Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 35. (1984)
1984 / 2. szám - FÓRUM - Mai költészetünk és fogadtatása (A debreceni irodalmi napok tanácskozásának szerkesztett szövege: Alföldy Jenő vitaindítója, Lengyel Balázs, Domokos Mátyás, Lator László,Kulcsár Szabó Ernő, Kis Pintér Imre, Kiss Ferenc, Görömbei András és Somlyó György hozzászólásai, Simon Zoltán összeállítása a vitáról, Koczkás Sándor zárszava)
fórum Маг költészetünk és fogadtatása Hagyományaink szerint beszámolunk az 1983. november 16 —17-én megrendezett debreceni irodalmi napok eseményeiről. Terjedelmi okok miatt természetesen rövidítésre kényszerülünk. A vitaindító előadást és általában a korreferátumokat — a megírt szövegek alapján — kisebb rövidítéssel közöljük, míg a további hozzászólásokat a legfontosabb gondolataik jelzésére szorítkozva, összefoglaló formában ismertetjük. Az anyagot Simon Zoltán gondozta. ALFÖLDY JENŐ Jelmondatul azzal kezdem, amit Béládi Miklós tanulmánykötete, az Érintkezési pontok ultima ratiójaként álló, kötetzáró sorokból másoltam le: „...megfogant a józan belátás, hogy alaposan megcsappant a költő társadalmi szerepe; a költészet jelentőségének hitéről azonban aligha akar bárki is lemondani”. Igen, jelmondata ez legyen a hetvenes és a nyolcvanasba fordult évek helyzetelemzésének - ilyen belső ellenpontozással: ha ez a helyzetelemzés kevés lelkendezésre jogosít is föl bennünket, azért a magyar költészet ügyének elkötelezett irodalmárokhoz méltóan, s ne kárörvendő, fölényes és lesajnáló modorban, minden értéket egy hanyatló vagy annak vélt, megfordíthatatlan folyamatba erőszakolva hányjuk-vessük meg a magunk mögött hagyott, mintegy tíz-tizennégy esztendő lírájának helyzetét s fogadtatását. Nem dicsérni jöttem a lírát - de nem is temetni. A költészetet elparentáló nézetekre, melyek egy idő óta megállíthatatlanul burjánzanak, már-már kész tényként tüntetve föl a líra halálát, a következőkben kívánok válaszolni. Előrebocsátom, nem egészen alaptalanok a líra elleni, emitt jóakaratú, amott ellenszenvet éreztető megnyilatkozások, s tekintélyes múltjuk van, mert a líra olykor régebben is gyöngélkedett vagy gyöngélkedni látszott. Visszatekinthetnék akár Eötvös Józsefig, aki már a múlt század hatvanas éveiben érzékelte a klasszikus költészeti műfajok, főleg a dal és az óda - de ugyanígy a hősi eposz - hanyatlását, s jelezte a korszerűbbnek tartott műfajok, főleg a regény s az értekező próza szükségét. Attól még bekövetkezhetett irodalmunk történetében egy-két lírai forradalom. Emlékeztethetnék Halász Gábor sorozatos kritikai felszólalásaira a Nyugat úgynevezett harmadik nemzedéke költőiről, akiknek működését - az első és második nemzedék által elért magaslatok kilátópontjáról alátekintve - erősen bírálta. Attól még naggyá nőhetett Radnóti, Weöres, Dzsida, Vas István és a nemzedék más tagjainak költészete. Nem próbáltam felvázolni magamnak a líra fogadtatásának hazai történetét, de az idevonatkozó irodalomban kutakodva figyelemre méltó adalékokra bukkantam. Először is: köztudomású, micsoda fölös tajtékot sodor magával nálunk a versek áradata. Néhány évvel ezelőtt Domokos Mátyás írt könyvkiadói tapasztalatait kamatoztatva, elrettentő preparátumokban gazdag, verstani hatlábú