Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 36. (1985)
1985 / 6. szám - KRITIKA - Bertha Zoltán: Kántor Lajos két könyvéről (Líra és novella; Milyen az út?)
árnyékát átugrottam a jelek sövényét” (Égi mentséget). A hátrahagyott versek Arabábu tánca ciklusában a kötet egészének szublimáltan sokrétű hangoltságához képest érdekes váltást észlelünk. Lirizált, dalszerűvé refrénesített epikus költemény (Janka), táncdalok, protest songok ritmikáját, strófaszerkezetét (Hintázi Dániel) imitálja. Olyan „tradicionális” lírikusi alaphelyzeteket rögzít, amelyeket „itt és most" már csak ilyen maszkban vállalhat a költő. A közösség felé közvetlenül forduló énekes öltözéke hitelesíti a sokszor csibészesen szókimondó tónust. A Függelék a lelkiismeretes, teljességre törekvő szerkesztői munka eredményeként olyan „szilánkokat” tartalmaz, amelyeket immár az életmű ismeretében mondhatjuk - Pinczési Judit ilyen formában még nem tekintett volna igazán önálló verseknek. Az abszurd módon rövidre zárt életút tényén kívül indokolja a szereplésüket, hogy fragmentumként autonóm kisugárzással rendelkeznek. Lényegre látó aforizmák, sokjelentésű töredékek, a beteg ember kényszerű, de emelt fővel, nemegyszer játékosan viselt keresztjének egészen közvetlen, vallomásos megnyilatkozásai s keresztényien humanista bölcsesség: „Az élet titka / élvezni is kell a megváltozhatatlant, nemcsak belenyugodni.” A portrét árnyalják, kiegészítik Pinczési Judit műfordításai. Sokatmondó a választott költők regisztere, s a verseké is (Carducci; Adrian Popescu; Salvatore Quasimodo stb.). A rokon palettájú alkotók kiválasztása s a ráhangolódás kitűnő képessége érhető bennük tetten. Végül szomorú kötelesség például ilyen kristálytiszta sor érzékenységét, „csak azért is” életerejét dicsérni, amelynek primer igazságtartalma ennyire szó szerint igazolódott: „Minden mindegy / Nem csalom magam, / így élni tovább nem lehet. / De testem romjain kikandikál/ egy csillag / Azért is felkelek” (Futamok, betegségre). Talán vigasztaló, hogy egyet kell értenünk Parancs Jánossal: „A korai halála miatt érzett sajgó fájdalmat valamelyes enyhítette, hogy örömmel állapíthattam meg, a rendelkezésre álló kevéske időt jól, költőileg eredményesen használta ki Pinczési Judit.” (Magvető) PÓSA ZOLTÁN Kántor Lajos két könyvéről (LÍRA ÉS NOVELLA, MILYEN AZ ÚT?) Kántor Lajos régóta a romániai magyar irodalomtudomány és -kritika kiemelkedő egyénisége. Az utóbbi években nemcsak folyamatos jelenlétével, könyveinek évenként is több kötettel gyarapodó számával bizonyítja ezt, hanem azzal is, hogy imponáló életművét immár az önmaga elé kitűzött legmagasabb mércék felé közelíti. Tájékozódás- és érdeklődésbeli nyitottsága, egyre gazdagodó és táguló irodalom- és kultúraszemlélete magában is követendő erény. Sokrétű irodalomtudományi munkásságába a filológiai alapozottságú irodalomtörténet-írás, alapkiadások gondozása, a szinte az egész romániai magyar irodalom történeti és kritikai feldolgozása, a népszerűsítő aktuális bírálat egyaránt belefér. Figyelme kiterjed az egyetemes magyar irodalom számtalan művére, alkotójára is, Madáchtól József Attiláig, Móricztól Juhász Ferencig térképezte át irodalmunkat egész kötetekben vagy tanulmányokban. Napi kritikái, esszéi, úti naplói és jegyzetei átfogják - lehetőség szerint - az erdélyi kulturális élet több területét, a színháztól a képzőművészetig, a népi kultúrától a művelődéstörténetig. Az erdélyi magyar kultúraszervező, -ápoló és hagyománymentő szándék tisztasága munkál ebben a széles spektrumú és orientáló erejű tevékenységben. Az új jelenségekre, irányokra, a hatvanas években jelentkező irodalomszemléleti tisztulásra felfigyelő, friss, gyors reagálású Kántor Lajostól, a Forrás-nemzedéknek már