Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 36. (1985)

1985 / 7. szám - FÓRUM - Megéltem és túléltem...: Máté Iván emlékezései (Lejegyezte: Szendrei Lőrinc)

Rajk László és társai letartóztatásáról megjelenő kommünikében három név szerepelt: Rajk László, Pálfy György és Justus Pál. Gyanakodni kezdtem: nem lesz-e velem is valami zűr? - hiszen jól ismertem Justust. Sosem felejtem el, megkérdezte valaki egy presszóban: „Mit hallottál, kit tartóztattak le?” Az órámra néztem és válaszoltam: „Most, délután öt óráig engem még nem.” Másnap le­tartóztattak. Éjszaka, fél tizenkettőkor mentem haza. Baross utcai lakásom ajtaja előtt négy úr várt, közölték velem, hogy Máté Ivánt keresik. Bemutatkoztam, ki­nyitottam az ajtót, hárman berontottak a lakásba, a negyedik pedig rám csapta a bilincset. Álltunk egymással szemben, míg a többiek a házkutatást tartották. . . én megbilincselve, ő a revolverét markolászta. Mondtam is neki: „ne féljen, én vagyok megbilincselve”. Elköszönhettem anyámtól, és bevittek az ÁVH-hoz. Azonnal megkérdezték, mit kerestem abban a lakásban, ahol Justussal kellett volna találkozni? Később tudtam meg, hogy Péter Gábor tartóztatta le Justust, mondván: kell egy trockista is egy trockista perhez. . . A legmagasabb tenorban kezdtem el veszekedni kihallgatóimmal, mint aki azt sem tudja, mi történik vele. Üvöltöztem, hogy: „micsoda disznóság ez?! miért hoztak engem ide?!” stb. stb. Csodálkozva visszakérdeztek: „Nem tudja, hol van?” Persze hogy tudtam, majd - mintegy lélegzetvételt remélve - kávét és cigarettát kértem. A legnagyobb meglepetésemre megkaptam. Beszéltem, beszéltem arról, amit megéltem. A jegyzőkönyvvezető félbe­szakított: „Ember! Amiről maga beszél, minden legális dolog.” Úgy látszik, ő sem volt eléggé jártas a cégében. . . Feltették a keresztkérdést: „Miért járt maga illegális szemináriumra Justushoz?” Kezdtem a fordulatszámot felvenni: „Nem tudom - kérdeztem vissza -, miért illegális tevékenység, ha egy SZÖVOSZ- könyvtáros találkozik a Rádió alelnökével, akivel ráadásul ugyanannak a pártnak, az MDP-nek a tagja?” Nem volt mese, nem lehetett mást csinálni. Én őket néz­tem hülyének, ők engem. Ebben maradtunk. Nem szabad elfelejteni, hogy az ávósoknak még nem volt akkoriban nagy gyakorlatuk saját pártjuk embereinek letartóztatásában. . . Nekem is mondták: „Szép kis baloldali szociáldemokrata volt maga!” - mire én büszkén válaszoltam: „Kikérem magamnak, én jobboldali szociáldemokrata voltam!” Teljesen paffok lettek, de különösen nem bántottak. Levittek a pincébe. A legszigorúbb konspiráció uralkodott a börtönben. Egyet­len rabtársamat sem láthattam. Az ávós előrekiabált: „Vigyázz! Jön!” - és nem engedtek addig tovább, amíg vissza nem érkezett a válasz: „Jöhet!” Ezt a GPU- börtönből tanulták. Tíz egymást követő éjjel vezettek kihallgatásra, mindig ugyan­ilyen körülmények között. Este felvittek, hajnalban lekísértek. Sokszor éreztem, hogy nem azt várták tőlem, amit mondtam. Valószínűleg azért, mert nagyon sok vonalas, Rákosit agyba-főbe dicsérő kommunistát hallgattak ki, akiknek vallomá­sától igencsak eltért az enyém. Én szociáldemokrata, ha úgy tetszik, mensevik voltam, így nem is tiltakozhattam kommunista mivoltom meggyalázása miatt. Sőt nem hallgattam el azt sem, hogy olvastam a moszkvai perekről, tisztában voltam, hogy valami hasonló történik. Nem lehetett rólam bebizonyítani, hogy a pártba befurakodott ellenség vagyok, aki ezt a körme szakadtáig tagadja, és meg­játssza a jó kommunistát. Én nem játszottam a kommunistát. A kihallgatómat - akivel 1962-ben szembesítettek, és sok rosszat nem mondhattam róla - beállí­tották az 1937-es moszkvai perek vonalára. Talán tudta is azt követni, mígnem szembekerült az eredendő őskommunistákkal. Talán már a saját, előre gyártott koncepciójukat sem tudták kellőképp követni. Rajkék vállalták a pártba be­furakodott ellenség szerepét. . . ők hitték, hogy az eszmét így meg lehet menteni.

Next