Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)
1993 / 12. szám - VISSZHANG - Tamás Attila: Néhány szó vitakultúránk ügyében
VISSZHANG Néhány szó vitakultúránk ügyében Érdeklődéssel vettem kezembe az Alföld októberi számában Ágoston Zoltán írását. Avval a tanulmánykötettel foglalkozik, melyet a néhány évvel korábban Pécsett megrendezett konferencia előadásainak szövegeiből állítottak össze a szervezők: Kabdebó Lóránt és Kulcsár Szabó Ernő. Ennek célja a húszas (húszas-harmincas) évek költészetének megvilágítása volt, arra a kérdésre keresve választ, hogy vajon került-e sor úgynevezett paradigmaváltásra a jelzett időben, s ha igen, miben és hogyan mutatkozik az meg. Olvasás közben érdeklődésem módosulásokon ment keresztül. Bizonyos, hogy elmondható: részben szűken személyes okok következtében. Mi tagadás: nem hízeleg az embernek, ha nagyobb nyilvánosság előtt leírják, hogy az általa megfogalmazottak értelme vélhetőleg „nemcsak az olvasó, hanem a szerző számára is örökre homályban marad”. (Annyi reményt engedve csak bátortalanul pislákolni a hatvanas évei dereka táján járó szerző számára, hogy „egy érett dolgozatban” esetleg sikerülhet majd azért értelmesebben is kifejtenie gondolatait.) Udvariasnak ugyan aligha minősíthető ez a hang — immár akár a leghűvösebb tárgyilagosság jegyében sem —, no de ha egyszer igazat mond vele az, aki történetesen csak így tud megnyilatkozni?! Nem ez-e mégis a fontosabb? — kérdezheti valaki. Csakhogy a probléma ott kezdődik, hogy a cikkíró abból indul ki: szóbanforgó írásom „meglepő újdonsággal áll elő: fő célja, hogy a tárgyalt korszakra vonatkozóan, az emberi személyiség könyörtelen... veszélyeztetettségének a tényére hívja fel a figyelmet.” Ellenőrizhető tény azonban, hogy a bírált szöveg — először is — nem kívánt semmit „meglepő újdonság”-ként tálalni, másodszor sehol nem jelölt meg fő célt. (Ha ilyesmi mégis kiolvasható belőle, az éppenséggel abban határozható meg, hogy a lényegesebb változásoknak csak a készülődését mutassa ki az előtérbe állított időszakon belül.) Az Ágoston Zoltán által kiemelt idézet a tanulmány második feléből való, ahol is az egy jelenségnek az egyik lehetséges magyarázatát próbálja megadni. (Hogy ti, mi okozhatja az ekkori magyar lírának viszonylag erősen személyes arculatát.) A következő sorokban kipécézett „későbbi Pilinszky” kifejezés először is nem valamilyen henye megfogalmazása a lírikus valamelyik korszakának (mint ahogy a szövegkimetszés mutatja), hanem arra utal az adott összefüggésben, hogy az előretekintés során szóba hozott lírai termés „későbbi” a konferencia témájául megjelölt időszakhoz viszonyítva. (Egy ilyen irányú utalás elmaradása majd Németh G. Béla írásával kapcsolatban készteti ironizálásra a szigorú kritikust.) Fontosabb azonban ennél, hogy Ágoston Zoltán „illyési tendenciák”-at (értsd: általános, közismert illyési jellegzetességeket) nevez meg ott, ahol a tényleges szöveg Illyés változatokban gazdag költészetének egyik rövid, kevésbé ismert, sajátos periódusáról szól. (De azért mi indokolhatná, hogy ez — megintcsak — merőben „az újdonság erejével”93