Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 41. (1990)

1990 / 5. szám - MONDOLAT - Márton László: Magyarság és európaiság

könny árulkodott a lelkében kavargó érzelmekről: az elegáns tudós huma­nizmusa mögött melegen érző szív dobogott, számára a téma nemcsak históriát, hanem eleven életet jelentett. De itt, most, az előttünk tátongó sírgödör szájánál reménytelen és hiába­való vállalkozás lenne számbavenni mindazon szellemi javakat, amelyeket tőle kaptunk. Itt most csak arra futhatja erőnkből, hogy könnyeinken átszűrt köszönetünket rebegjük el mindazért, amit nekünk oly bőkezűen átengedett tudásának gazdag kincsesházából. Köszönjük mi is, akik közvetlenül hallgatói lehettünk, de tolmácsoljuk a tanítványok tanítványainak háláját is, mindazokét, akik az ő műveiből tanultak magyarságot és európaiságot, műveltséget és morális elkötelezettséget, tudományt, műértést, stilisztikai emelkedettséget. A kényszerű búcsúvétel keserűségében kedves költőjének szavaival kérdezhetjük: „E friss fájásra teremhet-e balzsam?" —Tudjuk, veszteségünk pótolhatatlan, mégis, épp tőle várhatjuk a vigaszt, műveiből, amelyek most némaságukkal is beszédes bizonyítékai a tudósi életmű eredményességének, a gyorsan illanó idő felett aratott győzelmének. Amit alkotott, azon továbbra is irodalmárok, pedagógusok nemzedékei fognak felnevelkedni, a közösség, a társadalom, az ország javára és szellemi épülésére. Kedves Bán professzor úr, drága Imre bácsi, emléked megőrizzük, „ifjú szívekben fogsz továbbélni” — s még nagyon sokáig. BITSKEY ISTVÁN Imre László és Bitskey István írásai elhangzottak Bán Imre temetésén. MONDQLAT Magyarság és európaiság Látszólag mi sem magától értetődőbb, mint ez az és. Összekapcsolódást, hozzárendelést jelöl, olyasfajta közhelyet, amelyben ízléstől és pártállástól függetlenül mindenki megegyezhet. Két vitathatatlan érték, amely — íme! — nem áll szemben egymással. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy egymás mellett sincsenek, mint Buda és Pest, nincsenek egymás alatt vagy fölött, mint Föld és Ég, időben sem követik egymást, mint Háború és Béke, és nem is tételezik fel egymást, legalábbis nem kiegészítőleg, mint Don Quijote és Sancho Panza vagy —hogy itteni tájon maradjunk — mint az erős Toldi Miklós és a hűséges Bence. Mégsem nélkülözhetjük a térbeli metaforát, ha a két fogalom egymáshoz való viszonyán töprengünk. Kézenfekvő lenne mondani: az egyik magában foglalja a másikat. Csakhogy melyik melyiket? Különben is, úgy beszélünk mindkettejükről, mintha gon­dosan kimunkált, kétségeken kívül álló, világosan körülírt fogalmak lennének, pedig egyikük sem az, és nemhogy definíciójukat nem próbálom megadni, de még értelmezésükre sem teszek kísérletet. Nagyjából tudjuk, miről van szó, legalábbis hisszük, hogy tudjuk. Létező dolog mind a kettő, valamiféle viszonyban

Next