Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 43. (1992)

1992 / 10. szám - FÓRUM - Vajda Mihály: Bele-elegyedés egy párbeszéd-be (Filozófiai (láb)jegyzetek). Nádas Péter, Richard Swartz: Négy nap ezerkilencszáznyolcvankilencben

FILOZÓFIAI (LÁB) JEGYZETEK Bele­elegyedés egy párbeszéd­be NÁDAS PÉTER • RICHARD SWARTZ: PÁRBESZÉD — NÉGY NAP EZERKILENCSZÁZNYOLCVANKILENCBEN 1989-ben egy magyar író és egy svéd újságíró — jóbarátok — leülnek egymással beszélgetni. Bizonyára sokat beszélgettek egymással ezt megelőzően is, most azonban nemcsak úgy fecsegnek. A négynapos kimerítő beszélgetést magnón rögzítik. Miért teszik, talán maguk sem tudják. Vagy esetleg abban bíznak, hogy a most az örökkévalóság (persze valamifajta véges örökkévalóság) vagy valamiféle (fiktív) közönség előtt folytatott beszélgetésükben tisztázódik az, amit mindeddig képtelenek voltak tisztázni? Tulajdonképpen mindegy is. Sok mindenről beszélnek, asszociációik néha hirtelen egészen új irányt szabnak a kérdéseknek és feleleteknek, az egész Pár-Beszéd­et azonban mégis egy nagy kérdés viszi előre: Te svéd vagy, én magyar. Te magyar vagy, én meg svéd. Te meglehetősen régen elhagytad Svédországot, gyakorlatilag Kelet-Közép Euró­pában telepedtél le, jóllehet nem vagy emigráns — hiszen nap mint nap tudósítasz svéd lapoknak Európának erről a fertályáról. Én soha nem is tudtam elképzelni, hogy elmenjek innen. Nem mintha ezt szeretném, de ehhez tartozom. Te biztos voltál kötődésedben. Én mintegy csak utólag reflektálok arra, hogy egyáltalában köt-e valami Svédországhoz. Nos, el tudjuk-e dönteni, így a mag­nóval hármasban összezárva, hogy mi az, ami bennünket, az újságírót a szabad világból, aki azonban mégis valamifajta vonzalmat érzett ezek iránt a közép­európai országok iránt, s a Kelet-Közép-Európában magányába begubózott írót, két embert, akik nagyon-nagyon közelinek érzik egymást, egymástól meg­különbözteti? Két okos ember, hogyan kérdezhetnek maguktól ilyen — bocsánat — marhaságot? Hiszen maguk is tudják — soroljam? —, hogy az egyikük nem reprezentálja a szabad világot, a másik nem a valóságosan létező szocializmusét, hogy két ember társadalmilag szignifikánsnak tűnő különbségeit ezer más okkal is magyarázhatnánk stb., stb. Négynapos beszélgetésük mégis sokkal közelebb visz a buta, jóllehet igen fontos kérdésre adandó válaszhoz, mint ezer, akár nagyon jól elgondolt, szociológiai vizsgálat. Hogy miért fontos ez a buta kérdés? Illetve, hogy miért buta ez a fontos kérdés? Mert bizonyára vannak szignifikáns különbségek az úgynevezett szabad világ és a volt szocializmus világa polgárainak átlagos viszonyulásai­ között, s nagyon is fontosak ezek a különbségek (hiszen jóval inkább meghatározzák a volt szocializmus országainak sanszait a szabad világgá alakulást illetően, mint nyomorult materiális helyzetük, amelyről valahogyan mégis sokkal több szó esik — ez ugyanis megfogható —­, csakhogy ezek a különbségek nem írhatók körül a fenti kérdésre adott mégoly gondosan megfogalmazott válaszként sem. A megfogalmaz­ott válasz­ok — semmitmondó közhelyek. Éppen ezért derít fel két okos értelmiségi átlagos magatartásokat illetően bizonyára tökéletesen irreleváns párbeszéde mégis sokkal többet a két világ különbségéről, mint olyan „tudományos” módszerek, amelyek reprezentatív mintával dolgoznak. Meg kell, hogy mondjam, nem mindenütt. Sok a közhely.­ Vagy csak én érzem

Next