-e tiszta? S vajon az ő lelkük, akik e megfordulást kicsikarták belőlem, belőlünk­­ az ő lelkük nyugodt lesz? Ezek után? (Jön Csulai s az őr a kért dolgokkal, Csulai belép, meghajol.) CSULAI: Péchi uram, Péchi uram . . . mennyi kíntól szabadított volna meg bennüm ket... ha ez a mai esze már tegnap fölébred . . . (Csóválja fejét, Péchi sem­mit se szól, elveszi a papírt, írószer­számokat.) Nem ezt írja alá? (A régire ér­ti.) PÉCHI: Ezt nem én fogalmaztam. De nyugodjék meg: minden fontosabb benne lesz, amiről hallani akarnak. (Leült, ír. Debóra a falnak támaszkodik, eltakar­va arcát.) (Csulai próbál diszkréten leskelődni a papír fölött. Az őr kint áll, s halkan csörgeti a zsebében a pénzt. Péchi hamar befejezi. Aláírja.) Tessék. (Az átfutja.) CSULAI: Valamit kifelejtett. PÉCHI: Mit? CSULAI: A dátumot. (Péchi aláírja, amaz bólint.) PÉCHI: Vigye. A dögpapírt a hírvivő sakál. (Suttogva, de az meghallja.) CSULAI (nyel egyet, halkan): Ez nem volt szép, Péchi uram ... igazán nem volt szép ... A jámborsága most elhagyta, de vele együtt a hamis hite is. Csak ezért bocsátom meg magának. (Indul a papírral, súg valamit az őr fülébe, az kikíséri a lépcsőajtón túlra.) (Kis csend.) PÉCHI: Miért kell az én hitem, eszmém, gondolatom a fejedelemnek? DEBÓRA: Ne táplálj reményt. A híveid kellenek neki. És a birtokod. PÉCHI: Olyan különös... DEBÓRA: Mi? PÉCHI: Hogy te is úgy beszélsz, mint... (Elharapja.) DEBÓRA: Mint? PÉCHI: A hittérítők. (Jön le a lépcsőn Második börtönőr, belép.) MÁSODIK BÖRTÖNŐR: No, kisasszony, viheti a kedves édesapját. A parancs­nok mondta... A nagytiszteletű úr, úgy látszik, már hozta a szabadulócé­dulát is magával. Biztos volt a dolgában. Tessék, menjenek! (Kis csend.) DEBÓRA: Ó, istenem ... hosszabbítsd meg boldogságomnak eme percét... mert (halkan) nem sok ilyen lesz már életemben ... PÉCHI: A könyveimet majd hozzák utánam... (Az őr bólint, a lány karon fogja apját. Indulnak kifelé. Most a folyosón lánccsörgés, egy másik őr kíséri Gá­bor bácsit, aki rongyos, csapzott. Megtorpannak.) GÁBOR BÁCSI (rábámul)­: Hova ... hova mész, Péchi Simon ... én megszabadí­tom .. . hova? ( Csend.) PÉCHI (hangja szinte távoli, idegen): Megyek a napsütésbe, Gábor .. . ahova - te tudod - nem vágytam soha . . . GÁBOR BÁCSI: A napsütésbe ... (Szinte bambán.) A napsütésbe ... ültüm ... MÁSODIK BÖRTÖNÖR: Félre az útból... nem látjátok, hogy szabadul. . .

Next