Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 42. (1991)

1991 / 10. szám - ALFÖLD STÚDIÓ - Bényei Tamás: A megtévesztés művészete. Vladimir Nabokov poétikájáról

alföld stúdió BÉNYEI TAMÁS A megtévesztés művészete VLADIMIR NABOKOV POÉTIKÁJÁRÓL Vladimir Nabokov szövegeinek egyik legszembetűnőbb sajátossága az a ki­tüntető figyelem, amellyel a szerző a jelentéktelennek tűnő apró részletek felé fordul. Nabokov viszonya az apróságokhoz azonban egészen más, mint például -hogy két olyan írót említsünk, akiknek műveiben a részletek szintén megkü­lönböztetett fontossággal bírnak-Prousté vagy Robbe-Grillet-é, és a különbségek forrása nemcsak Nabokov szövegeinek már első látásra nyilvánvaló stilizáltsága. Az apró részletek, a természet legmúlandóbbnak ítélt finomságai (illatok, színek, ízek, formák) Proust számára egyrészt azért fontosak, mert nem koncep­­tualizálhatók; érzékelésük a verbális szint alatt történik , s a szöveg fő mozga­tórugóját képező emlékezés mindig valami félig öntudatlan, preverbális szférából indul. Az apró dolgok-a felszínek-jelentősége nem elsősorban bennük maguk­ban, hanem szimbólum-jellegükben rejlik; annyiban fontosak, amennyiben egy mélyebb valóság létére utalnak. Egy köteg spárga vagy egy tavirózsa hihetetlenül részletező leírása így paradox módon éppen azt szolgálja, hogy a felszínek átlátszóvá váljanak, hogy rajtuk keresztül epifonikus módon feltáruljon egy magasabb létszféra üzenete, a tárgyak titkos lényege. Robbe-Grillet szövegeiben nincs a dolgok mögött semmiféle titkos lényeg, felsőbbrendű valóság. A szinte fájdalmasan részletes leírások, a dolgok teljes jelentésnélküliségének ütközve, önmaguk körkörösségébe fáradnak bele. Nem jutunk el általuk sehová; az egyetlen felfedezés, amelyhez a leírások elvezetnek, önmaguk értelmetlenségének felismerése. Nabokovnál az apró részletek fontossága magukban a dolgokban rejlik, vagyis inkább azokban a konstellációkban, azokban a belső logikai viszonyokban, amelyekbe a dolgok önkéntelenül rendeződni látszanak — valamint abban, ahogy ezek a konstellációk, finom aszimmetriák a művészet forrásává válhatnak. A legtöbb Nabokov-hős figyeli a dolgokat és megpróbálja megfejteni a bennük rejtőző logikát, a konstellációk értelmét­­ előlegezve ezzel a Nabokovot olvasók hermeneutikai tevékenységét is. Az apró részletek elrendeződésében kutatja a végső magyarázatot, abban a reményben, hogy renddé olvashatja az össze­visszaságot. „Valami logikai szabálynak meg kellene már határozni a véletle­neknek azt a mennyiségét egy adott területen, amelytől kezdve immár nem vé­letlenek, hanem egy új igazság élő szövetét alkotják” -mondja Van Veen, az Ada című regény narrátora és főszereplője. Nabokov alakjai állandóan valami végső felismerés küszöbén toporognak - mintha bármely pillanatban feltárulhatna a kód, amely egyszer s mindenkorra megmagyarázza a dolgok logikáját -, még akkor is, ha ez a logika (mint például a magyarul valami okból Végzetes végjáték

Next