Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 36. (1985)
1985 / 7. szám - FÓRUM - Megéltem és túléltem...: Máté Iván emlékezései (Lejegyezte: Szendrei Lőrinc)
Rajk László és társai letartóztatásáról megjelenő kommünikében három név szerepelt: Rajk László, Pálfy György és Justus Pál. Gyanakodni kezdtem: nem lesz-e velem is valami zűr? - hiszen jól ismertem Justust. Sosem felejtem el, megkérdezte valaki egy presszóban: „Mit hallottál, kit tartóztattak le?” Az órámra néztem és válaszoltam: „Most, délután öt óráig engem még nem.” Másnap letartóztattak. Éjszaka, fél tizenkettőkor mentem haza. Baross utcai lakásom ajtaja előtt négy úr várt, közölték velem, hogy Máté Ivánt keresik. Bemutatkoztam, kinyitottam az ajtót, hárman berontottak a lakásba, a negyedik pedig rám csapta a bilincset. Álltunk egymással szemben, míg a többiek a házkutatást tartották. . . én megbilincselve, ő a revolverét markolászta. Mondtam is neki: „ne féljen, én vagyok megbilincselve”. Elköszönhettem anyámtól, és bevittek az ÁVH-hoz. Azonnal megkérdezték, mit kerestem abban a lakásban, ahol Justussal kellett volna találkozni? Később tudtam meg, hogy Péter Gábor tartóztatta le Justust, mondván: kell egy trockista is egy trockista perhez. . . A legmagasabb tenorban kezdtem el veszekedni kihallgatóimmal, mint aki azt sem tudja, mi történik vele. Üvöltöztem, hogy: „micsoda disznóság ez?! miért hoztak engem ide?!” stb. stb. Csodálkozva visszakérdeztek: „Nem tudja, hol van?” Persze hogy tudtam, majd - mintegy lélegzetvételt remélve - kávét és cigarettát kértem. A legnagyobb meglepetésemre megkaptam. Beszéltem, beszéltem arról, amit megéltem. A jegyzőkönyvvezető félbeszakított: „Ember! Amiről maga beszél, minden legális dolog.” Úgy látszik, ő sem volt eléggé jártas a cégében. . . Feltették a keresztkérdést: „Miért járt maga illegális szemináriumra Justushoz?” Kezdtem a fordulatszámot felvenni: „Nem tudom - kérdeztem vissza -, miért illegális tevékenység, ha egy SZÖVOSZ- könyvtáros találkozik a Rádió alelnökével, akivel ráadásul ugyanannak a pártnak, az MDP-nek a tagja?” Nem volt mese, nem lehetett mást csinálni. Én őket néztem hülyének, ők engem. Ebben maradtunk. Nem szabad elfelejteni, hogy az ávósoknak még nem volt akkoriban nagy gyakorlatuk saját pártjuk embereinek letartóztatásában. . . Nekem is mondták: „Szép kis baloldali szociáldemokrata volt maga!” - mire én büszkén válaszoltam: „Kikérem magamnak, én jobboldali szociáldemokrata voltam!” Teljesen paffok lettek, de különösen nem bántottak. Levittek a pincébe. A legszigorúbb konspiráció uralkodott a börtönben. Egyetlen rabtársamat sem láthattam. Az ávós előrekiabált: „Vigyázz! Jön!” - és nem engedtek addig tovább, amíg vissza nem érkezett a válasz: „Jöhet!” Ezt a GPU- börtönből tanulták. Tíz egymást követő éjjel vezettek kihallgatásra, mindig ugyanilyen körülmények között. Este felvittek, hajnalban lekísértek. Sokszor éreztem, hogy nem azt várták tőlem, amit mondtam. Valószínűleg azért, mert nagyon sok vonalas, Rákosit agyba-főbe dicsérő kommunistát hallgattak ki, akiknek vallomásától igencsak eltért az enyém. Én szociáldemokrata, ha úgy tetszik, mensevik voltam, így nem is tiltakozhattam kommunista mivoltom meggyalázása miatt. Sőt nem hallgattam el azt sem, hogy olvastam a moszkvai perekről, tisztában voltam, hogy valami hasonló történik. Nem lehetett rólam bebizonyítani, hogy a pártba befurakodott ellenség vagyok, aki ezt a körme szakadtáig tagadja, és megjátssza a jó kommunistát. Én nem játszottam a kommunistát. A kihallgatómat - akivel 1962-ben szembesítettek, és sok rosszat nem mondhattam róla - beállították az 1937-es moszkvai perek vonalára. Talán tudta is azt követni, mígnem szembekerült az eredendő őskommunistákkal. Talán már a saját, előre gyártott koncepciójukat sem tudták kellőképp követni. Rajkék vállalták a pártba befurakodott ellenség szerepét. . . ők hitték, hogy az eszmét így meg lehet menteni.