Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)
1989 / 6. szám - FÓRUM - Gunda Béla: A moldvai magyarok kutatásának újabb eredményei
munkák mellett, mint Gáspár Simon Antal visszaemlékezése (Az én szülőföldem, a bukovinai Istensegíts. Budapest, 1986). A könyvhöz a népi írásbeliség ismeretét gazdagító tanulmányt írt Forrai Ibolya. Az ő buzgólkodásának köszönhető, hogy a néprajzi értékekben annyira becses visszaemlékezést olvashatjuk. Hasonló jellegű Lőrincz Imre könyve A bukovinai Istensegítstől a völgységi Marosig (Budapest, 1986). A Kóka Rozália gondozásában megjelent munka nemcsak a korábbi bukovinai élet kitűnő dokumentuma, hanem az onnan elköltöztetett magyarok tragédiájának emlékeztetője is. Mészáros Sándor A kék hegyeken túl című könyve (Budapest, 1987) is ilyen emlékeztető, amelyből a bukovinai magyar menekülés, zsidó gyűjtőtábor, Goethe népének elszennyeződése, román vasgárda, orosz krumplihámoztatás s mindaz, ami ezek következménye, jelzi Kárpát- Európa népeinek tragédiáját, a humánum romhalmazait. Nemcsak tudósoknak, a különös irodalmi ízeket kedvelőknek, hanem a politikusoknak is szól a könyv. Olyan politikusoknak, akiknek nincs szükségük vakvezetőre. Mindhárom könyv több a rangjánál! De térjünk rá Moldva földjére! A moldvai magyarok kutatásának egyik úttörője Gegő Elek (1805-1844) reformkori ferences tanár, aki már 1831-ben értekezést írt az ottani magyarokról. Az értekezés sajnos nem maradt fenn. Valószínű, hogy ennek megírásához a Kolozsvárt tartózkodó Pap Sándor tatrosi plébánostól szerzett értesüléseket. Moldvai útját 1836-ban valósította meg, s 1838-ban jelent meg az ottani magyarokról írt munkája, amelyet most reprint kiadásban is kézbe vehetünk (Gegő, 1838). Gegő E. tevékenységét már korábban kitűnően és sokoldalúan D. Mátai Márta bemutatta (Mátai, 1976). A reformkori tudóst széles körű érdeklődés jellemezte, s kora enciklopédikus szellemében írta meg munkáját. Kutatóútjához Schedel (Toldy) Ferenctől, a pesti magyar tudós társaság titoknokától kapott „utasítást”. Toldy felhívja a figyelmét arra, hogy a nyelvi sajátságok mellett kívánatos az erkölcsi tulajdonságok, példabeszédek, népmondák, dalok „összeírása”, a „netalántáni elnemzetlenedés” okainak megállapítása. Gegő E. igyekezett az utasításnak eleget tenni, de Moldvában kevés időt töltött (1836. okt. 5.-okt. 26.). Ennek ellenére jelentős megfigyelésekről számol be. Ezek közül csak néhányra emlékeztetek. Gegő E. különbséget tesz székely és csángó települések között, s a moldvai magyarság számát 44-55 ezerre teszi. Utal a nagycsaládrendszerre: a füsttel járó adó miatt egy házban három-négy család is lakik. A csángókat moldvai kun ivadékoknak tartja. Hangsúlyozza, hogy a csángók és székelyek egymás között nem vegyülnek. Észreveszi a magyarok és románok közötti különbségeket. Míg az előbbiek búzakenyeret esznek, kender-, len-, gyapotöltözéket viselnek, az utóbbiak pitát, málét rágnak, s még álruháikat is gyapjúból készítik. A bojár közmondás szerint „egy magyar tíz moldován”. A székelyek és csángók fennmaradását csakis a magyar lelkészek s a római katolikus vallás teszi lehetővé. A büntetés vagy a katonaság elől menekülő erdélyi székelyek a moldován vallás leple alatt élnek, hajat növesztenek, de a nyelvet megtanulni nem képesek, s mégis moldovánnak vallják magukat. Nagy jelentőségű, hogy Gegő E. észrevette a csángó és a székely vezetéknévadás közötti különbségeket. A régi bojár oklevelekben ilyen vezetéknevek olvashatók, mint Hideg, Róka, Sánta, Csalán, Sipos, Güze, Agaras. A későbbi székely telepesek vezetéknevei többnyire keresztnevekből „vétettek”. Csak rövid moldvai tartózkodásával és sokirányú érdeklődésével magyarázható, amikor azt írja, hogy „figyelemre méltó népmondák és dalok itt is úgy nincsenek, mint az e szempontból szegény Erdélyben”. Ugyanekkor közli a hal gyomrába került gyűrű mesemotívumát. Kiemelem még a könyvnek a moldvai kerületekről írt történeti-földrajzi vázlatát, a moldvai püspökségek, a besszarábiai és bukovinai magyarok ismertetését. Gegő Eleknek köszönhetjük, hogy felhívta a figyelmet a Codex Bandinusra (1648), amelyből részleteket közöl. Csatlakoznunk kell D. Márai M. véleményéhez, amikor az 1 59