Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 39. (1988)
1988 / 9. szám - FÓRUM - Őrizetbe vételét meghosszabbítom... (Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia filmriportsorozata az internálótáborokról, II. rész)
hanem a vidéki egyetemeket is, és mindenütt volt egy nagyon határozott németellenes mag. Ez nem azt jelenti, hogy a diák-egységmozgalom kifejezetten baloldali mozgalom lett volna, de mindenütt megtaláltam azokat, akik egyrészt gondolkodásban is megfeleltek, tehát szociális gondolkodás szempontjából, másrészt pedig, ami ekkor már sokkal fontosabb volt, a németellenesség szempontjából azonnal együtt tudtunk működni. A német megszállás után teljesen egyértelművé vált a helyzet, és mi is tisztán láttuk az első legális ellenkezési vagy tiltakozási próbálkozások után, hogy csak illegálisan lehet szervezkedni. Azért mondom, hogy az első, mert előbb volt egy kísérlet például a közgazdasági egyetemen, pontosan a Turulban, hogy rokonszenvtüntetést akartak szervezni a német megszállás mellett. Akármilyen sajnálatos, a turulisták összejöttek, és talán csak ketten-hárman álltunk ezzel szemben. A fellépésünknek az volt az eredménye, hogy a németbarát tüntetés összeomlott, a másik következménye az, hogy ekkor zártak ki véglegesen a Széchenyi István Bajtársi Egyesületből engem és néhány barátomat. Nem említettem, hogy tulajdonképpen milyen formát öltött konkrétabban a németellenes tevékenységünk. A különböző karokon különböző ellenállási csoportok alakultak, és minthogy ismertük egymást, fennállt annak a veszélye, hogy esetleg párhuzamos akciók történnek. Az erők egyesítése érdekében létrehoztuk a Magyar Diákok Szabadságfrontját, amely egyesítette a budapesti egyetemeken lévő valamennyi ellenállási ifjúsági csoportot. Ebben tulajdonképpen a hangsúly Kardos Lászlón, Kis Sándoron és - talán mondhatom - rajtam volt. - Az 1944. márciusi német megszállás után mi történt a közgazdasági egyetemen? - Belénk hasított az a tudat, hogy képesek az egyetemistákat kivinni az utcára németek melletti tüntetésre. Akkor én felálltam egy székre, és azt mondtam, hogy nem a németek mellett kell tüntetni, hanem Kossuth Lajos sírjához vonuljunk ki. Elég kritikus volt a helyzet, mert lerángattak a székről, és azonnal lekommunistáztak, de szerencsére még ketten mellém álltak, Jónás Pál és Benkő Zoltán, így három felszólalás már elbizonytalanította az egyébként lényegében csak a parancsra összejött egyetemistákat. - Ön kommunistának vallotta magát? - Én nem tartottam magamat kommunistának, mindenesetre akkor nagyon rokonszenveztem, és egész ellenállási tevékenységem alatt tulajdonképpen rendkívül rokonszenveztem a kommunista mozgalommal. Úgy éreztem, hogy mindent meg kell tenni, amit csak tudunk, a németekkel szemben. Miután sikerült szétzilálnunk a tüntetési kísérletet a német megszállás mellett, egyértelművé vált számunkra, hogy rendkívül meg kell válogatnunk azt a szűk baráti kört, amelyikkel együtt tudunk dolgozni. Láttuk, hogy csak politizálgatni az már nem elég. Ezért kifejezetten azt az elképzelést próbáltuk megvalósítani, hogy sejtszerűen szervezkedünk. Tehát ez már az illegális tevékenység kezdete volt. Ez abból állt, hogy sokszorosítógépet szereztünk, mint említettem, EKIE-ből, azonkívül kezdtünk fegyvereket is szerezni. Sokan voltak közülünk már katonai szolgálatot teljesítők, ezeken keresztül hozzá tudtunk jutni kézifegyverekhez és kézigránátokhoz. A tevékenységbe már nemcsak egyetemistákat, hanem egyetemen kívüli barátaimat is bevontam. - Milyen fegyveres akciók voltak ezek ? -Az egyetemi hallgatókat ki akarták telepíteni. A műszaki egyetem nagy üvegcsarnokkal fedett aulájában volt a kitelepítési iroda. A műszaki egyetemnek ezen a helyiségén robbantottunk egy bőrönd robbanóanyagot, hogy tiltakozzunk