Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 43. (1992)

1992 / 12. szám - FÓRUM - Tamás Attila: Töprengés az irodalmi értékről. 3. rész

TAMÁS ATTILA Töprengés az irodalmi értékről 3. RÉSZ Évekkel később te­rjedt el az a másik fontos, rangos teória, amelynek alapjait nem tudtad a magadévá tenni. Ez — az előzővel ellentétben — egyértelműen „nyugatról” érkezett hozzánk, kezdetben bizonyos ellenzékiség is kellett a vállalásához, később azonban mintha megtalálta volna közös nevezőjét a két felfogás a „mérsékelt fellazítások” éveiben és évtizedeiben. A jelelméleti­­kommunikáció-elméleti irodalomfelfogásnak egy steril — sterilen logikus? — változata hódított ekkoriban az újszerűség erejével. Hasznos kutatási eredményeket felmutatva. Magát azt a tényt, hogy a jelek értelmezésének a feladata mennyiben foglalj­a magában a világ „értelmezésének”, — esetleg éppen a világ titkaiba való behatolásának — a mozzanatát, magad is fontosnak ismerted el. (A költészet eredetét vizsgáló korábbi szavaidban, mikor kiemelted, hogy már az ősi kérdés­felelet játékok „szertartásaiban” is valamilyen rejtvényfejtési „műveletre” ismerhetünk.) Akkor válik azonban szerinted veszélyesen egyoldalúvá ez az elmélet, amikor ezt az egy mozzanatot akarja megtenni a művészet, az irodalom lényegévé. Olyan tényezőket hagyva figyelmen kívül (vagy szorítva a figyelem „peremvidékére”), hogy az esetek túlnyomó többségében a „kommunikatív viszony” „üzenetküldő”-je azelőtt, hogy írásba kezdene­k (az ő felfogásukban, azelőtt, hogy elkezdené a maga sajátos „kódolási elj­árását”) még nem rendelkezik olyan üzennivalóval, amelyet már csak éppen meg kellene valahogyan fogalmaz­nia egy különös jelrendszer szabályai szerint. (Ahogy az elmélet egyik kidolgozója, a hírközlési szakember A. Moles ezt a tévéműsorsugárzások analógiájára föltételezte.) „ ...az ember akkor fog ceruzát, amikor majdnem semmit sem tud — vallotta például Pilinszky János — ...a papíron kell a versnek keletkeznie, a keletkezés idejének ott kell lennie. A versíró egy kicsit hasonló a 100 méteres futóhoz... amikor fut, akkor nem boldog, nem bodogtalan, nincs apja, nincs anyja, senkije sincs — merő és tiszta futás!” — „írok, mielőtt tudnám, hogy mit fogok írni; azért írok, hogy költeményem segítségével megtudjam, ki vagyok és mi a világ” — fogalmaz egy helyütt A. Bosquet, elmondva azt is, hogy az „írás”­­nak (valójában az írásban megnyilvánuló összetett belső tevékenységnek ) a hatására ő maga is megváltozik. (Ilyen értelemben tehát valóban arról is lehet beszélni, hogy valamiképpen „a költemény írja költőjét”, mivel az alkotó tevékenység nyomot hagy a lélekben „átírja” azt.) Művének létrehozása előtt és után az írónak „semmi mondanivalója nincs”, —fejtegeti egy másik francia, az új regény irányzatát képviselő Robbe-Grillet —„a mű minden esetben az alkotó szándékának legjobb és egyedüli kifejezése”. (Legjobb és egyedüli kifejezés—ez nem lehet azonos a dekódolást intellektuális feladattá nehezítő, ezzel „fűszerező” jelrendszerbe­n átírással!) Radnóti egy helyütt annak „közlésével” indítja sorait, hogy „Bolond, ki földre rogyván felkél és újra lépked” de egy „Kiálts rám!­s fölkelek!” megfogal­mazásával zárja versét. Kizárólag kódolási — jelrendszerbe írási-átírási —

Next