Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 43. (1992)
1992 / 12. szám - FÓRUM - Tamás Attila: Töprengés az irodalmi értékről. 3. rész
TAMÁS ATTILA Töprengés az irodalmi értékről 3. RÉSZ Évekkel később terjedt el az a másik fontos, rangos teória, amelynek alapjait nem tudtad a magadévá tenni. Ez — az előzővel ellentétben — egyértelműen „nyugatról” érkezett hozzánk, kezdetben bizonyos ellenzékiség is kellett a vállalásához, később azonban mintha megtalálta volna közös nevezőjét a két felfogás a „mérsékelt fellazítások” éveiben és évtizedeiben. A jelelméletikommunikáció-elméleti irodalomfelfogásnak egy steril — sterilen logikus? — változata hódított ekkoriban az újszerűség erejével. Hasznos kutatási eredményeket felmutatva. Magát azt a tényt, hogy a jelek értelmezésének a feladata mennyiben foglalja magában a világ „értelmezésének”, — esetleg éppen a világ titkaiba való behatolásának — a mozzanatát, magad is fontosnak ismerted el. (A költészet eredetét vizsgáló korábbi szavaidban, mikor kiemelted, hogy már az ősi kérdésfelelet játékok „szertartásaiban” is valamilyen rejtvényfejtési „műveletre” ismerhetünk.) Akkor válik azonban szerinted veszélyesen egyoldalúvá ez az elmélet, amikor ezt az egy mozzanatot akarja megtenni a művészet, az irodalom lényegévé. Olyan tényezőket hagyva figyelmen kívül (vagy szorítva a figyelem „peremvidékére”), hogy az esetek túlnyomó többségében a „kommunikatív viszony” „üzenetküldő”-je azelőtt, hogy írásba kezdenek (az ő felfogásukban, azelőtt, hogy elkezdené a maga sajátos „kódolási eljárását”) még nem rendelkezik olyan üzennivalóval, amelyet már csak éppen meg kellene valahogyan fogalmaznia egy különös jelrendszer szabályai szerint. (Ahogy az elmélet egyik kidolgozója, a hírközlési szakember A. Moles ezt a tévéműsorsugárzások analógiájára föltételezte.) „ ...az ember akkor fog ceruzát, amikor majdnem semmit sem tud — vallotta például Pilinszky János — ...a papíron kell a versnek keletkeznie, a keletkezés idejének ott kell lennie. A versíró egy kicsit hasonló a 100 méteres futóhoz... amikor fut, akkor nem boldog, nem bodogtalan, nincs apja, nincs anyja, senkije sincs — merő és tiszta futás!” — „írok, mielőtt tudnám, hogy mit fogok írni; azért írok, hogy költeményem segítségével megtudjam, ki vagyok és mi a világ” — fogalmaz egy helyütt A. Bosquet, elmondva azt is, hogy az „írás”nak (valójában az írásban megnyilvánuló összetett belső tevékenységnek ) a hatására ő maga is megváltozik. (Ilyen értelemben tehát valóban arról is lehet beszélni, hogy valamiképpen „a költemény írja költőjét”, mivel az alkotó tevékenység nyomot hagy a lélekben „átírja” azt.) Művének létrehozása előtt és után az írónak „semmi mondanivalója nincs”, —fejtegeti egy másik francia, az új regény irányzatát képviselő Robbe-Grillet —„a mű minden esetben az alkotó szándékának legjobb és egyedüli kifejezése”. (Legjobb és egyedüli kifejezés—ez nem lehet azonos a dekódolást intellektuális feladattá nehezítő, ezzel „fűszerező” jelrendszerben átírással!) Radnóti egy helyütt annak „közlésével” indítja sorait, hogy „Bolond, ki földre rogyván felkél és újra lépked” de egy „Kiálts rám!s fölkelek!” megfogalmazásával zárja versét. Kizárólag kódolási — jelrendszerbe írási-átírási —