Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 36. (1985)

1985 / 6. szám - KRITIKA - Bertha Zoltán: Kántor Lajos két könyvéről (Líra és novella; Milyen az út?)

árnyékát átugrottam a jelek sövényét” (Égi mentséget). A hátrahagyott versek Arabábu tánca ciklusában a kötet egészének szublimáltan sokrétű hangoltságához képest érdekes váltást észlelünk. Lirizált, dalszerűvé refrénesített epikus költemény (Janka), táncdalok, protest songok ritmikáját, strófaszerkezetét (Hintázi Dániel) imitálja. Olyan „tradicio­nális” lírikusi alaphelyzeteket rögzít, amelyeket „itt és most" már csak ilyen maszkban vállalhat a költő. A közösség felé közvetlenül forduló énekes öltözéke hitelesíti a sokszor csibészesen szókimondó tónust. A Függelék a lelkiismeretes, teljességre törekvő szerkesztői munka eredménye­ként olyan „szilánkokat” tartalmaz, amelyeket immár az életmű ismeretében mondhat­juk - Pinczési Judit ilyen formában még nem tekintett volna igazán önálló verseknek. Az abszurd módon rövidre zárt életút tényén kívül indokolja a szereplésüket, hogy frag­mentumként autonóm kisugárzással rendelkeznek. Lényegre látó aforizmák, sokjelen­tésű töredékek, a beteg ember kényszerű, de emelt fővel, nemegyszer játékosan viselt keresztjének egészen közvetlen, vallomásos megnyilatkozásai s keresztényien huma­nista bölcsesség: „Az élet titka / élvezni is kell a megváltozhatatlant, nemcsak belenyugodni.” A portrét árnyalják, kiegészítik Pinczési Judit műfordításai. Sokatmondó a válasz­tott költők regisztere, s a verseké is (Carducci; Adrian Popescu; Salvatore Quasimodo stb.). A rokon palettájú alkotók kiválasztása s a ráhangolódás kitűnő képessége érhető bennük tetten. Végül szomorú kötelesség például ilyen kristálytiszta sor érzékenységét, „csak azért is” életerejét dicsérni, amelynek primer igazságtartalma ennyire szó szerint igazo­lódott: „Minden mindegy / Nem csalom magam, / így élni tovább nem lehet. / De testem romjain kikandikál/ egy csillag / Azért is felkelek” (Futamok, betegségre). Talán vigasztaló, hogy egyet kell értenünk Parancs Jánossal: „A korai halála miatt érzett sajgó fájdalmat valamelyes enyhítette, hogy örömmel állapíthattam meg, a rendelkezésre álló kevéske időt jól, költőileg eredményesen használta ki Pinczési Judit.” (Magvető) PÓSA ZOLTÁN Kántor Lajos két könyvéről (LÍRA ÉS NOVELLA, MILYEN AZ ÚT?) Kántor Lajos régóta a romániai magyar irodalomtudomány és -kritika kiemelkedő egyénisége. Az utóbbi években nemcsak folyamatos jelenlétével, könyveinek évenként is több kötettel gyarapodó számával bizonyítja ezt, hanem azzal is, hogy imponáló élet­művét immár az önmaga elé kitűzött legmagasabb mércék felé közelíti. Tájékozódás- és érdeklődésbeli nyitottsága, egyre gazdagodó és táguló irodalom- és kultúraszemlélete magában is követendő erény. Sokrétű irodalomtudományi munkásságába a filológiai alapozottságú irodalomtörténet-írás, alapkiadások gondozása, a szinte az egész romániai magyar irodalom történeti és kritikai feldolgozása, a népszerűsítő aktuális bírálat egy­aránt belefér. Figyelme kiterjed az egyetemes magyar irodalom számtalan művére, alko­tójára is, Madáchtól József Attiláig, Móricztól Juhász Ferencig térképezte át irodal­munkat egész kötetekben vagy tanulmányokban. Napi kritikái, esszéi, úti naplói és jegyzetei átfogják - lehetőség szerint - az erdélyi kulturális élet több területét, a színház­tól a képzőművészetig, a népi kultúrától a művelődéstörténetig. Az erdélyi magyar kul­túraszervező, -ápoló és hagyománymentő szándék tisztasága munkál ebben a széles spektrumú és orientáló erejű tevékenységben. Az új jelenségekre, irányokra, a hatvanas években jelentkező irodalomszemléleti tisztulásra felfigyelő, friss, gyors reagálású Kántor Lajostól, a Forrás-nemzedéknek már

Next